Kritika

Vérengző menyegző – Aki bújt

Anyósék már fenik a rituális bárdot, ám azzal nem számoltak, hogy a kiszemelt áldozati bárány a horror új királynője. Aki bújt, aki nem: jön az év legkellemesebb meglepetésfilmje.

Az első film, amiben gazdagok úri hóbortból vadásztak egy kevésbé tehetős embertársukra az 1932-es The Most Dangerous Game volt. Azóta számtalan film (és könyv) átvette és újragondolta a szórakozásból elkövetett embervadászat koncepcióját. Így ezen ötlet mentén készült már többek között szimpla akciófilm (Tökéletes célpont), szatirikus médiakritikával átitatott sci-fi (Menekülő ember) vagy éppen young adult disztópia (Az éhezők viadala). Az Aki bújt így korántsem gyanúsítható azzal, hogy feltalálná a spanyol viaszt, azonban hála a megszokottól kissé eltolódott hangsúlyainak és sajátos hangvételének, mégis képes valamelyest egyedien tálalni az ismerős témát. A Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezésében készült filmben ugyanis most kivételesen nem egy poszt-apokaliptikus vetélkedő, hanem egy családi horror-komédia keretében zajlik a legveszélyesebb játék.

Az esküvő stresszes dolog.

Rengeteg nagyon fontosnak látszó döntést kell meghozni. DJ legyen vagy zenekar? Sellő vagy hercegnő fazonú ruhát viseljen az ara? Az időpont, helyszín és a legtökéletesebb ünnepi szalvéta kiválasztásáról pedig még szót sem ejtettünk. Ám ami sokszor még ezeknél is nagyobb kihívásnak bizonyul, hogy beilleszkedj egy új családba. Ez gyakran még úgy is nehéz, ha életed szerelmének kedves rokonai nem akarnak épp rituálisan feláldozni egy életre-halálra játszott bújócska keretében, ahol a hunyók fejszével és számszeríjpuskával keresik az ódon kastélyban elrejtőzött menyasszonyt.

Grace-nek (Samara Weaving) azonban nincs ilyen szerencséje, hisz alig mondta ki a házassági esküt, máris azon kapja magát, hogy fejvesztve menekül anyóséktól. A Le Domas társasjáték dinasztia tagjainak ugyanis szent meggyőződése, hogy ha pirkadatig nem áldozzák fel a család legújabb tagját, akkor valami szörnyűség fog történni. Ám ők lepődnek meg a legjobban, mikor kiderül, hogy a menyasszony újdonsült családja helyett inkább a saját életét óvná meg.

A legtöbb embervadászos film valamiféle társadalomkritikával igyekszik legitimálni a vászonra álmodott erőszakorgiát.

A „média érzéketlenné tesz”, a „gazdagok kizsigerelik és elpusztítják a szegényeket, csak, hogy a hatalmuk megmaradjon”. Ugyan ez utóbbi állítás erőteljesen ott lebeg az Aki bújt cselekménye mögött is, ám a szinopszisból is érezhető hangsúly most nem kizárólag ezen van. Sokkal hangsúlyosabb témái a filmnek az új családba történő belépéskor felmerülő megfelelési kényszer, és hogy nem feltétlenül kell mindenkinek a hülyeségét szó nélkül elfogadni csak azért, mert ugyanaz a vezetéknevünk.

Noha az alapfelütése lehetővé tette volna, ám az Aki bújt érezhetően nem a Tűnj el! vagy az Örökség ligájában játszik. A horrorantológiákon (V/H/S, Southbound) edződő rendezőpáros, illetve az eddig csak kisfilmeket és sorozatepizódokat jegyző írók célja itt egyértelműen nem az volt, hogy mondjanak valamit a gazdasági osztályok közötti ellentétekről vagy a házasság intézményéről. Céljuk inkább, hogy minél jobban szórakoztassák a nézőt – ez pedig többnyire sikerül is nekik. Az Aki bújt a fenti témáival ugyan felületesen foglalkozik, ám mivel nem is veszi magát teljesen komolyan, így nem is várjuk el, hogy a látottaknál vaskosabb társadalmi kritikus megállapításokat tegyen.

A horror-komédia egy nehéznek tűnő műfaj, hiszen két olyan dolgot hivatott keresztezni, ami látszólag teljesen kioltja egymást.

Az Aki bújt esetében azonban egészen jól sikerült összemixelni a nevettetést a borzongatással.

Ugyan igazán félni nem fogunk, és  popcorn-felborítós ijesztésektől sem hemzseg a film, viszont az alkotók ügyesen keverték össze a klasszikus suspense-re építő feszültséget az abszurd, morbid humorral fűszerezett erőszakkal. Nem kiszámíthatatlan vagy túlságosan újszerű, de néhol kifejezetten frappáns megoldásokkal él. A helyszínéül szolgáló régies kastély pedig egészen sajátos hangulattal ruházza fel a filmet. Arról nem is beszélve, hogy ebben a filmben van a legfülbemászóbb, gyerekmondókás horrordal a Halloween 3. óta.

Az Aki bújt legnagyobb kincse mégis a főszereplő Samara Weaving. Smith ügynök unokahúga ezzel a filmmel újabb erős érvet tett le amellett, hogy ő a horror új királynője. Nem szimpla sikolykirálynő, hiszen annál jóval sokoldalúbb színésznő. Amilyen félelmetes volt A bébiszitter címszereplőjeként, épp annyira jó itt, ahogy a hajsza elején még rettegő szende menyasszonya a film végére egyre és egyre dühösebb lesz. A film feszültsége is nem kis részben azért működik, mert Weaving annyira imádnivaló „final girl”: senki nem akarhatja, hogy gazdagék jórészt karikatúrákból összeverbuvált famíliája ártson neki. A Le Domas család tagjai ráadásul karikatúraszerű típusfigurák (a szigorú családfő, a fekete bárány, a hagyományokhoz foggal-körömmel ragaszkodó öregasszony, a pszichopata újgazdag), de a casting mindegyikük esetében telitalálat, és pont annyi szerepet kapnak, hogy még szórakoztatóak maradjanak.

Elképesztően jó most horrorrajongónak lenni!

A legtöbb a zsáner határait feszegető, eredeti ötleten alapuló és újszerűen kreatív film ebben a műfajban születik. Az Aki bújtat viszont nem fogjuk felemlegetni az évtized olyan meghatározó és formabontó alkotásai között, mint a már említett Tűnj el!, A Babadook vagy A boszorkány. Ám annak ellenére, hogy még választott műfajában is találunk nála brutálisabb és pajkosabb darabot (Better Watch Out), egy kifejezetten szórakoztató darab.  Egy fülledt nyár végi estére pedig nem is kell ennél több.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com