Az Agymanók nem tudta beváltani az ígéretes trailer támasztotta elvárásokat – nem lett több, mint egy bájos mesefilm, miközben lehetett volna akár az új Fel! is.
A Holnapolisz kapcsán már elmerengtem, mi történik, ha a Pixar helyett a Disney értékrendje uralkodik el egy filmen. Szerencsére az Agymanók hamisítatlan Pixar produkció, és nem követte George Clooneyt a giccstenger mélyére, a Disney családi propagandája azonban ez esetben is nyomot hagyott. S bár a végeredmény igazán szellemes és szerethető – felnőtt fejjel azonban mégiscsak egy kihagyott ziccernek tűnik.
Riley (Kaitlyn Dias – Laudon Andrea) élete a feje tetejére áll, amikor apja (Kyle MacLachlan – Rajkai Zoltán) San Franciscóban kap munkát. A kiskamasz lány miközben próbál beilleszkedni új környezetébe, számtalan érzelmet átél. Derű, Bánat, Harag, Majré és Undor irányítják Riley hangulatai az agyában található Központból. Amikor azonban történik egy kis gikszer a főhadiszálláson, úgy tűnik az érzelmek kezéből kicsúszik az irányítás. Derű (Amy Poehler) mindent elkövet, hogy helyrehozza a dolgokat – ehhez azonban végig kell járnia a kislány egész agyát.
A filmet forgatókönyvíróként is jegyző rendező, Pete Docter nem egyszer megmutatta már, hogy az érzelmek nagymestere. Neki köszönhetjük a Toy Storyt, a Szörny Rt. és minden idők egyik legmeghatóbb animációs filmjét, a Fel!-t is. Ez utóbbi kettőben nemcsak íróként, de direktorként is irányította a munkát, joggal várhattuk hát, hogy az Agymanók is katarzist hoz – ez azonban sajnos ezúttal elmaradt. Az Agymanók fókusza sajnálatos módon nem ott van, ahol lennie kéne – a főszerepet ezúttal Derű kapta, aki miközben próbálja helyretenni a diszfunkcionális működést, számos kalandot átél. Sajnos a film éppenhogy ezekkel a kalandokkal operál inkább ahelyett, hogy a rendes belső működésből és az érzelmek valódi egymásnak feszüléséből táplálkozna. A film alig hoz olyan jeleneteket – amelyek egyébként eladták a trailert is –, amiben azt látjuk, hogyan éli meg ugyanazt a helyzetet két ember két teljesen eltérő módon, vagy milyen belső monológok futnak az ember fejében egy zavarodott mosoly mögött. Ez utóbbi lehetett volna az az irány, ami felé haladva az Agymanók a felnőttek számára is korszakalkotót tudott volna mutatni. Az alkotók eredetileg 27 érzelemmel akartak dolgozni – végül ötre csökkentették a számukat a könnyebb kezelhetőség érdekében. Ez mindent elmond arról, mit hagytak ki. A leegyszerűsítés kedvezett a gyerekeknek – de talán nem a legkisebbeknek, akiknek azért még mindig túl bonyolult lehet ez a koncepció –, akik 100%, hogy remekül fognak szórakozni ezen a színes-szagos, csodaszépen kivitelezett mesén.
P.S.: A manga rajongók azzal vádolták a Pixart, hogy a film alapötletét Setona Mizushiro Nuonai Poison Berry című munkájából lopták, ami szintén egy lányról és az őt irányító öt belső érzelemről szól. A sztoriból idén azonos címen egészestét élőszereplős film készült Japánban. Talán érdemes lenne azt is megnézzük, hátha kitölti a hiányokat.
