Kritika

A „puhapöcs” generáció átnevelése – Sully – Csoda a Hudson folyón

sully_1Clint Eastwood filmjeivel az utóbbi években hadjáratot indított az amerikai nép 21. századi öntudatra ébresztéséért. Mindegy azonban, hogy a piros vagy a kék pirulát veszed be, a rendező filmjeiben – a Sully – Csoda a Huson folyón esetében is – maradsz Csodaországban, ahol vannak még igazi hősök, és a jó mindig megdicsőül.

Clint Eastwood a nagy port kavart, Esquire-nek adott interjújában fejezte ki aggodalmát és ellenszenvét az USA jelenlegi generációjával kapcsolatban (hogy ezt pontosan az X-re, Y-ra vagy Z-re érti, nem teljesen világos). Véleménye szerint az országban a politikai korrektség ijesztő méreteket öltött (a témában remek cikk készült a 444-en), aminek következtében kinevelődött egy általa „puhapöcs”-nek titulált generáció (eredetileg „pussy generation”).

Eastwood mintha az elmúlt években készült filmjeivel azon dolgozna, hogy ezt az általa tespedtnek és finomkodónak tartott generációt felrázza. Ehhez olyan valós személyek életének bemutatását választotta, akik rengeteget tettek azért, hogy hazájukat felvirágoztassák és terjesszék az általuk fontosnak tartott értékeket. Nelson Mandela (Invictus – A legyőzhetetlen), J. Edgar Hoover (J. Edgar) és Chris Kyle (Amerikai mesterlövész) is mindenüket feláldozzák hazájukért; önmagukkal mit sem törődve a nemzet felvirágoztatásán munkálkodnak, meglehetősen eltérő eszközökkel.

Bármennyire furcsának hat, Chesley Sullerberger tökéletesen illeszkedik ebbe az illusztris társaságba. Az egész világsajtót oda-vissza bejárta a hős pilóta története, aki sikeres kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón úgy, hogy egyetlen utas sem szenvedett komoly sérülést (ez a manőver előtte még senkinek sem sikerült). Sully története tökéletes apropót szolgáltat Eastwoodnak ahhoz, hogy bemutassa, nem kell politikusnak vagy katonának lenni ahhoz, hogy valaki olyan hőstettet hajtson végre, amely százak életét változtatja meg.sully_3

Sully története a saját igazáért állhatatosan küzdő átlagember históriája, aki szembeszegül a fennálló hatalmi rendszerrel, nem hagyja, hogy megfélemlítsék vagy eltapossák, és végül megdicsőül. A rendszert ebben az esetben a Nemzeti Közlekedés Biztonsági Felügyelet (NTSB) szimbolizálja, akik vizsgálatot indítanak ellene, hogy bebizonyítsák, a folyón való landolás fölösleges hősködés és meggondolatlan döntés volt. Eastwood akarva vagy akaratlanul ugyanazt a mantrát ismétli, ami Donald Trump vagy épp Bernie Sanders kampányának is meghatározó eleme: szembe kell szállni a fennálló politikai elittel, dacolni kell a Rendszerrel.

Félő volt, hogy a film hasonlóan pátoszos lesz, mint az Amerikai mesterlövész, azonban bármily hihetetlen, Eastwood egy rendkívül szikár, letisztult filmet rendezett. Természetesen nem tudja megállni, hogy néhány jelenet erejéig ne adózzon a hazafiság oltárán, de ezt sikerül minimálisra redukálni. Eastwood nem csupán az idősíkokat váltogatja jó ütemben, hanem a film hangsúlyait is. Tökéletes harmóniába tudja hozni a feszült tárgyalótermi drámákat idéző kihallgatásokat, az önmagában egyre inkább elbizonytalanodó, hallucináló pilóta önmarcangolását és az idegtépő kényszerleszállást és az ezt követő mentőakciót.sully_4

A világon azon kevés ember közé tartozom, akik nem tartják Tom Hankset akkora színésznek, mint az Akadémia, azonban be kell, hogy valljam, ez a film nélküle közel sem lenne ennyire erős. Néhány rezdüléssel képes érzékeltetni azt a folyamatot, ahogyan szembesül a vádakkal, és az addig oly magabiztos pilóta elkezd kételkedni saját ítélőképességében. Hiába van 40 évnyi vezetési tapasztalata, hiába szolgált a légierőnél, a Biztonsági Felügyelet mégis elbizonytalanítja. Ez a megingás pedig tökéletesen rímel arra, amit amerikaiak milliói éreznek az elmúlt néhány évben. Az ország világpolitikai befolyása csökken, egyre több a belső feszültség, a gazdaság a 2008-as pénzügyi válság óta nem olyan erős. Az USA elbizonytalanodott saját erejében, és ezt a gondolkodást szeretné visszafordítani Eastwood, az amerikai kultúra talán legnagyobb élő legendája.

Nem véletlen tehát, hogy a film végén Sully győzedelmeskedik az őt korrumpálni próbáló Biztonsági Felügyeleten és a vége főcím után az igazi Sullenbergert és az utasokat látjuk, akik az összefogás fontosságát hangsúlyozzák. Az sem véletlen, hogy az NTSB emberei végletesen eltúlzott figurák, a valóságban ugyanis senki nem próbálta meg lejáratni a hős kapitányt. Mindez nem számít, ugyanis Eastwoodnak egyetlen célja volt: egy közérthető példabeszédet mondani, amellyel átneveli a „puhapöcs” generációt.

[author_bio author=”dunaimarcell”]

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.