Kritika

Nem engedni a ’48-ból – Guerilla

A március 15-i iskolai ünnepségeken általában szuperhősként harcoló szabadságharcosokat láthatunk. De vajon hol bújik a történelemben az egyszerű, halandó ember? A Guerilla című film erre keresi a választ.

1849 augusztusában járunk. Görgey Artúr tábornok már letette a fegyvert a szőlősi síkon, a világosi vártól nem messze. Modern kommunikáció hiányában viszont a megadás híre nem jut el azonnal a rejtőzködő szabadcsapatokhoz, akik tovább harcolnak az osztrákok és az oroszok ellen. A fiatal Magura Barnabás (Váradi Gergely) igyekszik megkeresni gerillaként harcoló testvérét, Antalt (Vilmányi Benett). Barnabás katonai tapasztalat hiányában magát nemzetőrnek hazudva csatlakozik egy rejtőzködő egységhez, ahol öccsét sebesülten találja. A fivér szerelmes egy ápolólányba (Mészáros Blanka), aki iránt viszont Barnabás is gyöngéd érzelmeket táplál. Barnabás és testvére viszonya megromlik, ráadásul a bukott szabadságharc utójátéka kegyetlen próba elé állítja az ifjút.

Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje meglehetősen erős indítás egy kezdő rendezőtől. A film egész szemléletmódja egyfajta mikrotörténeti betekintés a szabadságharcosok mindennapjaiba, ugyanakkor egyetemes gondolatokat fogalmaz meg a háború kegyetlenségéről és arról, miként képes a vesztébe rohanni egy elzárkózott közösség.

A Guerilla alapfelvetése alapján játszódhatott volna akár a II. világháború után a csendes-óceáni fronton még évtizedekig a dzsungelben harcoló japán katonák között is, az üzenet nem változna.

Ugyanakkor kitűnik, hogy Kárpáti nem csak valami ködös mázat látott a ’48-’49-es szabadságharcban, hanem alaposan elmélyedt annak tárgyi és vizuális világában.

A romantizáló képek helyett viszont brutálisan őszinte felvételeket kapunk. A film több alkalommal is úgy ábrázolja a legyilkolt harcosokat és áldozatokat, mintha valami bibliai dögvészben pusztultak volna el; holttestük körül legyek rajzanak, húsukat pedig férgek rágják. Ugyanilyen naturálisan láthatjuk a sebesült harcosok fájdalmas hörgését (Szép Domán alakítása ebben kiemelendő). A Guerilla emellett nem rejti véka alá a szabadságharcosok esetleges kegyetlenségét sem. Megrázó módon láthatjuk, amint szó szerint nyakig eltemetnek egy orosz katonát, aki kétségbeesetten várja halálát.  A halál végig Damoklész kardjaként függ a szereplők fölött, és a nézőt is valami balsejtelem és kellemetlen érzet fogja el az egyébként mesterien megkomponált képek láttán.

A Guerilla kegyetlenül erősen kezd és hangulata abszolút magával ránt, de a film közepe sajnos megfeneklik az eseménytelenségben.

A hangulat továbbra is fenntartatja a kíváncsiságot, de a történet ezen a ponton már túlságosan is triviálissá válik. Ennek ellensúlyozására az alkotók némi humort is bevetnek (igen mulatságos, ahogy a képzetlen Barnabás egy újonc kiképzését kapja feladatul), de ez az akciót nem fokozza. Persze szolgálhat ez is a háború hosszú várakozásának érzékeltetésére, de egy játékfilm – még a szerzői film is – nem árt, ha csavarokra, váratlan pillanatokra és fordulatokra épít, amelyek a karaktereket és a nézőket is kizökkentik a nyugalmi állapotból. Sokat dobott volna a filmen, ha például látunk egy vaklármát; a szabadságharcosok az erdei neszekre riadót fújnak, de kiderül, hogy csak egy őz vagy fácán zavarta meg nyugalmukat. Hasonló ziccer lett volna akár egy – egyébként a szabadcsapatoknál viszonylag gyakran megeső – baráti tűz bemutatása vagy egy az erdőben áldozatait szedő gyilkos orvlövész. Ezek az elemek nem törnék meg a film puritán hangulatát, de alkalmasak lennének arra, hogy színt vigyenek az éppen leülni látszó történetbe.

A színészi játék is ezt a puritánságot igyekszik erősíteni. Váradi Gergely és Mészáros Blanka egyaránt visszafogott és alázatos színészi játékot nyújtanak, akárcsak a fivért alakító Vilmányi Benett. A mellékszereplők feltűnően autentikusak, a harcosok meggyötört szőrös arca jól tükrözi a háborús viszontagságokat, amit koszos ruházatuk és rájuk tapadt mocsok és vér tovább erősít.

A film legnagyobb ereje viszont a kíméletlenül nyugtalanító befejezésben rejlik. A 12-es karika itt már tényleg nagyon enyhének tűnik, ahogy Kárpáti kamerája alaposan és mégis távolságtartón aknázza ki az erőszak minden pillanatát, mindezt egy iszonyúan felkavaró, meglehetősen nyitott befejezéssel. Ez az a pillanat, amikor a maradék illúziónk is elszáll ennek a harcnak a magasztosságával és fenségességével kapcsolatban.

A háború nem egy Petőfi-költemény már, csupán egy hosszantartó és fájdalmas halálhörgés.

A befejezés szimbolikája ugyanakkor  magában rejti azt, hogy a legszörnyűbb pokolbeli harcok közepette is sarjadhat új élet. De milyen élet? Milyen jövő fogadhat valakit, aki ilyen rettenetes körülmények közé születik? A kérdést Kárpáti felteszi ugyan, de a válasz homályban marad.

De hozhat-e bármiféle szemléletbeli változást az, ahogyan a Guerilla a múltunkra tekint? Véleményem szerint ameddig nem nyílik lehetőség nagy költségvetésű, monumentális eposzokat készítenünk, addig az ilyen mikrotörténetek jelenthetnek kiutat a magyar történelmi film számára. A legkisebben meglátni a legnagyobbat. Ugyanakkor fontos lenne az is, hogy olyan alkotások is készüljenek, amelyeket megtekintve a fiatalok jobban megértik és magukhoz közelebb állónak érzik a múltat. A Guerilla inkább azok számára lehet izgalmas, akik otthonosabban mozognak a szabadságharcos tematikában, mivel ők el tudnak merülni a film világának autentikus voltában. Aki viszont erre nem képes, ahhoz nem ez a film fogja közelebb hozni ’48-’49-et.

A Guerilla tehát rétegfilm, viszont a legjobb értelemben az, ráadásul elsőfilmes rendezőtől feltűnően jól sikerült munka. Világlátásban meglehetősen közel áll Jancsó Miklós Szegénylegényekjéhez vagy Bódy Gábor Amerikai anzixához. Azoknak igyekszik eleget tenni, akik az iskolában, a március 15-i vagy az október 6-i megemlékezéseken tanultakat kissé más megvilágításban szeretnék megtapasztalni. Lebontja számunkra a hősiesség pátoszos illúzióját, és nem hagy mást, mint a valóság nyugtalanító erdei csataterét. Nem engedni a ’48-ból valójában ezt jelenti.

Gueth Ádám

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. A Károli Gáspár Református Egyetemen történelem szakon végzett. Jelenleg az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányos tanulója, főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a sci-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..