Kritika

Kémek útvesztőjében – A szürke ember

A Russo testvérek a milliárdokat termelő filmjeik után a kisképernyőn keresik útjukat. A szürke ember, csak úgy, mint a rendezőpáros, képtelen megtalálni saját identitását.

Minden valamirevaló kémfilmes franchise számára elengedhetetlen, hogy rendelkezzen minimum egy olyan tulajdonsággal, amivel elkülöníthető a műfaj hasonszőrű darabjaitól. A legnagyobb klasszikus, James Bond esetében ez a központi karakterben keresendő, aki úgy képes meghódítani a leggyönyörűbb nőket és megmenteni a világot, hogy közben végig egy kifinomult úriember benyomását kelti. A Bourne-sorozat a főszereplőjével már kevésbé tudott érvényesülni (bár Matt Damon kiváló hős volt), ám a filmkészítés stílusa a remegő kamerás, pulzuspumpáló jeleneteivel egy komplett évtizednek vetítette előre, hogy kell akciómozit alkotni.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Az elmúlt évtized nagyköltségvetésű filmgyártásában pedig ékkőként díszeleg a Mission: Impossible széria, amely bár 26 éve hódít a nagyvásznakon, úgy tűnik, még nem fogyott ki a szuszból. Tom Cruise-ék a kilátástalan helyzetek egymásra pakolásával tartják a néző adrenalinszintjét igazán magas szinten – csaknem egy hullámvasút erejével érnek fel a Paramount mozifilmjeinek látványos és izgalmas momentumai.

Mit tehet hát az a film, ami ezen óriások közé kívánkozik?

Könnyen lehet mondani, hogy A szürke ember csak a saját szintjén, a Netflix streaming-csatornáján kíván teljesíteni, de akkor miért kérték fel korunk legnagyobb fiatal sztárjait a főbb szerepekre, miért költöttek a filmre 200 millió dollárt és hogyhogy pont a Russo testvérek ülnek a rendezői székben, akik a világ tíz legnagyobb bevételt hozó filmje közül kettőt is megrendeztek.

A szürke ember regényadaptáció: az író, Mark Greaney korábban a nagy Tom Clancy-vel is együtt dolgozott, sőt, a neves szerző halálát követően több Jack Ryan-regényt is köszönhetünk mentoráltjának. Greaney azonban 2009-ben belefogott egy saját sorozatba, amely azóta már a kilencedik részénél tart. A szürke embernél tehát minden ott van papíron, akár egy végtelenségig elhúzható sorozat ígérete is, ám a végeredményt látva rengeteg még a javítanivaló.

Felesleges is a történet részleteit ecsetelni, hiszen mindent láttunk már ezerszer. A CIA börtönből kihozott és bérgyilkosnak nevelt protezsáltját elárulja az ügynökség, majd egy hasonló képességű, de sokkal megátalkodottabb kollégáját küldi, hogy levadássza őt – ez kb. a titkosszolgálatokról szóló akciófilmek alapvetése is lehetne. Mindehhez pedig jól jön egy levitézlett mentorfigura, egy kompetens női ügynök, valamint egy ártatlan kislány is, aki kipipálja az érzelmi azonosulás mezőt is a listán.

A Russo tesók egyetlen igazi meglepetése a film kapcsán, hogy elfelejtettek csavarokat adni a történethez.

Márpedig ez elengedhetetlen része minden titkos ügynökös vagy bérgyilkosos sztorinak. A kezdeti 20 percben az összes figurát felvázolják, és onnantól kezdve nem történik változás bennük, nyílegyenesen haladnak a stáblista felé. Ebből következően az egyetlen dolog, ami kapcsán várakozással élhet a néző, hogy bomba jó akciójelenetek és bunyók várják őt a vidámparki útja során. Felemás azonban a kép itt is.

Eleve mi az, hogy egy ilyen akciófilmre, amit végül csak nagyon kevés moziban fognak játszani, 200 milliót tapsol el a Netflix?! Míg a bangkoki harc a tűzijátékok közt, valamint az indiai sztár, Dhanush koreografált verekedései kiváló akciórendezésről tanúskodnak, addig

a CGI-vel dúsított ejtőernyős jelenet és a prágai villamosos üldözés egyaránt fejfájást okozhat a képernyők előtt ülőknek.

A Russo testvérek 2014-ben, miután kiverekedték magukat a sokadrangú vígjátékrendező kategóriából, egy Marvel-filmmel támasztották fel karrierjüket, ráadásul nem is akármelyikkel. Sokak szerint az Amerika Kapitány: A tél katonája kimagasló alkotás a közel 30 filmet termelő szériában: olyan, amely önálló akciófilmként is képes volt emlékezeteset alkotni, tele izgalommal, kémfilmes árulásokkal és menő közelharci felvételekkel. Tulajdonképpen a recept ugyanaz A szürke embernél is, mégsem voltak képesek megismételni a bravúrt.

A már említett fordulathiány a karaktereket is rém unalmassá teszi, hiába válogatták ki Hollywood izgalmas új arcait, nem tudtak mit kezdeni velük. A mellékszerepekben Ana de Armas bántóan jelentéktelen, a Bridgerton színésze, Regé-Jean Page meglepően erőtlen, Billy Bob Thorntonnak semmi dolga nincs, de még a főszereplő Hatos ügynök is csak azért maradhat relatíve emlékezetes, mert Ryan Gosling karizmája még egy két mondatos figurát is képes összetartani. Bár ő rezzenéstelen arcú gyilkológépként a Drive-ban tizenegy évvel ezelőtt sokkal több mélységet volt képes hozni.

Akik számára hálás volt a projekt, az a Volt egyszer egy… Hollywoodban is tündöklő Julia Butters, valamit Chris Evans, akiről egy dolgot biztosan elmondhatunk: bár semmi árnyaltság nem volt pszichopata karakterében, de láthatóan élvezte, hogy egy igazi rohadékot játszhat.

A szürke ember legjobb pillanatai szinte mind az ő nevéhez fűződnek.

A Netflix új filmje két dologban bizonytalaníthatja el a mozirajongókat. Elsődlegesen a streaming értelmében: hiszen egy ilyen hangos, több esetben látványos és sztárparádéval rendelkező akciófilm esetében érthetetlen, hogy miért kerüli el a legtöbb mozit, mikor a nyári időszakban ideális választás lehet egy adag popcorn és üdítő mellé.

Másodlagosan pedig a Russo testvérek képességei mellé is kérdőjelet tesz. A páros a két legutóbbi Bosszúállók-film óta már két filmet is rendezett, és egyik sem lett igazán átütő vagy emlékezetes. A vígjátékról az akció és a thriller műfajára váltottak, ezzel pedig úgy tűnik, kijelölték maguk számára az utat. A Cherry-nél sem voltak képesek a közönség igényei szerint átültetni az alapanyagot, és úgy látszik, A szürke embernél is rezeg a léc. Bár biztosan rengetegen fogják megnézni a filmet (főleg a színészek miatt), és elkönyvelhetik ezt sikernek, valójában nem lesz igazuk. Mert nem a következő, Bosszúállók mértékű nagy dobást kéne keresniük, hanem egy kompakt, akár kisköltségvetésű alkotást, amibe a szívüket-lelküket belerakták.

Így csak Hollywood következő bérrendezőivé válnak – és beállhatnak a sorba Jon Favreau, Ruben Fleischer, Peyton Reed vagy Louis Leterrier mellé –, amiért egy ilyen rezümé után igazán kár lenne.

A szürke ember július 22-től látható a Netflixen.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés