Kritika

Tolvaj/becsület – A rosszfiúk

Mókás heistfilm és színvonalas családi szórakozás – A rosszfiúk ismerős elemekből építkezik, de jól keveri kártyáit. A Dreamworks ezúttal nem lőtt kapufát.

Kevés rajzfilm indít azzal, hogy megidézi Quentin Tarantino klasszikusát, a Ponyvaregényt, de A rosszfiúkat úgy tűnik, más fából faragták. Az imponáló kezdőpillanatok a két főbb karakter, Farkas és Kígyó beszélgetését vezetik fel, ahogy – az író-rendező keze munkáihoz hasonlóan – véletlenszerű anekdotáikkal kibeszélnek a cselekményből, miközben felfestik, milyen kémia és kapocs van kettejük közt. Az egysnittes jelenetben kisétálnak az ebédlőből, melynek vendégei a sarokban kuporogva iszonyodnak tőlük, majd átbandukolnak a szomszédos bankba, hogy egy nagy adag lóvéval, és csapatuk további tagjaival (Piranha, Tarantula és Cápa) megpattanjanak a fakabátok elől.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Az egész várost rettegésben tartják ezek az antropomorf állatok, akikre csak „Rosszfiúkként” hivatkozik a nyugati parti metropolisz. A Los Angeles-re hasonlító napsütötte környezet egy egészen furcsa világnak ad otthont, amelyben megférnek állatok, emberek és emberi tulajdonságokkal rendelkező állatok is. Aaron Blabey, a film alapjául szolgáló képregények rajzolója feltehetően nem véletlenül nyúlt az állati ábrázoláshoz – különben a megbélyegzett és előítélet áldozatául esett, bűnözésbe menekülő, tragikus karaktereket kisebbségivé kellett volna tennie.

Hiába a felnőtteknek szóló filmes utalások, igen, egy gyerekmesét nézünk, tehát a szükséges tanulságoknak meg kell születniük,

ám nem mindegy, milyen úton vezeti végig nézőjét a cselekmény. A 2010-es években népszerű téma volt rajzfilmekben a negatív figurák pálfordulása: a Megaagy és a Gru ráadásul nem sok különbséggel jelent meg, utóbbi pedig hatalmasat hasított a kasszáknál, melynek hatását mai napig érezzük a szüntelen folytatásokkal és Minyonok spin-offokkal.

Katartikus élmény látni egy szereplő megváltását, így mindig jó kiindulás, ha egy karaktert elindítanak a jóvá válás útján – hiszen ez magával hozza azt is, hogy a film kilép a saját kliséiből és váratlan hősöket teremt. Megaagy, a szupergonosz kénytelen a helyes utat választani, miután szuperhős ellenfele kikerül a képből az apokalipszis idején; Gru pedig példamutató apává kell váljon adoptált csemetéi előtt. És bár a Trónok harcában Jaime Lannister, a Királyölő átalakulása piperkőc vérfertőző ficsúrból alázatos lovaggá messzemenőkig átélhető és morális szempontból izgalmas, egy másfélórás animációs filmben aligha akadnak ilyen mélységek. És ez főleg a műfaji kötöttségből adódik.

Kezdjük ott, hogy akárcsak Megaagy és Gru, A rosszfiúk brigádja sem igazán rossz.

Ők is csupán azokat a bűncselekményeket művelik, amik egy hatéves számára is befogadhatóak: eltulajdonítanak dolgokat, legyen az műkincs, ékszer, aranyrög vagy egy komolyabb mennyiségű pénzösszeg. Na jó, egyszer megemlítik az adócsalást is, de ezeket igazán lehet a „csínytevés” eufemizmusa alá pakolni. Hiszen mélyen jószándékú karakterekről beszélünk, akiknél csak meg kell ragadni és felszínre hozni az eltemetett pozitív oldalukat.

A rosszfiúk cselekményének központjában lévő állati karakterektől ugyanis mindenki fél, így egész életükben egyfajta prekoncepcióhoz igazodva élték életüket, mígnem bűnözésre adták a fejüket, hiszen akkor legalább borsot törhetnek a társadalom orra alá, miközben két-, négy- vagy nyolclábon járó önbeteljesítő jóslatokként töltik mindennapjaikat. Egy hatalmas rablást követő lebukás nyomán azonban esélyt kapnak arra, hogy rövid határidő alatt, de kikupálódjanak és a közösség hasznos tagjaivá avanzsáljanak. Vajon képesek élni ezzel az életre szóló lehetőséggel, vagy ez is csak egy újabb apropó egy soron következő stiklihez?

A Dreamworks abszolút elvesztette az évek során a dominanciaharcot, amit a Disney/Pixarral vívott,

sőt, már ott tartunk, hogy sok esetben a Sony animációs részlege is lepipálja a műveit. Pedig a félholdas ikon egy komplett generáció számára jelenti a gyerekkor kedves filmes emlékeit: a 2000-es években a Shrekkel és Madagaszkárral, később Kung Fu Pandával és az Így neveld a sárkányodat szériával kaszált nagyot a stúdió. Manapság már csak döcögnek, hiszen bár népszerű, de a Bébi úr, a Trollok és a Croodék abszolút nem hozzák azt a szintet, amit anno egy ogre és egy ölelni való harcművészállat nyújtottak.

A rosszfiúk szerencsére nem a fenékre esős gyagyaság kategóriát bővíti – bár itt is van pukizós humor, a parádés szövegek (Speier Dávid szinkronfordító továbbra is gátlástalanul imádnivaló szóviccbűnöző) és a jól kiegyensúlyozott figurák ellensúlyozzák a butított jelleget. Már az is felüdülés, hogy a film nem nézi hülyének a közönségét, legyen az kisgyermek vagy gyanútlan felnőtt. Mindenki megtalálja a maga szórakozását, hiszen a produkció kellően ingergazdag látvánnyal bír, karakterei is színesek. A tanulság pedig botegyszerű, de a történet szíve a helyén van, így nem érdemes haragudni rá – még akkor se, ha némelyik rosszfiú fejlődése elsietett.

Sajnos a Dreamworks animációja nem tesz hozzá a rajzfilmes kánonhoz, és az alapmű komolyabb merítkezése Tarantinóban szintén kimerül az első jelenetben.

Ellenben, amit hoz az egy fogyasztható akció- és szóviccdömping átélhető szereplőkkel. A műfajt uraló bugyuta minyonokkal és a nagy szemű cukiállatokkal szemben egy üde tavaszi szellő A rosszfiúk, és sokkal közelebb van egy igazi filmhez, mint jó pár formagyártott konkurens produkció. Azonban a Disney/Pixar gondolatokban gazdag, inkább felnőtteknek szóló vonulatát már nem éri el – de nem is baj. Néha jó látni olyan animációt, ami nem a politikai állásfoglalásával, hanem a vegytiszta családi szórakoztatással szeretne rajongókat hódítani.

A rosszfiúk 2022. március 24-től látható a hazai mozikban.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés