Kritika

Zsákutca – Akkor éjjel

A francia Akkor éjjel című film észrevétlenül maró társadalmi látlelet a felderítetlen gyilkosságok következményeiről és ezen keresztül a férfi-női kapcsolatokról.

Az Akkor éjjel története valóban egy megoldatlan bűntényen alapul. Clara (Lula Cotton Frapier) egy házibuliból tart hazafelé a vidéki kisvárosban, amikor valaki megtámadja és kegyetlen módon kivégzi. A halál brutális módja egyértelművé teszi, hogy féltékenység vagy sértettség áll a háttérben, a film pedig azt is határozottan elárulja a nézőnek, hogy a maszkos elkövető férfi. Ez, mindenféle előjáték nélkül az első őt percben történik,

az Akkor éjjel egésze pedig a nyomozás viszontagságairól és körben forgásairól szól.

Hasonló true-crime-filmekkel és nyomozós történetekkel Dunát lehet rekeszteni manapság, még akkor is, ha megoldatlan bűntényekről van szó. Mitől tud hát az Akkor éjjel kiemelkedni a sűrű mezőnyből? Például attól, hogy

Dominik Moll úgy rendezi a filmet, mintha egy kiábrándult és realista Twin Peakset néznénk.

A spiritualitástól megfosztott kisvárosi közegben mindenki gyanús és mindenki csak egy pillanatra villan fel, hogy aztán a különböző egyéni (férfi) szándékok, vágyak és érzések összefüggéstelenül omoljanak vissza a kezdeti pontba. Az csak nagyon lassan lesz világos, hogy a nyomozás szálai szó szerint sehová sem vezetnek, és hogy nemcsak az elkövető kiléte marad rejtély, de a kapcsolatrendszerek jelentős hányada is.

A fiatal, szőke és csinos Clara a gyermeki ártatlanság megtestesítője. Így egyre zavartabban vakarja a fejét a nyomozás vezetője (Bastien Bouillon) és a néző is, amikor egyre-másra kerülnek elő bántalmazó, perverz vagy suttyó gyanúsítottak, akik mind Clara szeretői voltak, általában rövidebb ideig. Az először hiteltelennek tűnő, de egyre inkább összecsengő kihallgatásokból fokozatosan alakul ki a kép a magát megalázni hagyó, dependens és promiszkuis lányról. Mindenkinek van valami köze Clarahoz: van, akinek szexre kell, van, aki kihasználja naivitását, és van, aki távolról rajong érte.

A meggyilkolt lány csak különböző rávetített képek formájában jelenik meg, sohasem személyként.

Az Akkor éjjel már itt is kritikát gyakorol, hiszen felhívja a figyelmet a lány egyoldalú, egoisztikus tárgyiasítására. De ez leginkább mégis abban a jelenetben csúcsosodik ki, ahol Clara barátnője a könnyeivel küszködve próbálja megértetni a nyomozóval, hogy férfikapcsolatai ellenére Clara elsősorban mégis csak egy vidám fiatal lány volt, aki szeretett élni. Ez az egyetlen „női kép” Clararól, és az egyetlen, amelyik nem becsmérli vagy idealizálja, hanem életszerűen ábrázolja.

Azért is kiemelkedő film az Akkor éjjel, mert bár egy lineárisan elmesélhető nyomozást mutat be,

Moll specifikusan mégis a férfi-női kapcsolatok fénytörésében láttatja a nyomozás eredménytelenségét.

Nem a bűn tényét prezentálja így tehát, hanem a bűntény megoldatlanságát. Fontos különbség ez, mivel az első esetben szimplán arról lenne szó, hogy férfiak gyakrabban követnek el erőszakos bűntényt nőkkel szemben (ami amúgy igaz). Az Akkor éjjel viszont azt mutatja be, mennyire kibogozhatatlanul és feloldhatatlanul összegabalyodnak a nemek viszonyai.

A férfi és a női világtapasztalat néha annyira ellentétes, hogy az nemcsak a gyanúsítottak és az áldozat kusza viszonyaiban jelenik meg, hanem az alapvetően férfi rendőrök nyomozáshoz való hozzáállásában (pl. áldozathibáztatás), a női rendőrök őrsön való helyzetében vagy a nyomozók problematikus magánéletében is. Az egyik jelentben egy rendőr például azt sugallja, az (amúgy magányosan élő) nyomozó csak azért éleszti fel Clara ügyét, mert az ezt javasló női felügyelő csinos. Máskor egy rendőr (Bouli Lanners) azt meséli el a társának, a felesége hogyan csalta meg őt és csináltatott magának gyereket a szeretőjével.

Valami baj van a nők és a férfiak között

– fogalmazza meg nyíltan a vezető nyomozó, és ez a tanulság az egész ügy megoldatlanságát visszatükrözi.

Az Akkor éjjel sivár, szürke, fakó világa és a hamis érzelemkeltés elkerülésére tett szándéka (pl. zenehasználat hiánya) mind megerősítik a kilátástalanság érzését. Ebben a durva világban alapvetően elliptikus, hiányokon és kihagyásokon alapuló elbeszélés működik, mely folyamatos zsákutcákba vagy körben forgó következtetésekre képes csak jutni. A nyomozás kudarcának a modern filmben népszerű toposza az Akkor éjjel esetében is a világ megértésének a lehetetlenségét emeli ki.

Mégsem totális reménytelenség az Akkor éjjel végkövetkeztetése. A nyomozást vezető rendőr halk, visszafogott szemlélésével érzékeli a világ és a nemek viszonyainak romlottságát, így óvatosan elkezdi megkerülni a rögzült előítéleteket. Lassú felismerés ez, mely apró lépések formájában történik: leállítja a kollégáit, amikor tiszteletlenül beszélnek az áldozatról, női segítőket von be a nyomozásba, és saját helyettesét is egy női nyomozóban találja meg. Új készségeket tanul meg, melyek ebben a közegben nem maguktól értetődőek: az elfogadást és az elengedést.

Furcsa világ az elkövetőké és a rendőröké: mindkettő alapvetően férfiak uralta terület.

A céltalan körben forgás már a világ alapjaiban is kódolva van. Nem csoda, ha a szereplői akaratlanul is ezt a mozgást követik. Így az Akkor éjjel egyértelmű szimbolikus gesztusa, amikor a film végén a nyomozó a stadion ovális biciklipályája helyett már a természetbe teker el.

Az Akkor éjjel június 1-től látható a mozikban.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com