Kritika

Akasszátok föl a… – Az utca királyai

Hogy mitől királyok, az mondjuk kétséges. Igaz, zsaruk, de azért nem tehetnek meg mindent. Vagy mégis? Ők büntetlenül önbíráskodhatnak, kényszervallathatnak és mocskos ügyekbe keveredhetnek?

Tom Ludlow (Keanu Reeves) szerint a cél szentesíti az eszközt. Ha pedofilokról, kábítószerkereskedőkről vagy rendőrgyilkosokról van szó, mindent megtesz, hogy ne jusson el a tárgyalóteremig a gyanúsított. Kiprovokálja a lövöldözést, aztán utólag úgyis úgy veszi fel a jegyzőkönyvet, úgy manipulálja a bizonyítékokat, hogy ne kerülhessen bajba. Ha pedig mégis, akkor ott a rendőri szolidaritás – az L.A.-i rendőrség elitcsapatában pedig mindenki hasonlóan gondolkodik, úgyhogy ritka nagy köztük az összetartás. Legalábbis amíg fel nem tűnik a belső ügyosztály embere, hogy összekavarja kicsit a szálakat.

Aki ezek után azt mondja, látott már ilyen „mocskos zsarus” filmet, annak igaza lesz. Az utca királyai semmi pluszt nem ad hozzá az unalomig ismert alapszituációhoz. Próbálkoznak valamiféle mondanivalóval arról, hogy milyen gonosz is ez a világ, de ezeket olyan unalmas monológokba csomagolják, hogy lehetetlen komolyan venni. A párbeszédek sem jobbak, a fordulatokat pedig, és hogy hova fog kilyukadni az egész összegányolt kliséhalmaz, fényévekre előre lehet látni. Úgyhogy igazán fölösleges részletesen elregélnie a fõgonoszoknak az indítékaikat, a fordulatok magyarázatait és a tanulságokat a lassú felfogású főszereplőnek – mi, nézők már akkor ásítoztunk rajta, amikor rájöttünk a szörnyű titkokra, és leszűrtük az erkölcsi tanulságot.

Szerencsére elaludni azért nem lehet, mert az akciók ritmusát jól eltalálták, és a sok-sok lövöldözés megdobja az ember adrenalinszintjét. Keanu Reeves nem kíméli sem az ellenfeleket, sem magát – a kissé halálvágyó, komor zsaru pedig azért annyira nem buta, hogy ne lehessen szurkolni érte a szorult helyzetekben.

Forest Whitaker viszont túlripacskodja a tenyérbemászó rendőrkapitányt – nem mondom, részben pont ez volt a feladata, de ez így egyáltalán nem hiteles. Meglepő módon a Doktor House-ból ismert Hugh Laurie a legüdítőbb figura. Csakhogy egyetlen jó momentum nem elég elfeledtetni azt, hogy voltaképp egy már ezerszer látott, a sok piff-puff ellenére unalmas krimit nézünk.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya