Kritika

A tűz, amely minden gonoszt fölemészt – Akik az életemre törnek

Ha már kezdesz besokallni a százmillió dolláros csilivili effektekkel teletömött agyzsibbasztásoktól, akkor ne lépj tovább. Taylor Sheridan legújabb filmje, a mozikban és az HBO Maxon egyaránt debütáló Akik az életemre törnek elemi erővel hozza vissza a ’90-es évek egyszerűbb, de emberközelibb akcióthrillereinek világát, ahol elég egy jó helyszín, egy világsztár (Angelina Jolie) és már szinte meg is van a másfél óra szórakozás. De vajon ennyi elég ma 2021-ben?

Pláne akkor, ha figyelembe vesszük az író-rendező személyét. Taylor Sheridan, aki azelőtt tévésorozatok mellékszereplője volt, 40 évesen karriert váltott és elmondható, hogy talán a lehető legjobb időben. A western és a noir elemeit a modern Amerika síkságaira és peremvidékire helyező forgatókönyveire pontosan az a fajta meggondoltság, érettség és direktség jellemző, amit az idő tud az embernek megadni. Munkái hol precízek, fagyos tekintetű, pattanásig feszült thrillerek (ezeket például nem is ő rendezi, lásd a Sicario első és második részét, vagy a frissen kijött Bűntudat nélkült) vagy jóval líraibb alkotások, amikben ott a régi szebb idők eltűnésének melankóliája.

Ahogy a modernitás, a rozsda vagy a vadkapitalizmus felfalja Amerika belső szívét és szépségét.

De vajon az Akik az életemre törnek (Those Who Wish Me Dead) vajon hol helyezkedik el ebben a bővülő életműben? Hát valahol a két szék között.

Ha hasonlítanom kéne ezt a filmet valamihez, akkor tényleg a ’90-es évek természetben játszódó high concept akciófilmjei jutnak az eszembe, mint a Stallone-féle Cliffhanger vagy a Veszélyes vizeken. Amikor adott egy szakmájában profi, de erősen kiszámítatlan (vagy traumatizált) protagonista, aki akaratán kívül belekeveredik egy olyan helyzetbe, ami gépfegyverrel felszerelt, vérszomjas rosszfiúkat vonz maga után. Így kénytelen saját leleményességére és az elemekre támaszkodni, hogy túlélje az egyre meredekebb szituációkat, és megvédje szeretteit. Nem lepne meg, hogy ha már 15-20 éve nem csináltak volna ilyesmit, így ez a felütés is legalább annyira old school, mint Sheridan legtöbb filmje.

Those Who Wish Me Dead Review - IGN

Az itteni profi Hannah Faber (Angelina Jolie) tűzoltó, aki egy több halálos áldozattal járó erdőtűz után poszttraumás stresszel küszködik, így felettesei egy sima kilátótoronyhoz rendelik lelki nyugalma érdekében. Ez a nyugalom azonban csak addig tart, amíg ez erdőben nem találkozik egy fiatal fiúval Connorral (Finn Little). Inge-gatyája piszok és vér, látszólag teljes sokkban van. A sokk mögött két profi bérgyilkos áll (Aidan Gillen és Nicholas Hoult), akik őt és apját az államokon keresztül üldözik. Connor apja ugyanis olyan emberek pénzügyei után nyomozott, akiknek van veszítenivalójuk. Akik nem félnek bárki eltakarítani. Főleg bérgyilkosokkal. Hannah és a fiú élet-halál hajszába kerülnek, ahol nemcsak a lábuk alatt fog a talaj égni, hanem körülöttük az erdő egésze is.

Az Akik az életemre törnek legnagyobb előnye és hátránya pontosan ugyanaz. Azt teljesíti, amit első látásra feltételez róla az ember, de annál egy fikarcnyival se többet.

Nyílegyenesen haladó, kiszámítható, de kompetensen megírt, eljátszott és megrendezett, klasszikus szombat esti akcióthriller, ami másfél órára elszórakoztatja az embert. De mély nyomot nem hagy. Van benne potenciál, de inkább nem piszkálgatja, legyen szó a karakterek lelki világáról (Hannah traumája kimerül néhány rémálom flashbackben) vagy valami többlet-mondanivalóról. Ezzel a megvalósítással alapvetően nem lenne semmi baj, a gond az, hogy A préri urai vagy a Wind River óta tudjuk, hogy Taylor Sheridan ennél sokkal, de sokkal többre képes. Rendezői szárnypróbálgatásnak megfelelő lenne, de ma már ott van az a bizonyos léc, ami alá sikerült leesni.

Those Who Wish Me Dead' Review: A Desperate Scramble to Survive - The New York Times

Sheridan filmjei és prózája akkor a leghatásosabbak, amikor a karakterei kálváriáján keresztül képes átadni azt az érzést, hogy Amerikában egyre inkább elveszendőben van valami. A becsület, a biztonság, a család, a tradíciók. Amik helyett a kiüresedés, a szegénység és az esztelen erőszak kezd eluralkodni. Nem új téma ez, klasszikus western elem, de ügyes átcsomagolással még most is pokolian hatásos. Ez a bizonyos kis plusz, ami fájóan hiányzik ebből a filmből. De erre talán nem is lett volna esély,

túlságosan lerágott csont, túl kiismerhető ez az alapanyag az ilyen szerzői megoldásokhoz.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy nincsenek jó dolgok a filmben. Bár tematikailag Sheridan tartaléklángon dolgozik, zsánerfilmesként még mindig bizonyít. A tempókezelés egyenletes, fokozatosan eszkalálódó konfliktussal, akciószekvenciái feszületek, brutálisak és földközeliek (ahogy maga a film egésze is). A filmvégi nagy erdőtűz ízlésesen pont csak annyi CGI-t használ, ami a nagy méretekhez szükséges, ráadásul vizuális szempontból is pazar (közös operatőr Ben Richardson ismét kitett magáért). És minden áramvonalassága ellenére sikerült az író-rendezőnek itt-ott belecsempésznie azokat a csöndesebb pillanatokat, amiknek súlya van. Amikor érezzük a természet fenségességét, mielőtt az emberi gonoszság és romlás elhozza a féktelen pusztítást, a tüzet, ami végül tisztítótűzzé válik.

Angelina Jolie bizonyítékát adja, hogy még 45 évesen is abszolút képes az itteni anyatigris szerepekre. Talán még jobban is, most hogy a kor sebezhetőbbé tette és a kamera nem próbálja minden beállításban topmodellként eladni. A puszta színészi karizmájával kell eladnia karaktere összes testi-lelki kínját, és ez sikerült is neki. Talán ő az fénylő csúcspontja az Akik az életemre törnek című filmnek, ami pontosan az, aminek eladja magát. Egy nagy költségvetésű ponyvaregény-thriller, ami könnyen fogyasztható, szórakoztató, de nem sokáig fog megmaradni az ember emlékezetében. Sheridan pedig inkább dolgozzon saját kútfőből és ne az Álomgyár szabályai szerint, tehetségesebb ő annál.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés