Kritika

Az anyatermészet feltámadása – A tehén, amelyik dalt énekelt a jövőnek

Közeleg a halál” – éneklik a tehenek a chilei Francisca Alegría családi drámába ágyazott, környezetvédelmi nagyjátékfilmjében. A cím alapján musicalre asszociálhatnánk, azonban A tehén, amelyik dalt énekelt a jövőnek valójában a mágikus realizmus világába vezet el minket.

Ha a latin-amerikai filmművészetről beszélünk, elsősorban a mexikói sikerekre, Alejandro González Iñárritu (Korcs szerelmek), Alfonso Cuarón (Roma) és Guillermo del Toro (A faun labirintusa) Oscar-díjas műveire asszociálhatunk. Azonban megemlíthetjük Sebastián Lelio-t is, aki A fantasztikus nővel első chileiként vitte el a legjobb idegennyelvű Oscar-díjat 2017-ben. A női vonalon az argentin Lucrecia Martel és Lucía Puenzó-t érdemes megemlíteni, akik művészetére jellemző a feminizmus, a női szemlélet előtérbe helyezése. A chilei Francisca Alegría debütfilmje is a nőiségre fókuszál, azonban nem úgy, ahogy azt gondolnánk.

Halott patkány, haldokló halak, majd gombák, madarak és hangyák – így mutatkozik meg a film központjában lévő dél-chilei terület, ahol az élőlények az emberek okozta vízszennyezés hatására pusztultak el. Ekkor bukkan fel a folyó mélyéről, motoros szerelésben a régen meghalt Magdalena, aki természetfeletti visszatérésével, a várost mezítláb és csurom vizesen végigjárva, felbolygatja családja életét. Férje, Enrique halott felesége láttára kórházba kerül, ami miatt lányának, Ceciliának vissza kell térnie szülőfalujába két gyermekével.

A tehén, amelyik dalt énekelt a jövőnek központi témája a környezetvédelem; hogyan használják ki az emberek a természetet, és – Cecilia történetén keresztül – hogyan lehet újraéleszteni a természethez való kötődésünket. Azonban önmagában ez a téma lerágott csontnak hat, ezért fontos kiemelni, hogy

a film célja nem a zöldpolitikai aktivizmus terjesztése.

Helyette egy teljesen új köntösben mutatja be a fennálló, ökológiai problémát, egyrészt a spiritualitás bevezetésével, másrészt a családi trauma és az anyaság párhuzamával. Emiatt a hangsúly a karaktereken keresztül az egyén és a természet kapcsolatára helyeződik, ami fokozza a film érzelmi töltöttségét és a néző hajlandóságát a történetbe való bevonódásba.

Az állattenyésztés világa kiemelkedő szerepet kap a történet során, hiszen a főszereplő családhoz erősen kapcsolódik. A címből már felmerülhet a kérdés, miért a tehén énekelt a jövőnek? A történet szerint Enrique vezetésével a család – az anya halála után – az addig szabadon élő teheneket befogta és tejüzemet alapított vállalkozásként. Az állattenyésztés pedig rendkívül környezetszennyező, nem beszélve az állatokkal való rossz bánásmódról; ami a film kulcsjelenetét és a címadás miértjét alapozza meg. Ezáltal egy valós, környezetvédelmi problémát emel be a film, kiemelve nemcsak a történet szerinti szennyezés jelenségét, hanem az állattenyésztésnél gyakran megjelenő brutalitást is. Emellett a tehén egy örök női szimbólum, az anyaságot képviseli, aminek segítségével a film metaforikusan összeköti a család traumáit és a természetvédelmi vonulatot.

A mágikus realizmus különböző módokon manifesztálódhat a filmekben. A Donnie Darko című filmben a látomások és az időutazás teszi természetfeletti köntösbe a történetet, de például a magyar közönség által ismert Testről és lélekről című filmben a lelkitársak és az álmok jelennek meg. Az utóbbival ellentétben,

a chilei rendező filmjében az álom és valóság nincs erősen elhatárolva,

a természetfeletti történéseken pedig még a szereplők is hamar túlteszik magukat, így nézőként kénytelenek vagyunk ugyanezt tenni, és ennek tudatában nézni a filmet.

A tehén, amelyik dalt énekelt a jövőnek olyan tekintetben esik bele a mágikus realizmusba, hogy a spiritualitás központi eleme, hiszen Magdalena, aki évekkel ezelőtt véget vetett életének, visszatér az élők közé. A szellemek megszokott tulajdonsága mellett – hogy az elektronikus eszközök összezavarodnak körülötte –, egy másik érdekes vonással van felruházva; a saját érzelmeit át tudja ültetni az emberekre. Így történhet az meg, hogy a vacsora közben veszekedő család egyszer csak nevetésben tör ki, miután Magdalena ugyanezt teszi az ablakból figyelve őket.

Magdalena valójában az anyatermészet allegóriájaként is értelmezhető,

amit az emberekre átruházott érzelmek, a kiemelt figyelem és a természet iránti tisztelet alapoz meg, például ő engedi ki a teheneket az óljukból. Emellett Magdalenának unokájával, a transznemű Tomás-szal is különleges kapcsolata van, amin keresztül a film kiemeli az LMBTQ személyek elfogadását a természet által is.

A fenti allegória megmutatkozik Cecilia személyében is, hiszen az anyjával való kapcsolata kivetül a természethez való viszonyára is. Ceciliát egy, a természettől eltávolodott személyként ismerjük meg: amint meglát egy pókot, szalad is a rovarirtó spray-ért, és amikor nem találja, össze-vissza fújja a biztonság kedvéért.

Orvosként a nő képviseli a tudományt, szembe állítva őt nemcsak a természettel, hanem a mágikus történésekkel is.

Anyjára nem szívesen emlékezik vissza, ha pedig róla kell beszélnie, akkor keserűen és sértődötten teszi ezt. Látszik, hogy nem bocsátott meg neki, amiért otthagyta őket, és az anyjával kapcsolatos gyermekkori, a természethez közeli és tehenekkel dús emlékek hatására a természetre is haragszik. Azonban a tehenekkel most is különös kapcsolata van, ő az, aki hallja őket, amikor a rossz sorsukról énekelnek jövendőmondó nótát. Az érdekes kötődés ezzel nem ér véget, ugyanis a film tetőpontja egyértelműen akkor történik, amikor a borjúkkal együtt sír az óljukban – ugyanúgy, ahogy a borjúk idő előtt lettek elválasztva anyjuktól, Ceciliával is ez történt, összekötve tragikus sorsukat.

A tehenek története tehát összekapcsolható a család traumáival.

A tehenek, akik arról énekelnek, hogy gyermeküktől elválasztva nincs értelme élniük, rezonálnak Magdalena halálának körülményeivel. Ha az Enrique által elidegenített Magdalena kétségbeesettsége a tehenekéhez hasonló volt, értelmet nyer, hogy miért is vetett véget életének. Ceciliának pedig ez a felismerés hozza meg a megváltást és az újraegyesülést a természettel.

A film nemcsak történetében gazdag, vizuális elemei is említésre méltóak. A folyamatosan mozgó kamera, ami követi a szereplőket és a környezetüket – keresve és megtalálva az élőlényeket – közelebb hozza a történetet a nézőkhöz. Olyan hatást kelt, mintha a karakterek között szemlélnénk az eseményeket, kíváncsian fürkésznénk a bemutatott világot, ami által a film hangulatának és mély témájának hatását érezhetjük magunkon.

Az élővilágot bemutató felvételek pedig dokumentumfilmben is szerepelhetnének:

kiemelik a természet szépségét és egyszerűségét, szépen kiegészítik a történet komplexitását anélkül, hogy vontatottnak vagy feleslegesnek éreznénk ezeket.  

Már a cím miatt is muszáj megemlíteni a filmben megjelenő hangokat. Bár a szóban forgó éneklés a vártnál kevesebbszer történik meg – a film elején a halak, és a felénél a tehenek – nem keletkezik hiányérzet, hiszen helyette kísérteties aláfestő zenét és a környezetben fellelhető zajokat kapunk. A természet hangjai különösen kiemelkedő szerepeket kapnak, szinte alig van olyan jelenet, ahol ne hallanánk légyzümmögést, tehénbőgést vagy madárcsicsergést. Ez egyrészt emlékeztet minket a film témájára és mondanivalójára, másrészt az érzelmeket is erősíti, hiszen a film után kedve támad az embernek kimenni a természetbe.

A mágikus realizmusból adódó nehezebb értelmezés miatt talán ez nem az a film, amit egy hosszú nap után esti filmezéshez választanánk; A tehén, amelyik dalt énekelt a jövőnek a természetvédelmi témát különleges módon boncolgatja, és a kollektív gyógyulást kínálja megoldásként. Furcsaságában válik értékessé és igazán emlékezetessé.

Besze Orsolya

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com