Kritika

A te érdeked kinek az érdeke? – Mennyit ér az ember?

Stéphane Brizé La Loi du marché

Stéphane Brizé La Loi du marchéStéphane Brizé új filmje az egyik legjobb volt a Cannes-i fesztiválon láthatók közül. Azt feszegeti, hogy mennyire érdekközpontú világban élünk, és hogy mivel kell szembenéznie annak, aki meg akar maradni embernek. Főszerepben a legjobb színésznek járó díjat kiérdemelt Vincent Lindonnal.

A cannes-i sikerek után ezt a kiváló alkotást, mint sejtettük, Magyarországon is bemutatták, új címe, pont az eredeti cikk címe lett: Mennyit ér az ember? Az eredeti, La Loi du marché szó szerint fordítva „A piac törvénye” lenne, és az angol változat, The Measure of the Man talán még egy fokkal beszédesebb.

A történet hétköznapi: egy ötvenes éveiben járó férfi elvesztette az állását, és a munkaügyi központ elküldte egy továbbképzésre, de ez egyáltalán nem kapcsolódott korábbi szakmájához, majd utána nem is tudott vele elhelyezkedni. Utóbb kiderül, ez nem egyedülálló eset. Hősünk önállóan folytatta tehát a munkakeresést, és több mint másfél éves munkanélküliség után talált egy biztonsági őri állást egy nagyobb élelmiszerüzletben. Itt az a feladata, hogy figyelje a vásárlókat és a kollégáit, amiből adódóan újabb ellentmondásos helyzetekkel kell szembenéznie. A főszereplő, Thierry (Vincent Lindon) figurája megfontolt, szilárd értékrenddel rendelkezik, nem enged abból, amiből nem lehet, ugyanakkor megszánja az esendőket. Az üzletben sokan a maguk igaza szerint cselekszenek, a bolt irányítása a belső, piaci elvek nyomán kialakított szabályok szerint, a dolgozók saját szükségleteik szerint. És ezek sokszor ütköznek egymással. Egy tragikus esemény kapcsán pedig a vezetőség csak elhárítja a felelősséget.

Lindont leszámítva amatőr színészek játszanak a filmben, ez is hozzájárul a dokumentarista jellegéhez, így még hitelesebben tudja képviselni a problémákat. Akár Emmanuelle Bercot Fel a fejjele, ez a mű is szociális kérdésekre hívja fel a figyelmet, de az előzőnél sokkal hétköznapibb, így még több embert érintő helyzetek révén. Mert a film általánosságban beszél a döntéshozatalról, hogy milyen ajánlatokat fogad el az ember, milyeneket nem. Ha pénzszűkében van, de a megbeszélt ár alatt akarják körmönfont alkudozással megvenni a nyaralóját, hagyja-e? Témái ismerősek: hogyan őrizze meg az ember a méltóságát, és emellett hogyan éljen meg?

A történet szívmelengető mellékszálaként jelenik meg Thierry magánélete, a nagyon szorgalmas, sérült fiával és kedves feleségével eltöltött idő. A férfi párjával táncórára is jár, ahol nagyon jól érzik magukat, mert semmilyen célnak nincsenek alárendelve. Nem készülnek versenyre, fellépésre – és ezzel egy óriási közhelyet kerül ki a rendező –, hobbijuk csak örömforrás. Brizé megmutat a szabadidejükből egy kicsit, mert van önálló életük a munkahelyen kívül. Vidám látvány.

A film humora is nagyon élvezetes, akárcsak egy másik francia versenyfilmnek, Maiwenn Az én szerelmem c. filmjének. De míg az inkább a szójátékokra épül, ebben Vincent Lindon arcára fókuszálunk. Egy-egy közeli képpel kiemelt kétkedő szemöldök-mozdulata is megerősítheti a nézőt a közös álláspontban, miszerint az előtáruló szituációban valami gyanús, mintha nem működne jól az emberek ítélőképessége. Pedig nincs mit tenni, ilyenek. Ez a keserédes légkör lengi be az egészet.

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófia francia főszakot és film minort végzett az ELTE-n, majd francia irodalom mesterszakot a Sorbonne-on. A kortárs francia és amerikai költészet és a film kapcsolatáról ír disszertációt. Specializácója a szerzői film, érdekli pedig a film és az irodalom viszonya, a filmek kapcsán felmerülő nyelvi és fordítási kérdések. szatmarizsofi@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com