Kritika

A szerelemnek se idő, se tér nem szabhat határokat? – Szerelmünk napjai

Hányszor történt meg veled, hogy egy-egy rossz szituáció és veszekedés után azon rágódtál, hogy mit kellett volna tenned, mondanod? Mit szólnál, ha ezúttal minden alkalommal visszamehetnél az időben, hogy jóvá tedd a hibáidat? Boldogabb lennél vajon? A Szerelmünk napjai erre keresi a választ – okosan, bájosan és szórakoztatóan.

Míg az Idétlen időkig Bill Murray akarata nélkül ültette őt egy körhintára, mely az idő és a tér komplexitásával játszik egy bájos és máig maradandó filmben, addig egy-egy későbbi alkotás már az időutazás szándékát is a szerelmes főhős kezébe teszi. Pár éve az Időről időre, most pedig a Szerelmünk napjai járja körül és ás az időutazás tematikájának mélyére romantikus dráma-vígjáték formájában. Hozzá kell előlegesen tenni, hogy a film eredeti címe sokkal jobb: a Time Freak (idő bolond/zakkant) nemcsak, hogy nem kíván bőrt lehúzni az ikonikus Szerelmünk lapjai címről, de sokkal tudatosabban és realistábban vetíti előre a történet főszereplőjének karakterét.

Andrew Bowler 8 éve készítette el az azonos című rövidfilmjét, amely bár ugyanazzal a karakterekkel, de kicsit más történettel és csavarral játszik. A nagyjátékfilmmé duzzadó ötlet sokkal mélyebbre nyúl a szerelmet és a párkapcsolatokat boncolgatva. A Szerelmünk napjai lényegében az individualitás megkérdőjelezése a ‘mi’-ben. Hogy meddig ér elmenni, hogy egy kapcsolat zökkenőmentes és a párunk boldog legyen.

A történetben a Skywellt alakító Asa Butterfielddel szakít barátnője, a Sophie Turner megformálta Debbie. Az egyébként kivételesen tehetséges, fizikában zseninek számító fiú pedig épít egy időgépet, amellyel minden olyan pontjába vissza tud utazni a kapcsolatuknak, ahol valami rosszul sült el – természetesen a lány tudta nélkül. Skyler Gisondo játssza a fiú legjobb barátját, aki támaszként Skywellel tart az ide-oda ugrálásban, saját életét is megjobbítva ezzel. Ahogy az lenni szokott, egy ideig minden a terv szerint halad, aztán borul a dominó.

A film legutolsó félórájáig egy átlagosnak mondható, bájos, humoros és kedves időutazós vígjátékot látunk, amelynek jó üteme van, és a két fiú közti dinamika kivételesen jól működik. Hitelesek a párkapcsolati problémák, semmi sincs túldramatizálva vagy elbagatellizálva. Aztán történik valami, és a film egész hangneme komorabbra vált. Itt tetőződik Butterfield és Turner karakterének teljes ellentéte és a színészek közti nulla kémia. Mindennek azonban célja és szerepe van a mondanivaló szempontjából. Ilyen szemszögből nézve pedig a fiatal színészek több, mint jó munkát végeztek.

Persze a Szerelmünk napjai sem hibátlan.

Ahogy az szinte minden időutazós filmmel megesik, itt is vannak kisebb logikai buktatók, az pedig egyszerűen zavaró, hogy a babaarcú Asa Butterfieldet komoly felnőttként adja el a film a végén, aki házasságban él Debbie-vel egy akkora házban, amelyet jó esetben az igazi színész tudna megengedni magának. Mindezt úgy, hogy egy szó sem esik arról, mit is dolgozik a szereplő. Erre jön az, hogy a hatalmas időgép, amely egyszerűen a pincében hever évekig, teljesen elkerüli a lány figyelmét.

És bár ezek olykor levesznek a film értékéből, összességében a legfontosabb üzenetet nem homályosítják el: sem a technológia, sem a tudomány nem képes az emberi érzések fölé kerekedni és irányítani őket. Ahogy egy kapcsolathoz is két egyenrangú ember kell – na meg egészséges mennyiségű veszekedés.

A film nagyon okosan vezeti be a nézőt egy melankolikus állóvízbe,

ahogy veszekedésről veszekedésre javítja ki a főhős a korábbi hibáit. Ezzel próbálva tökéletesnek fenntartani egy kapcsolatot, ám ez szépen lassan a lányra is kihat. A rendező több érdekes kérdést feszeget a filmmel. Vajon csak a veszekedések szednek szét egy párt? Vajon ha minden hiba és fájdalom kitörlődik egy kapcsolatból, akkor garantált a boldogság? És vajon van-e bárkinek is joga ahhoz, hogy a világ legszebb páros egyenletéből kivegye az egyik legfontosabb tényezőt, a párt?

A befejezés pedig nagyon ügyesen találja el az egyensúlyt a vígjáték és a dráma között. Ráadásul hiteles megoldást talál egy látszólag lehetetlen problémára a két szerelmest illetően. Személy szerint jobban értékeltem volna, ha a film bátrabb, merészebb és jobban elmozdul a drámai irányba, ezzel húzva alá a mondanivalót, de így is kellemesen elgondolkodtató lett a Szerelmünk napjai.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..