Kritika

Variációk igazságra – Az igazság nyomában: Félretájékoztatás és az álhírek ára

Napjainkban sokat emlegetett kifejezéssé vált a fake news, melynek veszélyeiről most az HBO készített egy riasztó hangvételű dokumentumfilmet. Az igazság nyomában: Félretájékoztatás és az álhírek ára (After Truth: Disinformation and the Cost of Fake News) a közösségi oldalak generálta hisztérikus állapotokat vizsgálja, s nem árul zsákbamacskát: jelenleg vesztésre állunk az álhírekkel szemben.

1941 és ’43 között a német rádióhallgatók idegeit egy sor nyugtalanító hír borzolta. Szó esett a fronton szenvedő német katonákról, akik szifiliszfertőzést kaptak a lengyelektől zsákmányolt infúzióktól, és egy Berlinben élő olasz diplomatáról, aki a náci tisztek nejeit vitte ágyba. Az esetekről részletesen beszámoló Der Chef hibátlan berlini akcentusának és bennfentes információinak köszönhetően hamar népszerű hírforrássá vált a hallgatók körében, akik hétről hétre követték az újabb fejleményeket. Der Chef azonban sosem létezett, karakterét az angol titkosszolgálat kreálta, a rádióadások pedig pusztán az ellenség megtévesztését, manipulálását (fekete propaganda) szolgálták.

Sokkal régebbre is visszamehetnénk az időben, a lényeg ugyanaz: az álhírek, konteók, rágalmazások korántsem a modern kor vívmányai, hanem végigkísérték az emberiség történetét. Az internet és még inkább a közösségi oldalak megjelenésével azonban jelentősen változtak a játékszabályok. Az információterjesztés immár nem állami monopólium, hanem egy bárki által gyakorolható közösségi tevékenység.

A médiademokrácia elérése pár évtizede még utópisztikus ábrándnak tűnhetett csupán, ma már kézzel fogható valóság.

A fent említett változásokkal ugyan beköszöntött a szabad véleménynyilvánítás aranykora, cserébe azonban olyan szennyezett és zajos információs teret fabrikáltunk magunk köré, melyben ironikus módon a tudatos médiafogyasztás vált utópisztikus álomképpé. Az HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, Az igazság nyomában az elmúlt évek USA-ban történt eseményein keresztül példázza, hogy mit vesztettünk el a világhálón ránk zúduló adattenger miatt, és hogy vajon kordában tartható-e az információs tér ilyen szintű elburjánzása.

Az alkotók már a film elején tisztázzák, hogy a fake newsnak számos fajtája és jelentése létezik. Kialakulása mögött állhat politikai érdek, de indulhat úgyszólván civil „kezdeményezésre”. Utóbbira példa a Pizzagate néven elhíresült konspirációs teória, mely a Reddit.com-on pattant ki, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem torkollt tragédiába. A teória kiötlője néhány súlyosan félreértelmezett levelezés miatt

azzal vádolt meg egy családbarát washingtoni pizzériát, hogy annak alagsorában a vendégek kiskorúakkal létesíthetnek szexuális kapcsolatot.

Az eset akkora médianyilvánosságot kapott, hogy az említett Reddit-oldalt kevesebb mint egy hét alatt több mint huszonháromezren látták. A botrány hatására a pizzéria alkalmazottai egyre komolyabbnak tűnő halálos fenyegetéseket kaptak, míg egyik nap egy kétgyerekes családapa gépfegyverrel a kezében bemasírozott a vendégekkel teli étterembe, hogy utánajárjon valóban létezik-e az interneten látott pedofilbarlang. Mivel nem talált semmit, megadta magát az időközben kiérkezett rendőröknek, de tisztán látható: itt tényleg csak a szerencsén múlt, hogy nem követelt emberéletet a „félreértés”.

Az alkotók visszaemlékeznek egy másik, talán még nagyobb médianyilvánosságot kiváltó esetre, mely Jade Helm 15 néven került be a köztudatba. 2015-ben Texas államban egy különösen nagy volumenű hadgyakorlatot vezényelt le az amerikai hadsereg. A több vidéki kisvárost is érintő művelet szinte azonnal megkongatta a helyiekben a vészharangot, akik (részben az alt-jobbos média hatására) azt gondolták, a hadsereg azért érkezett, hogy megszállja az államot és statáriális eljárás keretében bebörtönözze a politikai disszidenseket. „Bizonyítékokban” pedig nem volt hiány.

A teóriagyártók például úgy vélték, a fogolytábort a közelben éppen megszűnő Walmart épületében fogják kialakítani, hiszen annak mérete és adottságai tökéletesek nagyobb tömegek számára.

A film egy harmadik, 2016-os esetet is felidéz. Ennek apropóját egy washingtoni gyilkosság adta. Az áldozat a huszonhét éves Seth Rich volt, aki a Demokrata Nemzeti Bizottságnál dolgozott. Habár a tragédia egy rablási kísérlet miatt történt, a közösségi média szinte azonnal politikai gyilkosságot vizionált. Miközben az elhunyt férfi családja gyászolt, az internetes fórumok arról harsogtak, hogy Seth-et saját pártja ölette meg, mert az bizalmas információkat szivárogtatott ki a WikiLeaksnek. A hazugságok végül olyan méretet öltöttek, hogy egy idő után az amerikai konzervatív sajtó legnépszerűbb csatornája, a Fox News is leközölte a hírt, ezzel meggyalázva az elhunyt becsületét.

Habár a fent vázolt ügyek nem belpolitikai okokból robbantak ki, a konzervatív oldal politikusai mindig megtalálták a módját annak, hogyan profitáljanak a lavinaként lezúduló eseményekből. A Trump-szimpatizáns alt-jobbos véleményvezérek és álhírek terjesztésére specializálódott oldalak (pl.: InfoWars) pedig készséggel segítettek nekik. Mindegyik esetben azt a látszatot keltették, hogy a demokraták és a liberális elit ténykedése áll az adott esemény mögött. A Pizzagate esetében Soros György, a Jade Helm 15 kapcsán Barack Obama, a Seth Rich-gyilkosság idején pedig Hillary Clinton nevét emlegette a sajtó. A republikánusok legnagyobb előnye pedig éppen az, hogy nem kell felelősséget vállalniuk az eleve feltüzelt közösség további hergeléséért, mert a botrányok a közösségi oldalak sok esetben anonimitást biztosító felületeiről indulnak és öngerjesztő folyamatként nőnek és fejlődnek.

A politikusoknak mindössze annyi a dolguk, hogy jó időben, jó helyen ejtsenek el egy-egy mondatot, mellyel további okot adhatnak a konspirációs elméleteknek.

Ha pedig valaki számon kérné őket, akkor midig mutogathatnak a titokzatos hírforrásra, akik általában orosz hackerek vagy mezei teóriagyártók (youtuberek, 4chan felhasználók). A Facebookhoz, Twitterhez, 4chanhez és Reddithez hasonló platformok színre lépésével a dezinformációs eszközök, álhírek, konspirációs elméletek kikerültek a politika gyámsága alól és immár a közkincs részét képezik. A republikánus pártot támogató alt-jobbos média kommunikációs eszközei pedig bizonyítják, hogy remekül tudtak adaptálódni a megváltozott helyzethez. Minden eddiginél szofisztikáltabban, alig észlelhetően képesek manipulálni, legfőképp megosztani a szavazókat.

A témában fogant legtöbb alkotáshoz (pl.: The Great Hack) hasonlóan Az igazság nyomában is Donald Trump 2016-os választási győzelmét nevezi meg fordulópontként. Noha a közösségi média már Obama idején is fontos kommunikációs csatornát jelentett, annak tökélyre fejlesztett használatát a Trump mögött álló stáb érte el. A készítők szerint a populista szólamok rég nem látott hatékonysággal terjedtek szét a kontinensen. Ez részben annak köszönhető, hogy a politikusok felismerték: az álhírek generálta „médiazaj” remek lehetőséget teremt a társadalmi ellentétek kiélezésére, ezért terjedésüket az akadályozás helyett inkább segíteni kell.

Még ironikusabb azonban az, hogy Trump előszeretettel használja minőségjelzőként is a fake news kifejezést, kiváltképp, ha az őt kritizáló sajtóról beszél. Az egyik jelenetben hatalmas tömeg előtt bélyegezni fake newsnak a CNN-t és szabályosan felhergeli az embereket a független újságírókkal szemben. A magyarországi viszonyokkal kísértetiesen rezonáló jelenet remekül modellálja, hogy milyen gyorsan és hatékonyan lehet leszerelni, stigmatizálni a kellemetlen kérdéseket feszegető ellenzéki hangokat. A fake news egy divatos kifejezéssé vált – a hatalmon lévő politikusok nemcsak a tengerentúlon, de idehaza is látványosan visszaélnek a használatával.

A fake news fegyver. Nem csak akkor, ha terjed. Akkor is, ha valakinek hatalmában áll eldönteni, hogy mi számít annak és mi nem.

A film egyik kulcsmondata szerint az USA-ban lassan az számít fake newsnak, amiről Trump kijelenti, hogy az. Ennek hosszútávú következményei azonban nem is elsősorban Amerikát, sokkal inkább a kisebb országok jóval szűkebb médiapiacát fenyegeti. Sokszor hallom azt a mondatot: „Arra van ideje az embernek, amire szakít” – az álhírek, Instafeedek és TikTok-videók mellett ideje lenne áldozni pár percet arra is, hogy mit fogyasztunk. Mert odafent figyelnek rá, de abból nekünk nem lesz köszönet.

Énekes Gábor

2017-ben csatlakoztam a Filmtekercs csapatához. Ugyanebben az évben szereztem meg a diplomám az ELTE-n, ahol a filmes szakirány mellett kommunikáció és médiatudományt tanultam. Bármely korszak, műfaj és alkotó filmjeit szívesen fogyasztom, főként, ha azok megosztó társadalmi kérdéseket, párkapcsolati dilemmákat, vallási témákat és az emberiség jövőjét vizsgálják.