Fókuszban Kritika

Nagymenők – A Wall Street pillangói

Jennifer Lopez sztríptiztáncos-gengszterfilmje, A Wall Street pillangói egy igazán izgalmas alapsztori, de vajon hogy sikerült a kivitelezés?

Női gengszterfilmek már a műfaj kezdetétől léteztek – egyik legkorábbi példa 1933-ból a Blondie Johnson –, és időről időre felbukkant néhány hasonló produkció az évek során. Az elmúlt időszakban azonban kezd igazán előrekapni ez az irányzat, habár kezdetben csak rebootokkal (Ocean’s 8 – Az évszázad átverése) vagy férfiakkal társulva (Nyughatatlan özvegyek) merték bevállalni a producerek. Ez a bátortalanság még nem kopott ki Hollywoodból, hiszen az idén eddig megjelent gengszterfilmek is pontosan ezt a trendet követték: a Csaló csajok A Riviéra vadorzói című 1988-as film remake-je (ami meg egy még korábbi film feldolgozása), A bűn királynői pedig az özvegyekhez hasonlóan férjeiktől vették át a bizniszt.

Most azonban A Wall Street pillangói képében érkezett egy teljesen eredeti női történet – férfi segítség nélkül.

A New York Magazin cikke alapján íródott film két sztriptíztáncosnőt helyez a középpontba, akik egy csapat lány segítségével bedrogozták és kirabolták a Wall Streeten dolgozó tőzsdeügynököket. A film író-rendezője, Lorene Scafaria szinte szó szerint emelt be eseményeket vagy mondatokat a riportból. Főszereplőjének is az elsődleges interjúalany által inspirált Destinyt (Constance Wu) tette meg, de A Wall Street pillangói valódi sztárja Jennifer Lopez, azaz Ramona.

J-Lo jelenléte kifejezetten erős a mozivásznon, a belépője pedig felejthetetlen: az ötvenéves nő úgy pörög a rúdon és táncol a színpadon, hogy egy kicsit meg tudjuk érteni a nyálukat csorgató férfiakat. Ámde félreértés ne essék: az énekes-színésznőnek Oscart követelők ugyanúgy túlzásba esnek, mint a havi fizetésüket Ramona egy fellépése alatt elverő törzsvendégek. Ramona ugyanis valódi kígyóbűvölőként bánik a vendégekkel, amire a kezdő Destiny elsőre még nem képes. Így a veterán táncosnő szárnyai alá veszi a nagyija anyagi támogatására és némi vásárlásra áhítozó lányt, hogy kiderüljön, együtt sokkal sikeresebbek tudnak lenni.

A viszonylag hosszú felvezető után egyszerre üt be a válság a Wall Streeten és a sztriptíztáncos életében: Destiny terhes lesz. Ám miután a gyerekneveléssel töltött éveket követően a lány munkát szeretne találni, de tapasztalat híján mindenhol elutasítják, kénytelen ismét szexi fehérneműbe bújni, hogy visszakerüljön a húspiacra. A gazdasági válság azonban a sztriptízbároknak sem tett jót, így alig vannak kliensek, Destiny pedig nemigen jut pénzhez – ekkor találkozik újra Ramonával, és indul be igazán a cselekmény. Ramona, Destiny és még néhány kollégájuk elképesztő összegekkel szedik le a drogoktól teljesen kiütött, gazdag brókereket.

Áldozataik azonban nem holmi szerencsétlen balekok, akik rosszkor voltak rossz helyen.

Ezeket a férfiakat nem fogja sajnálni senki. Egyetlen jelenet mindent elmond a bár törzsvendégeiről: a Wall Street farkasa az iratokkal érkező titkárnőjét porig alázza és szexuálisan zaklatja azzal, hogy a gépén csak úgy háttérzajnak berakott pornófilmben látottakkal hozza összefüggésbe a beosztottját. És ez nem egyedi eset – a klub többi látogatója is hasonlóan gusztustalan („Bántalmazott apuci, azért vagy itt?”) vagy épp rasszista („Hé, Lucy Liu!”).

Így lesznek az őket megkopasztó táncoslányokból egyfajta metakillerek. A gyilkosok gyilkosa egy ősrégi toposz – már maga Odüsszeusz is metakiller volt. Ezek a csajok viszont inkább amolyan tolvajok tolvajaként funkcionálnak, akikkel ezáltal jóval könnyebben szimpatizál a néző.

És első ránézésre ez valóban így van: A bűn királynői szociopatái vagy a Csaló csajok bugyuta rablói után végre azonosulásra hívó karaktereket szerepeltetnek. Több tényező is a kezükre játszik: viszontagságos múltjuk van, kitartóak, küzdenek a céljaikért, ráadásul a legtöbbjük anya. Emellett a sztriptízbár mindegy egyes táncosa irigylésre méltó önbizalommal rendelkezik. És bár Destiny és Ramona intelligensek, a többi lánnyal együtt ők is rendkívül közönségesek és felszínesek.

Előbbi elsősorban a smink- és kosztümrészlegnek köszönhető, akik összeválogatták a 2000-es évek divatjának legízléstelenebb attribútumait,

mint a látványosan mű póthajat, a csípőnadrágokat, melegítőket és vastagra lakkozok francia manikűröket. A szereplők pedig úgy mutatják ki a szeretetüket, hogy a másikra rálicitálva halmozzák el egymást minél drágább ajándékokkal. A külső és belső tulajdonságaik ilyetén elegye pedig meglehetősen elidegenítően hatnak, így végül a gyakorlatban mégiscsak nehéz együtt érezni a karakterekkel.

Holott A Wall Street pillangói végső üzenete pont a közönség empátiájára apellál. Az utolsó képsorok a Destiny és Ramona közti barátságot emeli ki tanulságként, melyet a közös pillanataikból összevágott flashback húz alá. A mondanivaló azonban egyáltalán nem rezonál sem a nézővel, sem magával a film lényegi sztorijával.

Hiszen a kiemelkedő momentumok – maga a heist – ragadják meg igazán az ember figyelmét, a körítés – Destiny interjúja a cikket író újságírónővel – és a késleltetett expozíció redundánsak, ráadásul a narratíva dinamikáját is megakasztják. És ha már darabos tempó: Scafaria gyakran ugyanazokat a jeleneteket mutatja be újra és újra, ahelyett, hogy egy lendületes montázzsal oldotta volna meg mindezt. Az ezáltal lerövidített és fókuszáltabb cselekmény pedig egy kicsivel élvezetesebb végeredményt adott volna a már eleve érdekes alapvetésnek.

Rakita Vivien

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..