Kritika

Nem bánt az, csak megkóstol – A terápia

Michel Houellebecq és Gérard Depardieu sorsa egy tengerparti gyógyszállóban keresztezi egymást – A terápia az ő burleszkbe illő kettősükre építi a szabálytalan, játékosan provokatív kalandozást a francia közéletben. 

Michel Houellebecq a kortárs francia kultúra egyik legizgalmasabb botrányhőse: az ellentmondásos világszemléletű regények szerzőjének arcát még azok is jó eséllyel ismerik, akik egyetlen művét sem olvasták (hiszen róla mintázták, pontosabban ő maga volt a „kiábrándult értelmiségi”-mém), ő szerepelt a Charlie Hebdo címlapján a mészárlás napján, egy ízben pedig napokra eltűnt a nyilvánosság elől, amelynek kapcsán különböző összeesküvés-elméletek kezdtek terjedni. Utóbbi sztorit ő maga sem hagyta annyiban: Guillaume Nicloux rendezésében áldokumentumfilm készült az esetről, amelyben botcsinálta emberrablók fogságába kerül egy bizonyos Michel Houellebecq.

Most pedig, ha tetszik, tovább épül a Houellebecq Cinematic Universe, ugyanis a szintén Nicloux rendezte A terápia a Michel Houellebecq elrablása folytatásának is tekinthető: az azóta jóbaráttá váló emberrablók most egy gyógyszállóban látogatják meg az írót. Ahol mellesleg ott van Gérard Depardieu is.

És még sok furcsa figura.

A terápia Houellebecq és a szintén önmagát alakító Depardieu remek párosára épít: mint más vonatkozásban a filmben is előkerül, olyanok ők, mint Stan és Pan. A visszahúzódó, álmatag, vékonyka, „kiábrándult értelmiségi” Houellebecq és a nagyhangú, élveteg, hatalmas termetű Depardieu látványban és személyiségben is csodálatosan ellenpontozza egymást, miközben titokban borozgatnak és dohányoznak az egészségdiktatúrát fenntartó hotelben, filozofálgatnak a művészetről, politikáról, halálról vagy a szexről és tűrik a kínzással felérő kezeléseket. Nicloux azonban nem igazán tudja fenntartani az alapötletben és a karakterekben benne foglalt izgalmat: olyan, mintha A terápiának nem lenne forgatókönyve, ráadásul az improvizatív, akadozó párbeszédeket legtöbbször hirtelen, éppen akkor vágják el, amikor kicsit érdekesebbek lennének.

A „nagyon meta” ötletként is értelmezhető eljárás túlságosan elidegenít, miközben alig kínál valamit cserébe: a kifejezetten belsős francia poénokra építő, a semmiről szóló beszélgetések hamar zsákutcába húzzák a nézőt. Ha csak egy fokkal célorientáltabbak lennének Houellebecq és Depardieu eszmecseréi, máris megfoghatóbbak lennének – és az is érthetőbb lenne, hová tart az egész film. Nicloux nyilvánvalóan szórakoztatva akar provokálni, hiszen Houellebecq és Depardieu személye önmagában is szórakoztató provokáció (mint egy dühös szállóvendég a fejükhöz vágja, ők Franciaország szégyenei). Ám a túlságosan kiüresített, dekonstruált forma az élvezetek ellen hat: az egészségkultusz, hírnév, francia belpolitika, művészetek, trash bulvár vagy éppen a bűnözés kritikája így zátonyra fut – ráadásul Nicloux az egészet még némi szürreáliával is megfejeli.

A terápiának nincs cselekménye,

a formája pedig szándékosan roncsolt – ahhoz viszont nem elég okos és univerzális, hogy ennek ellenére, kvázi kísérleti filmként fenntartsa a figyelmet. Cselekmény és történet híján A terápia inkább egy túlságosan elművészkedett lehetőséggé válik, ami még ráadásul túl hosszú is. Így csak a merész kiszólások és a rendre elő-előbukkanó helyzetkomikum menti meg Guillaume Nicloux filmjét.

Az itthon közepesen ismert rendező – aki nemcsak Houllebecq-kel, hanem Depardieu-vel is többször dolgozott korábban – impresszionista fricskát varázsol abból az alaphelyzetből, ami például Paolo Sorrentino kezében kimódolt, átgondolt, társadalomkritikus esztétikai gyöngyszem, Godard kezében pedig felforgató, mélyen filozofikus és támadó kiáltvány lehetett volna. A terápia egyik sem lett, így viszont csak a legelszántabb, bennfentes frankofónok számára lehet igazán hatásos ez a kúra.

Avatar

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya