Kritika

A CGI háziállatoktól ments meg, Uram, minket! – A vadon hívó szava

A vadon hívó szava CGI-lólába akkor is kilóg, ha történetesen kutyáé. Megbocsátanánk a Disney totális technikai félreértését, ha ezért épkézláb jellemfejlődést látnánk. De a Jack London-adaptáció papírízű főszerepébe Harrison Ford is belesül.

Jack London regényei évtizeden keresztül képezték filmes adaptációk alapját. Keresztezzünk kutyát kalanddal, kockázattal és kincskereséssel, majd a jó kosztüm röpíti a történetet. Valószínűleg így voltak ezzel 1935-ben is, amikor Clark Gable alakította a főszereplőt, bár ez inkább egy szerelmi történet, nem annyira a kutya a főhős. Később még több feldolgozást kapott, alakított főszerepet Christopher Lloyd, Rutger Hauer és Charlton Heston is. Készült belőle sorozat, sőt, a regény történetét felhasználta a Miért éppen Alaszka? egyik epizódja is.

A sztori nagy része azonban nem Alaszkában, hanem Kanadában játszódik, jelen filmünk hangulata azonban mégis megmaradt a ’90-es években. A Yukon folyó menti aranyláz idején járunk a 19. században, amikor a szánhúzó kutya nagy kincs. A kaliforniai kényelemből orvul ellopott Buckot, a nagytestű, nagy bundájú, gyönyörű keverékkutyát Kanadában veszi meg egy francia férfi (Omar Sy), hogy a kanadai-alaszkai határhoz húzza postai küldeményekkel teli szánját. A postás meló végeztével a kutya új gazdát kap. Ez volna Harrison Ford nagy szakállal, mélabús szemekkel. Buck pedig távol a világ zajától, vad farkasok segítségével megismeri őseinek a vadonban szerzett képességeit: erő, összpontosítás, együttélés a természettel. A szó eredeti értelmében igazi vadállat lesz a végére.

A vadon hívó szava

Mondhatnánk, hogy már megint egy kedves, szívmelengető családi történet, amiben Omar Sy játssza a kedves, szívmelengető főszereplőt. Itt azonban annyi a különbség, hogy az első két jeleneten kívül inkább hideg van,  ahogy a gondolatok is megfagynak a filmben.

Minden adaptáció lényege volna, hogy valamilyen módon aktualizálja az eredeti, jelen esetben 117 éves regényt, A vadon szavát. Találjon új értelmet, mutassa meg új generációknak, mi értékelhető belőle, mi miatt szerették az elődök. Ennek itt egyáltalán nincsen nyoma.

A vadon hívó szava valaha még izgalmas zsánereszköztára önmagában azonban ma már megmosolyogandó:

az aranyásó mítosz vagy a western díszletek és jelmezek néhány évtizeddel az események után még újdonságnak számítottak, de ebbe valami új szelet kell fújni, hogy felkapjuk a fejünket. Ráadásul a domesztikált kaliforniai hétköznapokból kiszabaduló, önnön vadságát felismerő kutya képe szintén lerágott csont. Utoljára ilyet a Madagaszkárban láttam oroszlánnal, de akkor is kínos volt.

A vadon hívó szava

Ott legalább tényleg animációt láttunk, nem pedig valami kutyának látszó komputergrafikát. Néhány éve még szenzációszámba ment, hogy Caesar, a lázadó majmok fejedelme full CGI megjelenést kap, ugyanaz kisebb költségvetéssel már nem tűnik jó ötletnek.

Úgy is mondhatom, a kutyák jobban hasonlítanak a Macskákra, mint a majmokra.

Szegény ember Caesarjának már csak szemet bántó módon antropomorf mozdulatokat és B-kategóriás színészekhez méltó gesztusokat sikerült animálni. Ez különösen akkor kevés, ha hozzátesszük, ez volt a 20th Century Fox első munkája a Disney-vel való akvizíció után, immáron 20th Century Studios néven. Gondolom, ez nem túl jó ajánlólevél.

Mindezt súlyosbítja John Thornton (Harrison Ford) papírmasé karaktere, amiből hiányzik a katarzis. A „nem a pénz számít, hanem a szeretet” üresen csengő frázisai mögött egy megtört, családját elveszítő férfi áll. Háttértörténete homályba vész, de ez az ismeretlen inkább frusztráló, mintsem magában hordozná a feszültséget.

Ráadásul különösen meglepő, hogy Chris Sanders korábbi filmjeivel ellentétben ezúttal nem tudta érzékletessé tenni egy különös barátság történetét. A Lilo & Stitch és az Így neveld a sárkányodat rendezőjeként van tapasztalata az ilyen történetekben, de Thorntont egyszerűen nem teszi szerethetővé a forgatókönyv. Nem érezzük azt a különös kapcsolatot kutya és ember között, mint például a szintén havas környezetben játszódó Belle és Sébastien vagy a Marley és én, ahol nemhogy az embernek, de még a kutyának is személyisége van.

Nem kívánom kétségbe vonni A vadon hívó szava hitelességét és őszinteségét. Egy családi mozidélután a mára már felhízlalt Disney-vel azonban a ‘90-es években volt  TV vasárnap délutáni műsorsávjában. Lehet, hogy nem volt véletlen.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya