Kritika

A tündérmese vége – Anora

Két fiatal, egy szexmunkás és egy oligarchagyerek villámházasságáról mesél Sean Baker új filmje, az Anora a tőle megszokott érzékenységgel, vad káosszal és humorral.

Sean Baker azon alkotók közé tartozik, akiknek világosan felismerhető tematikus és stiláris kézjegyei vannak. Az amerikai rendező erős érzékenységgel, ítélkezésmentesen fordul oda olyanokhoz, akik láttán a többség félrenéz – a szegényeket, megbélyegzetteket közelről láttató hírnök, legyenek azok bevándorlók (Take Out), hamis cuccokkal csencselők (Prince of Broadway) vagy leggyakrabban különböző területeken dolgozó szexmunkások (Starlet, Tangerine, Floridai álom, Vörös rakéta). Aki azonban a témához sötét, lomha szociofilmeket asszociálna, rossz nyomon jár: Baker filmjei élettel teli, humoros, színes, gyors tempójú és leggyakrabban valamiféle happy enddel végződő darabok. Nincs ez másként nyolcadik filmjében sem. Az Anora a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában debütált, majd megnyerte az Arany Pálmát – teljes joggal.

Az Anora újítása, hogy egy marginalizált csoport képviselője mellé egy privilegizáltat tesz, de társadalmi rétegek képviselői helyett természetesen megint egyéneket mutat be. A címszereplő a 23 éves Anora (Mikey Madison), aki szláv gyökereit leplezve inkább Aninak szereti hívni magát. Sztriptíztáncosnőként és eszkortként dolgozik New Yorkban, de a sztriptízklub glamúrja után hajnalban egy gyorsvasút melletti albérletbe tér haza. Egyik nap az orosztudása miatt küldik oda egy fiatal, turistáskodó orosz vendéghez, akiről hamarosan kiderül, hogy egy milliomos oligarcha fia. A két fiatal között szimpátia támad, a kölcsönös előnyök reményében pedig Ványa (Mark Ejdelstejn) egy hétre kibérli Anorát. Az ivással, drogozással, bulizással, szexszel, videojátékozással telt hét végén a pár hirtelen ötlettől vezérelve Las Vegasban összeházasodik – majd New Yorkba hazatérve folytatják az ivást, drogozást, bulizást, szexet, videojátékozást. Ványa szülei azonban Oroszországban tudomást szereznek a fiuk villámházasságáról és Amerikába repülnek, hogy érvénytelenítsék azt.

Sean Baker ismét két remek, egymást kiegészítő és ellenpontozó karaktert teremtett Anora és Ványa személyében,

akik mellé hasonlóan emlékezetes mellékfigurák társulnak. Anorának mindenért meg kell küzdenie, csak önmagára számíthat, míg Ványának semmiért és mindent megoldanak helyette, ami mindkettőjük személyiségét alapjaiban meghatározza. Anora (már a nevével is) vastag maszk mögé bújik, minden kuncsaftjával műmosollyal bájcseveg, a házasság veszélyeztetésekor viszont foggal-körömmel küzd (szó szerint is) az igazáért. Ványának viszont a végtelen pénze mellé semmi felelősségérzet nem társul: léha, semmirekellő alak, akit a fenti élvezeteken kívül semmi nem érdekel és csak addig mer lázadni, amíg a szülei nincsenek ott. Megnyerő és valahol bájos fiú, de kiszámíthatatlan, ezért kicsit fenyegető is. 21 éves, de tinédzsernek néz ki, úgy is gondolkodik: elmenekül, majd behódol, amikor gyerekes csínytevésére fény derül.

Az Anora arról is szól, hogy a nők mennyivel felnőttebbek a húszas éveik elején (és később is), mint a férfiak. Legalábbis a film közegében. A sztripperek az orruknál fogva vezetik és használják a saját vágyaik csapdájában vergődő kuncsaftokat, akik bizonyára azt hiszik, mindez fordítva történik. Ezek a nők magabiztosak, szándékaik nyíltak, uralják a helyzetet, míg a férfiak a lebukás miatt aggódnak és szánalmasan viselkednek. Később kiderül, hogy Ványa családjában is hasonló a leosztás:

a rettegett apa valójában egy gyenge, kínjában nevetgélő papucsférj, a nadrágot a matriarcha-karakterű felesége viseli.

A film a néző képzeletére bízza, hogy melyiküknek mik voltak a motivációi a kapcsolattal és a gyors házassággal. Ványa valószínűleg csak szerette volna jól érezni és kibulizni magát Amerikában, mielőtt be kell állnia az apja cégébe dolgozni. Mivel hozzászokott, hogy bármit megengedhet magának következmények nélkül, semmit nem kell megterveznie, átgondolnia vagy komolyan vennie, a házasság sem volt számára túl nagy lépés. Anora számára pedig bizonyára vonzó volt, hogy ugyanazt csinálhatja, mint eddig, de luxuskörülmények között, egy olyan férfi mellett, akivel jól elvan. Tudatos aranyásás helyett inkább váratlan életbiztosítási lehetőség volt számára Ványa, akinek köszönhetően kiléphetett a taposómalomból.

Hogy valódi fellángolás, szerelem lett volna-e köztük, nem kerül szóba, így azt is többféleképpen értelmezhetjük, Ványa miért menekül el a felelősségre vonás elől, Anora pedig miért próbálja megakadályozni a házasság érvénytelenítését. Ezek közül a legnemesebb, hogy Anora pusztán a méltóságáért küzd: hogy ne mások döntsenek a sorsa felett, ne kényszerítsék olyasmire, amit nem akar. Pszichológiailag nagyon szép és hiteles, ahogyan és amiért Anora végül visszavonulót fúj: nem azért hátrál meg, mert megijed az anyós fenyegetőzésétől (hiszen a nő nem tudja, hogy neki nincs vesztenivalója, csupa olyasmivel riogatja, ami lepereg róla), hanem mert kiábrándul.

Rájön, hogy nincs miért küzdenie, így pedig nincs értelme sem.

Mindez majdhogynem megtörténhetne ugyanígy akkor is, ha Anora nem a testéből élne, Ványa pedig nem lenne elkényeztetett milliárdoscsemete, ugyanakkor a filmből képet kaphatunk a Z-generáció értékrendjéről, kedvelt szórakozási módjairól, amelyek egyenesen ide, a pornókultúra által kitermelt karrierek és fogyasztók körébe vezetnek. A gyengédség, őszinteség, valóságosság helyét a felszínesség, a szükségletek kielégítése, a minél nagyobb élvezet és annak instant megszerzése veszi át. Mindennek – a két fiatal találkozásán és egymásra hangolódásán túl – a csodálatos befejezésben lesz jelentősége. Ekkora ugyanis a hangsúly Anoráról és Ványáról Anorára és Igorra (Jurij Boriszov) terelődik, aki egyike azoknak a fogdmegeknek, akiket Ványa apja küld ki intézkedni.

Az egész filmre jellemző a kifejezésképtelenség: a szereplőknek nincs meg a nyelve, szókincse és neveltetése ahhoz, hogy rendesen kommunikálni tudjanak, a legtöbbször csak indulatosan káromkodnak, üvöltenek vagy tőmondatokban beszélnek. A befejezésre viszont kiderül, hogy Anora esetében emögött is az érzelmek, érzések elfojtása van, ami valószínűleg a munkaköre elengedhetetlen következménye. Anora nem meri megélni az érzelmeit (Ványa pedig érzelmi intelligencia híján nem tudja).

Így amikor valami elmozdul benne és szeretné kifejezni a háláját, csak a robotszerű szexszel tudja, és amikor a másik fél gyengédséggel reagálna, bepánikol.

A bő kétórás Anora több különböző tempójú, hangulatú részre oszlik, de tökéletesen egyben marad: a fiatalok hedonista élvezeteivel robban be, a lelepleződés utáni összeomlás során tombolásban és üvöltözésben tetőzik, majd a szereplők kifáradásával, leghiggadásával Ványa keresgélése nyugodtabban folytatódik, végül csodaszép, lassú és csendes zárlatban teszi a helyére a dolgokat. A tragikomikus és tisztán nevettető pillanatok mellett az Anora finom drámák kifejlődésének is szemtanúja, így a sok hamis gesztus, tett és mondat után felsejlik valami valódi. A tündérmese vége egy jobb élet kezdetét ígéri, még ha Anora munkája és életmódja valószínűleg nem is változik meg. Benne viszont talán valami igen.

A szegmensek közül a legemlékezetesebb bizonyára a bő húsz perces, kaotikus közelharc: amikor ugyanis a párocskán rajtaütnek Ványa apjának emberei és a fiú elmenekül, Anora őrjöngve próbálja megvédeni magát – pedig a jámbor szláv fickók nem is akarják bántani. Mivel nem megverni, inkább csak lefogni és megnyugtatni próbálják a lányt, az válogatott módon okoz nekik sérüléseket. Sean Baker ugyanis itt is a szembemegy a sztereotípiákkal, helyette a valóság talaján marad és a tényleges helyzetből merít: New York oroszajkú diaszpórájába vezet, ahol egy örmény intéző (a Baker minden filmjében feltűnő Karren Karagulian) és két segítője vállalja fel, hogy előkeríti a fiatalokat. Ványa apjáról nem derül ki, hogy pontosan miben utazik, de nem tűnik olyan orosz maffiózónak, akinek napi kapcsolata van az alvilággal, inkább gazdag üzletembernek, aki arra tart segítőket, hogy a fiacskáját rendszabályozzák a távollétében.

A trió tagjai tehát nem gengszterek, fegyverük sincs, hanem kedves, érzékeny emberek, akik bizonyára arra számítottak, hogy egy könnyű melóra kaptak felkérést.  

Ebben a jelenetben, illetve végig komoly szerepe van a már a Vörös rakétát is fényképező Drew Daniels operatőrnek, aki kézikamerájával fokozza (ám sosem teszi élvezhetetlenné) az őrült tajtékzást, örökíti meg testközelből az önfeledt bulizást, az öltáncokat. Máskor pedig helyet ad a csendes, higgadt pillanatoknak, a téli város fagyos szépségének, egy autó zárt terében is közösséget, intimitást teremt. Mikey Madison átlényegülése és bevállalóssága nélkül nem működne az Anora, de a férfikar, Mark Ejdelstejn, Jurij Boriszov, Karren Karagulian és Vache Tovmasyan is kitesz magáért. Sean Baker ismét bebizonyította, hogy mennyire érti a tökéletlen, esendő, nem sok kifinomultságot mutató embereket, mennyire hitelesen ragadja meg az ösztönök, gyarlóságok, mostoha körülmények hatalmát. Rendkívül erős életmű az övé, amely az első három-négy film kiforrotlansága után egyenesen ível felfelé – az Anora sem enged a színvonalból.

A filmet a Cannes-i Filmfesztiválon láttuk, további cikkek az eseményről itt.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com