Kritika

A svéd kibermágus – Ami nem öl meg

Lisbeth Salander
Cssss! Ne mondd el senkinek hogy ebben a vacakban is szerepelek!

Tetovált és mérges. Sérült és okos. Agresszív és törékeny. Hacker és zseni. Noomi Rapace és Rooney Mara. Most legutóbb pedig Claire Foy – ez mind Lisbeth Salander, azaz a tetovált lány. Az eredeti könyveket író Stieg Larsson csak trilógiáig jutott – az új film, az Ami nem öl meg története viszont már az író halála után született. Ugyanazok a főszereplők, ugyanaz a sötét, nyomasztó Svédország – de azért ez már nem ugyanaz a minőség.

A három svéd film és az egyetlen amerikai remake közös és legnagyobb erénye Lisbeth Salander karaktere volt. Nagyon eltalált figura – a #metoo-mozgalomra gondolva azt is mondhatjuk, hogy megelőzte korát. A halmozottan sérült, megkínzott, agresszív, introvertált, mindemellett mégis törékeny lányt szenzációsan keltette életre Noomi Rapace, Rooney Mara és most Claire Foy is. A mostani megszemélyesítés semmivel sem rosszabb, mint elődei. Nagyon jó színésznő formál meg egy szenzációsan eltalált karaktert; lehetetlennel lenne határos, ha megpróbálnánk sorrendbe állítani a tetovált lányokat – mindegyik magával ragadó, gyomorszorító, mindegyikből sugárzik a sötétség és a sebezhetőség. Nagy kár, hogy az új színésznőn és az általa játszott jól bevált karakteren kívül semmi mást nem tud felmutatni az Ami nem öl meg.

Lisbeth Salander
Cssss! Ne mondd el senkinek, hogy ebben a vacakban is szerepelek!

Az eddigi Millenium-filmekben például volt más, érdekes szereplő is. Itt elsősorban az újságíróra, Michael Blomkvistra gondolok. Akár a nemrégiben elhunyt Michael Nyquistre gondolok a svéd változatban, akár Craigre a Fincher-féle verzióban, mindegyik erős, méltó párja volt Lisbeth Salandernek. Ha a történet keretét adó krimi esetleg hihetetlen is volt, vagy akár nem elég feszült – a kettőjük közti dinamika azért vitte a hátán a filmet.

Na, hát az Ami nem öl meg az égvilágon semmit sem vesztene, ha ez a nyálasra átírt, bugyuta, jellegtelen alak nem szerepelne benne egyáltalán.

A történetben annyi a szerepe, hogy csodálja Lisbethet, de mindig mindent későn ért meg/fog föl (a villámgyors észjárású hackercsajnál nyilván lassabb – de még a nézőknek is kínos, mennyire nehezen esik le neki az, amit mi már rég kitaláltunk), és mindemellett az őt játszó színész egyetlen eszköze, hogy sármosan néz.

Az elődökhöz képest a nyomasztó, sötét hangulat is sokkal erőtlenebb. Persze, a sötét múlt most is kísért. Persze, a teljesen őrült, perverz családnak, a nőket kihasználó férfiaknak most is szerepük van. És Svédország a világ egyik legsötétebb – ugyanakkor sötéten gyönyörű – zugának tűnik most is. De itt már nem tépnek húsba a konfliktusok, az explicit jelenetek. Sima nyomasztó thrillernek elmegy – de nincsenek lélekbemarkoló, szenvtelen precizitással megírt, eljátszott és leforgatott szörnyűségek.

Ami nem öl meg jelenetfotó
Együtt mindenki, de Lisbeth, a kibermágus van a fókuszban

Van viszont helyette világmegmentés. A tetovált lány itt most nem szarral gurigázik: konkrétan meg kell mentenie az egész világot az atomtéltől. Mert ezúttal a cselekmény egy olyan szoftver körül bonyolódik, ami képes a világ összes atomrakétájának a vezérlésére. Nem semmi vírus, nem igaz? Természetesen az amerikaiak írták a programot – az ő volt programozójuk fordul segítségért Lisbeth-hez. Aki egy gyönge pillanatában elvállalja a melót. De persze a szoftverre (meg a programozójára) mindenki vadászni kezd, az alvilági köröktől kezdve a svéd és az amcsi titkosszolgálatokon át. Úgyhogy van kivel küzdenie a hekkerbe oltott amazonnak.

Itt le kell szögezni, hogy van néhány alapvetés, amit el kell fogadni ahhoz, hogy ne röhögje el folyton a néző a feszült thrillert.

A legfontosabb az, hogy a tetovált lány világában a tűzvarázslók, csatamágusok, Dr. Strange-ek ideje lejárt. A 21. század a kibermágusoké. Azaz a hekkereké, akik egyetlen okostelefonnal képesek az elektronikával működő berendezéseket ellenfelük ellen fordítani, ha pedig egy laptopjuk is van, akkor akár a világvégét is simán előidézik. Vagy meggátolják.

Ami nem öl meg jelenetfotó
Ez a kocsi tényleg kellett?

Ugyanakkor összesen két hekker van a világon, az egyik Lisbeth, másik a haverja – az amerikai szupertitkos főfejestől csak annyi telik, mikor meglátja, hogy behatoltak a számítógépébe (piros csík mutatja a képernyőjén, hogy milyen gyorsan töltik lefelé a gépéről a titkos fájlt! Komolyan!), hogy lecsapja a biztosítékot. Szünetmentes tápról még nem hallottak sem a film készítői, sem az amerikai titkosszolgálatok…

Szóval, ezeket a bosszantó hülyeségeket le kell nyelni – de azért az ilyesmi az eddigi filmekben is így ment. És azokban el lehetett nézni.

De a Lisbeth karakteréhez egyáltalán nem illő, túlságosan nagyszabású (és nyilvánvalóan komolytalan) fő szál, a nem létező (vagyis inkább hol irritáló, hol nevetséges) mellékszereplők, a kiderülő erőltetett, de végeredményben pehelysúlyú titkok tökéletesen hazavágják a filmet. Amit ennek ellenére lehet élvezni: az akciójelenetek ugyanis egész jók. Azt mindig jó nézni, ahogy a féligszuperhős Lisbeth lezúzza a gonoszokat…

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com