Nem tudok visszaemlékezni, mikor láttam utoljára ennyire kínos filmet. Rossz film szinte minden hétre jut, de ennyire feszengős rémség viszonylag ritkán landol a mozikban – ráadásul ilyen sztárparádéval. A Nagyfater elszabadul minden, amit jóízlésű színész később le akar tagadni a filmográfiájában.
Egy ideje sejtjük, hogy Robert De Niro a móka kedvéért hajlandó némi elhajlásra, de most egyszer s mindenkorra bizonyítást nyert, hogy az öreg már nem beszámítható. Pillanatnyi (vagy tartós) elmebaj lehet csak mentség arra ugyanis, hogy olyan filmek színészóriása, mint a Taxisofőr vagy a Cape Fear – A Rettegés foka, vagy olyan vígjátékok szellemes nevettetője, mint a Csillagpor vagy a Csak egy kis pánik, elvállal egy ilyen alja mozit. Meglepő módon nem csak őt tudta bepalizni a Boratért és a Brünóért forgatókönyvíróként felelős direktor, Dan Mazer – az eddig sem szofisztikált alakításairól híres Zac Efron, Dermot Mulroney és a jobb napokat is látott Danny Glover lettek bűntársai ebben a förmedvényben.
Amikor felesége meghal, Dick (Robert De Niro) úgy dönt, az imádott asszony utolsó kívánságának eleget téve beleveti magát a csajozásba. Unokáját, az éppen nősülni készülő Jasont (Zac Efron) szemeli ki, hogy megnyissa előtte az egyetemisták ágyába vezető ajtókat – a laza kis golfozásnak induló kiruccanásból hamarosan ordenáré buli lesz, ami alapjaiban változtatja meg mindkét férfi életét.
Ilyen történettel a Nagyfater elszabadul akár egy megszívlelendő gondolatokkal teli családi vígjáték is lehetne – valójában azonban egy tini beach party filmet látunk, ahol a főszereplő éppenséggel nem egy könnyű szexre hajtó főiskolás, hanem egy kiéhezett 72 éves tata. Alapgondolatnak nem is rossz – sőt, a film egyetlen értékelhető pontját, a szerepcserét is ez szolgáltatja: míg Dick a lányokat stíröli a strandon, a totálisan konzervatív, szülei dogmáit szajkózó Jason csak a cipőjébe ment homokkal van elfoglalva.
A fenti jelenetet leszámítva sajnos a szellemesség nyomát sem leltem a filmben, ami elsősorban az altesti poénokra fókuszál, méghozzá igencsak explicit formában. Hogy abban ugyan mi a vicces, hogy De Niro Efron arcába dörgöli a farkát, fel nem foghatom – sajnos elmulasztottam konzultálni a teremben hangosan röhögő több száz nézővel. Ilyenkor konstatálom lesújtva, hogy bár a mérgezett tollú kritikus szívesen leszedi a keresztvizet az ilyen filmek forgalmazóiról, a magyar közönség reakcióit elnézve hiába is tennék nekik szemrehányást.
A humor hiánya a legkomolyabb gond egy szórakoztatónak szánt film kapcsán, de azért ne menjünk el szó nélkül a film egyéb gyengeségei mellett se. Bár nem jön össze neki, a forgatókönyvíró John Phillips szemlátomást törekszik rá, hogy filmjével átadjon valami zavaros maszlagot a családi kötelékekről meg a kompromisszumok nélküli életről – a vulgaritás mellett azonban nem jut tér sem a jellemábrázolásra, sem a kapcsolatok tisztességes felépítésére. Jason karakterének árnyalását Philips Efron meztelenre vetkőztetésével és dalra fakasztásával váltja ki, a világmegváltó érzelmeket meg elintézi néhány irracionális pálfordulással – végül a Nagyfater elszabadul fináléjában elpuffogtatott fenenagy tanulságok is csak olyanok lesznek, mit Dick életbölcsességei a filmben: egy bögréről vagy egy polóról kölcsönzöttek.
