Kritika

Variációk igazságra – Az igazság nyomában: Félretájékoztatás és az álhírek ára

Napjainkban sokat emlegetett kifejezéssé vált a fake news, melynek veszélyeiről most az HBO készített egy riasztó hangvételű dokumentumfilmet. Az igazság nyomában: Félretájékoztatás és az álhírek ára (After Truth: Disinformation and the Cost of Fake News) a közösségi oldalak generálta hisztérikus állapotokat vizsgálja, s nem árul zsákbamacskát: jelenleg vesztésre állunk az álhírekkel szemben.

1941 és ’43 között a német rádióhallgatók idegeit egy sor nyugtalanító hír borzolta. Szó esett a fronton szenvedő német katonákról, akik szifiliszfertőzést kaptak a lengyelektől zsákmányolt infúzióktól, és egy Berlinben élő olasz diplomatáról, aki a náci tisztek nejeit vitte ágyba. Az esetekről részletesen beszámoló Der Chef hibátlan berlini akcentusának és bennfentes információinak köszönhetően hamar népszerű hírforrássá vált a hallgatók körében, akik hétről hétre követték az újabb fejleményeket. Der Chef azonban sosem létezett, karakterét az angol titkosszolgálat kreálta, a rádióadások pedig pusztán az ellenség megtévesztését, manipulálását (fekete propaganda) szolgálták.

Sokkal régebbre is visszamehetnénk az időben, a lényeg ugyanaz: az álhírek, konteók, rágalmazások korántsem a modern kor vívmányai, hanem végigkísérték az emberiség történetét. Az internet és még inkább a közösségi oldalak megjelenésével azonban jelentősen változtak a játékszabályok. Az információterjesztés immár nem állami monopólium, hanem egy bárki által gyakorolható közösségi tevékenység.

A médiademokrácia elérése pár évtizede még utópisztikus ábrándnak tűnhetett csupán, ma már kézzel fogható valóság.

A fent említett változásokkal ugyan beköszöntött a szabad véleménynyilvánítás aranykora, cserébe azonban olyan szennyezett és zajos információs teret fabrikáltunk magunk köré, melyben ironikus módon a tudatos médiafogyasztás vált utópisztikus álomképpé. Az HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, Az igazság nyomában az elmúlt évek USA-ban történt eseményein keresztül példázza, hogy mit vesztettünk el a világhálón ránk zúduló adattenger miatt, és hogy vajon kordában tartható-e az információs tér ilyen szintű elburjánzása.

Az alkotók már a film elején tisztázzák, hogy a fake newsnak számos fajtája és jelentése létezik. Kialakulása mögött állhat politikai érdek, de indulhat úgyszólván civil „kezdeményezésre”. Utóbbira példa a Pizzagate néven elhíresült konspirációs teória, mely a Reddit.com-on pattant ki, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem torkollt tragédiába. A teória kiötlője néhány súlyosan félreértelmezett levelezés miatt

azzal vádolt meg egy családbarát washingtoni pizzériát, hogy annak alagsorában a vendégek kiskorúakkal létesíthetnek szexuális kapcsolatot.

Az eset akkora médianyilvánosságot kapott, hogy az említett Reddit-oldalt kevesebb mint egy hét alatt több mint huszonháromezren látták. A botrány hatására a pizzéria alkalmazottai egyre komolyabbnak tűnő halálos fenyegetéseket kaptak, míg egyik nap egy kétgyerekes családapa gépfegyverrel a kezében bemasírozott a vendégekkel teli étterembe, hogy utánajárjon valóban létezik-e az interneten látott pedofilbarlang. Mivel nem talált semmit, megadta magát az időközben kiérkezett rendőröknek, de tisztán látható: itt tényleg csak a szerencsén múlt, hogy nem követelt emberéletet a „félreértés”.

Az alkotók visszaemlékeznek egy másik, talán még nagyobb médianyilvánosságot kiváltó esetre, mely Jade Helm 15 néven került be a köztudatba. 2015-ben Texas államban egy különösen nagy volumenű hadgyakorlatot vezényelt le az amerikai hadsereg. A több vidéki kisvárost is érintő művelet szinte azonnal megkongatta a helyiekben a vészharangot, akik (részben az alt-jobbos média hatására) azt gondolták, a hadsereg azért érkezett, hogy megszállja az államot és statáriális eljárás keretében bebörtönözze a politikai disszidenseket. „Bizonyítékokban” pedig nem volt hiány.

A teóriagyártók például úgy vélték, a fogolytábort a közelben éppen megszűnő Walmart épületében fogják kialakítani, hiszen annak mérete és adottságai tökéletesek nagyobb tömegek számára.

A film egy harmadik, 2016-os esetet is felidéz. Ennek apropóját egy washingtoni gyilkosság adta. Az áldozat a huszonhét éves Seth Rich volt, aki a Demokrata Nemzeti Bizottságnál dolgozott. Habár a tragédia egy rablási kísérlet miatt történt, a közösségi média szinte azonnal politikai gyilkosságot vizionált. Miközben az elhunyt férfi családja gyászolt, az internetes fórumok arról harsogtak, hogy Seth-et saját pártja ölette meg, mert az bizalmas információkat szivárogtatott ki a WikiLeaksnek. A hazugságok végül olyan méretet öltöttek, hogy egy idő után az amerikai konzervatív sajtó legnépszerűbb csatornája, a Fox News is leközölte a hírt, ezzel meggyalázva az elhunyt becsületét.

Habár a fent vázolt ügyek nem belpolitikai okokból robbantak ki, a konzervatív oldal politikusai mindig megtalálták a módját annak, hogyan profitáljanak a lavinaként lezúduló eseményekből. A Trump-szimpatizáns alt-jobbos véleményvezérek és álhírek terjesztésére specializálódott oldalak (pl.: InfoWars) pedig készséggel segítettek nekik. Mindegyik esetben azt a látszatot keltették, hogy a demokraták és a liberális elit ténykedése áll az adott esemény mögött. A Pizzagate esetében Soros György, a Jade Helm 15 kapcsán Barack Obama, a Seth Rich-gyilkosság idején pedig Hillary Clinton nevét emlegette a sajtó. A republikánusok legnagyobb előnye pedig éppen az, hogy nem kell felelősséget vállalniuk az eleve feltüzelt közösség további hergeléséért, mert a botrányok a közösségi oldalak sok esetben anonimitást biztosító felületeiről indulnak és öngerjesztő folyamatként nőnek és fejlődnek.

A politikusoknak mindössze annyi a dolguk, hogy jó időben, jó helyen ejtsenek el egy-egy mondatot, mellyel további okot adhatnak a konspirációs elméleteknek.

Ha pedig valaki számon kérné őket, akkor midig mutogathatnak a titokzatos hírforrásra, akik általában orosz hackerek vagy mezei teóriagyártók (youtuberek, 4chan felhasználók). A Facebookhoz, Twitterhez, 4chanhez és Reddithez hasonló platformok színre lépésével a dezinformációs eszközök, álhírek, konspirációs elméletek kikerültek a politika gyámsága alól és immár a közkincs részét képezik. A republikánus pártot támogató alt-jobbos média kommunikációs eszközei pedig bizonyítják, hogy remekül tudtak adaptálódni a megváltozott helyzethez. Minden eddiginél szofisztikáltabban, alig észlelhetően képesek manipulálni, legfőképp megosztani a szavazókat.

A témában fogant legtöbb alkotáshoz (pl.: The Great Hack) hasonlóan Az igazság nyomában is Donald Trump 2016-os választási győzelmét nevezi meg fordulópontként. Noha a közösségi média már Obama idején is fontos kommunikációs csatornát jelentett, annak tökélyre fejlesztett használatát a Trump mögött álló stáb érte el. A készítők szerint a populista szólamok rég nem látott hatékonysággal terjedtek szét a kontinensen. Ez részben annak köszönhető, hogy a politikusok felismerték: az álhírek generálta „médiazaj” remek lehetőséget teremt a társadalmi ellentétek kiélezésére, ezért terjedésüket az akadályozás helyett inkább segíteni kell.

Még ironikusabb azonban az, hogy Trump előszeretettel használja minőségjelzőként is a fake news kifejezést, kiváltképp, ha az őt kritizáló sajtóról beszél. Az egyik jelenetben hatalmas tömeg előtt bélyegezni fake newsnak a CNN-t és szabályosan felhergeli az embereket a független újságírókkal szemben. A magyarországi viszonyokkal kísértetiesen rezonáló jelenet remekül modellálja, hogy milyen gyorsan és hatékonyan lehet leszerelni, stigmatizálni a kellemetlen kérdéseket feszegető ellenzéki hangokat. A fake news egy divatos kifejezéssé vált – a hatalmon lévő politikusok nemcsak a tengerentúlon, de idehaza is látványosan visszaélnek a használatával.

A fake news fegyver. Nem csak akkor, ha terjed. Akkor is, ha valakinek hatalmában áll eldönteni, hogy mi számít annak és mi nem.

A film egyik kulcsmondata szerint az USA-ban lassan az számít fake newsnak, amiről Trump kijelenti, hogy az. Ennek hosszútávú következményei azonban nem is elsősorban Amerikát, sokkal inkább a kisebb országok jóval szűkebb médiapiacát fenyegeti. Sokszor hallom azt a mondatot: „Arra van ideje az embernek, amire szakít” – az álhírek, Instafeedek és TikTok-videók mellett ideje lenne áldozni pár percet arra is, hogy mit fogyasztunk. Mert odafent figyelnek rá, de abból nekünk nem lesz köszönet.

Avatar

Énekes Gábor

2017-ben csatlakoztam a Filmtekercs csapatához. Ugyanebben az évben szereztem meg a diplomám az ELTE-n, ahol a filmes szakirány mellett kommunikáció és médiatudományt tanultam. Bármely korszak, műfaj és alkotó filmjeit szívesen fogyasztom, főként, ha azok megosztó társadalmi kérdéseket, párkapcsolati dilemmákat, vallási témákat és az emberiség jövőjét vizsgálják.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés