Kritika

Hova tűnt a gyermeki varázs? – A titkos kert

A méltán népszerű gyerekkönyv legújabb adaptációja ugyan megpróbál kreatívan nyúlni a forrásanyaghoz, de A titkos kert (The Secret Garden) csak egy újabb szög a tetszhalott állapotban lévő gyerekfilm koporsójába.

A családi filmre az egyik legjövedelmezőbb hollywoodi műfajként tekintünk, hiszen ezé a legszélesebb és leggyakrabban mozizó célcsoport. Pedig ha eltekintünk az animációs alkotásoktól, nehéz mostanában igazán kiemelkedő gyerekfilmet találni. Az olyan ritka kivételekre, mint a Paddington első és második része, jut legalább egy tucat álmosítóan közhelyes gyerekfilm, Hollywood kreatív válságát mi sem jelzi jobban (a rajzfilmek élőszereplős változata mellett), minthogy régi klasszikusokat rebootolnak ezerrel a Mary Poppinstól kezdve a Drágám, a kölykök összementek!-en át a Reszkessetek, betörőkig.

Frances Hodgson Burnett több mint száz éves regénye, A titkok kertje is újabb adaptációt kapott, pedig feldolgozásból eddig sem volt hiány: a színpadi és televíziós adaptációk mellett korábban három mozifilm is készült belőle (nem számolva a 2017-es steampunk-változatot): 1919-ben, 1949-ben és 1993-ben. Ezek közül a kilencvenes évekbeli verzió lett meghatározó, nem véletlenül: az Agnieszka Holland rendezésében, Caroline Thompson forgatókönyvéből és Francis Ford Coppola vezető produceri felügyelete alatt készült adaptációval nehéz versenyezni, és

a 2020-as változat csúfosan el is bukott ezen a mérkőzésen.

2016-ban jelentette be a Harry Potter-filmek producere, David Heyman által alapított Heyday Films, hogy a francia StudioCanal produkciós céggel közösen új adaptációt készítenek A titkos kertből, melynek forgatókönyvét Jack Thorne jegyzi. A dráma- és forgatókönyvíró Thorne járatos a gyerektörténetekben: Az igazi csoda, Az Úr sötét anyagaisorozat és a készülő Enola Holmes forgatókönyveit is ő jegyzi, emellett ő írta a Harry Potter és az elátkozott gyermeket is. A rendezői székbe Marc Munden ült 2018-ban, majd rövidesen megkezdődött a forgatás, most pedig a koronavírus-járványra való tekintettel digitálisan megvásárolható formában került a nagyközönség elé a végeredmény. 

Ez szerencsétlen forgalmazói döntés volt, ugyanis így a film legnagyobb előnye, a látványossága nem tud kellő teret kapni kisképernyőn.

Ám a legújabb adaptációt a nagyvászon sem tudná kiemelni az 1993-as adaptáció árnyékából.

A titkok kertje örökérvényű történet, mondanivalója ugyanúgy érvényes 2020-ban, mint 1911-ben volt. Burnett igazi úttörőnek számított, amikor megalkotta a kvázi antigyerekhőst: a tízéves Mary Lennox ugyanis cseppet sem imádnivaló protagonista, amikor megismerjük őt. Szánni ugyan szánjuk, amiért nem kap szeretetet a szüleitől, akiket rögtön a történet elején el is veszít, de az elkényeztetett és akaratos lányt eleinte nem igazán lehet kedvelni.

A zárkózott özvegy nagybátyja által befogadott Mary egy olyan kúriába kerül, ami tökéletese tükrözi a lelki világát: sötét, hideg és boldogtalan. A halott nagynénje titkos kertjének felfedezésével és fokozatos kivirágoztatásával párhuzamosan tanul meg gondoskodni saját magáról és később a folyton betegeskedő unokaöccséről is. 

Burnett az egyszerű de nagyszerű kert metaforát használva mesél arról, a gondoskodás milyen csodákat tud művelni az emberrel, varázslatos álomvilágot festve le a fiatal olvasók előtt és intő példát mutatva a gyermekeiket elhanyagoló felnőttek számára. 

Az alapvető üzenetet a 2020-as adaptációnak is sikerül átadni, de a felesleges CGI-porhintéssel és erőltetett újításokkal az alkotók csak gyengítenek az eredeti történeten.

Egy agyonadaptált klasszikus esetében elvárás, hogy ha valaki egy újabb feldolgozást akar készíteni belőle, akkor legyen rá nyomós indoka: ami legtöbbször az újszerű, eddig nem látott megközelítés, és/vagy a régi történet és a jelenünk kreatív párhuzamba állítása. Míg Greta Gerwig tavalyi Kisasszonyokja esetében egyértelmű volt az új adaptáció indítéka és létjogosultsága, Thorne-ék filmjében nem fedezhető fel érdekes új meglátás vagy mondanivaló.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne benne szerzői újragondolás: míg a társadalmi-történeti kontextus erősítése és Mary anyja szeretetlenségét a depresszióval való összekötése érdekes és kreatív elgondolás, a legtöbb eltérés – például a narratívába erőltetett flashback/fantázia-jelenetek vagy a hollywoodi filmekre jellemző drámai tétemelések – teljesen felesleges, sőt kifejezetten ront a történet egyszerűségében rejlő varázson.

A félig igazi, félig CGI varázskert túlságosan mű hatást kelt: látványosnak látványosak az ott játszódó jelenetek, csak éppen nem hasonlítanak a valódi természetre. Mintha egy színélénkítő Instagram-filteren keresztül vették volna fel a filmet, miközben a szereplők arcába mászó, zaklatott kameramozgás és a saras-ködös brit vidéken való bandukolás az Andrea Arnolds-féle Üvöltő szeleket idézi, melynek unortodox stílusa egyáltalán nem illik egy gyerekmeséhez. Egyedül Dario Marianelli (Vágy és vezeklés, Büszkeség és balítélet) meseszerű filmzenéje igazán jó találat, ami a számítógépes animációval és a keszekusza forgatókönyvvel kiölt varázsból vissza tud csempészni valamennyit.

A titkos kert nem tekinthető inkompetensnek, ám feleslegesnek annál inkább.

Nem az a legnagyobb probléma vele, hogy a könyv jobb volt, hanem hogy a korábbi adaptáció jobb volt. Nem kerülheti el az összehasonlítást a ‘93-as verzióval, ami minden szempontból annyival méltóbb adaptáció, hogy a puszta létezésével beégeti a 2020-as filmet. A három gyerekszínész (Dixie Egerickx, Amir Wilson, Edan Hayhurst) ügyesen alakít, de nincs meg köztük a kilencvenes évekbeli gárda összhangja, az Archibald Cravent és Mrs. Medlockot megformáló Colin Firth és Julie Walters tehetsége pedig messze nincs kellőképpen kiaknázva.

Ami pedig a kert különlegességét illeti: a gyönyörű brit füvészkertekben és fennsíkokon felvett jelenetek még digitális rásegítéssel sem tudják megközelíteni Roger Deakins zsenijét, aki a ‘93-as film operatőreként jóval visszafogottabb eszközökkel tette sokkal varázslatosabbá a gyerekek játszóterét.

A titkos kert legújabb feldolgozása is azt jelzi, hogy a filmipar mintha elvesztette volna kapcsolatát a gyerekekkel.

Bár nem Disney-termék, hasonló problémákkal küzd, mint az egeres stúdió mostani próbálkozásai az gyerekmese-adaptációkkal: akárcsak az Időcsavar, A diótörő és a négy birodalom, illetve az Artemis Fowl, az új A titkos kert mintha mintha minden érzelmi hatást a felfokozott látvánnyal akarna kiváltani. Az igazán emlékezetes gyerekmesék viszont nem a külsőségek miatt válnak örökérvényűvé. Csak azért, mert valami nagyobb és újabb, nem jelenti azt, hogy jobb is. 

Avatar

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben és az ELTE filmtudomány mesterszakán diplomázott 2019-ben. Jelenleg több portálra és nyomtatott újságba is ír kritikákat. A midcult elkötelezett híve, szereti a szatirikus hangvételű alkotásokat, a dialógusközpontú filmeket és Taika Waititit.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya