Gyilkosságos-nyomozós filmet szinte bárhol, bármikor nézhet az ember. Ha végigkattintgatja a tévécsatornákat, tuti belefut egybe, de általában a mozikban is akad egy-egy olyan mű, amelyben nagy erőkkel nyomoznak mindenféle feltételezett gyilkosok után. Azért persze nem mindegy, hogy mit kezd a forgatókönyvíró a szituációval. Inkább az akciójelenetekre helyezi a hangsúlyt, vagy a thriller felé billenti a cselekményt? Mi a fontosabb, a kegyetlenség ábrázolása vagy a pszichológiai magyarázatok? A Kísérleti gyilkosság jelentős részében a bűn ideológiai háttere, valamint a nyomozó pszichéje áll a középpontban.
A film
Habár pontosan tudjuk, kik a gyilkosok, és miért követik el a bűncselekményt, a nyomozás azért rejteget némi izgalmat. A film inspirációjául szolgálhatott egyébként a Leopold és Loeb néven hírhedtté vált gyilkos páros, akik az 1920-as évek Chicagójában követtek el hasonló gyilkosságot, de azért felmerülhet bennünk annak a gyanúja is, hogy az alkotók ismerik Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését is.
Richard (Ryan Gosling) a gimi szépfiúja. Dúsgazdag (jó, a szülei azok, így aztán ő sem szenved hiányt semmiben), okos és persze iszonyú nagyképű. Justin (Michael Pitt) látszólag egészen más, a külsőségeknél jobban érdekli a filozófia, és inkább olvasgat egyedül, mint hogy csajokat hajkurásszon. Aztán persze kiderül, hogy nincs is olyan nagy különbség kettejük között. A két fiú kapcsolatára elég nehéz jelzőt találni, esetleg a plátói jöhetne szóba, noha konkrétan szerelemről nincs szó. Mindenesetre amolyan se veled, se nélküled dolog ez, amiben feszegetik a saját és egymás határait is. Elhatározzák, hogy elkövetik a tökéletes gyilkosságot. Az áldozat véletlenszerű kiválasztásától a nyomok eltüntetésén át a rendőrök félrevezetéséig mindent kitervelnek. Egy ideig úgy tűnhet, sikerült kijátszaniuk a rendőrséget, de az ügy megszállottjává váló nyomozót, Cassie-t (Sandra Bullock) nem sikerül megtéveszteni, így végül mégis elbuknak.
A másik, párhuzamosan futó szál egyébként szintén érdekes volna, ha kevésbé néznék hülyének a film készítői a nézőket. Cassie maga is az erőszak áldozatává volt sok-sok évvel ezelőtt, amelynek emlékétől nem tud szabadulni. Ahelyett viszont, hogy ezek az élmények és traumák finoman beépülnének a fő cselekménybe, időről időre előtérbe kerülnek a félresikerült flashbackekben és hangeffektekben. Persze nem ebben az egy vonatkozásában szájbarágós a mozi, a különféle kulturális utalások lólába is kilóg. Justin Rimbaud verseket olvas, abszintot kortyolnak, rituálékat végeznek. De miért is? Mintha összekapkodtak volna pár trendi cuccot különféle irodalmi és művészeti képeskönyvekből, hogy aztán ezekkel színesítsék a sztorit. Csakhogy ezek teljesen feleslegesek. Nem árnyalják a fiúk karakterét, maximum arról tanúskodnak, hogy a készítőknek van némi fogalma az európai kultúráról.
Bár úgy tűnhet, hogy vannak problémák a filmmel (és ez így is van), egy esős délutánon mégis érdemes megnézni, pláne, ha szeretitek az ilyen típusú történeteket. Azok se ijedjenek meg tőle, akik nem bírják a durva dolgokat, mert ugyan van benne pár meglehetősen erőszakos jelenet, nem kell percenként a szemük elé kapkodni a kezüket. Ráadásul a főszereplők is remekül hozzák a rájuk bízott karaktereket, azt meg külön öröm látni, hogy mennyit változott Ryan Gosling tizenkét év alatt.
A lemez
A 999 Ft-ért árult lemezre meglepő módon felkerült egy audiokommentár Barbet Schroeder, rendező és Lee Percy, vágó közreműködésével.
