Kritika

„Diszlájk” – A közösségi háló

Bebizonyosodott sokak félelme: a Facebook alapításáról érdekfeszítő dokuregényt biztosan lehet írni, de érdekes filmet készíteni már kevésbé. Mert kit foglalkoztathat, ahogy hat, saját frusztrációjával sem megbirkózó fiatal dollármilliárdok felett acsarkodik, miközben saját közösségi oldaluk jelentőségével sincsenek teljesen tisztában?

Napjaink kommunikációs forradalmában az ún. közösségi hálózatok – légyen az globális vagy éppen szigorúan nemzeti website – átírták a társadalmi közösség fogalmát. Megváltoztak, s folyamatosan változnak az ismerkedés, a kapcsolatépítés és a kapcsolattartás íratlan szabályai. Az emberi énkép virtuálisan is formálható illetve ellenőrizhető lett. Eközben a jelenség a programajánlók és rajongói oldalak érvényesülési lehetőségeit is látványosan segíti, mozgásterüket ugyanakkor észrevétlenül meg is nyirbálja. A közösségi hálózatok ellentmondásosságáról, s az aktív társadalmi létet meghatározó voltáról éppen ezért nagyon is fontos mozgóképeket készíteni, függetlenül a dokumentumfilmes vagy fikciós irányzathoz való tartozástól. Kérdés azonban, hogy a társadalmi kérdésekre mindig is érzékenyen reagáló Hollywoodnak, miért kifejezetten a Facebook alapításával kell foglalkoznia, miért nem a virtuális közösségek pozitív illetve negatív oldalainak tisztázásával?

Félreértés ne essék, A közösségi háló egyáltalán nem rossz film, csak nemes egyszerűséggel érdektelen, s ebből fakadóan rendkívül bosszantó is. David Fincher a Zodiákusból örökölt tényfeltáró módszerével pusztán két párhuzamosan futó jogi herce-hurcát, valamint a Facebook fejlesztési fázisait részletezi a film folyamán. Ez a történet azonban mindössze annyira elég, hogy az egyszeri ember egyrészt sokadjára szembesüljön az amerikai álom közismert árnyoldalával, másrészt betekintést nyerjen a harvardi egyetemisták sznobizmussal és a legkülönbözőbb frusztrációkkal terhelt „mindennapjaiba”. Hiába érdekes tehát Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának, a világ legifjabb milliárdosának súlyosan antiszociális figurájában rejlő dráma, magához a jelenséghez nem jutunk közelebb. Hacsak a modernizáció negatív hatásaival nagyon is tisztában lévő Fincher (lásd Harcosok klubja) nem kimondottan főhősével akart volna társadalomkritikát gyakorolni. Bár ebben inkább kételkednék. Mindenesetre önmagában is ijesztő, hogy az internet legbefolyásosabb közösségi oldalának megteremtője súlyos kapcsolatépítési problémákkal küzd.

The Social Network

A közösségi háló tehát egy sokszor látott, jellemzően amerikai karriertörténet, ezúttal egy XXI. századi aranypolgárról, aki sajnos közel sem annyira izgalmas figura, mint bárdolatlanságukban is vonzó mozgóképes elődei, pl. Charles Foster Kane, Gordon Gekko vagy Daniel Plainview. Ennek ellenére Aaron Sorkin forgatókönyvíró (Az elnök emberei című sorozat atyja) gond nélkül húzta fel a cselekményt a taszító főhős köré, aki pénzügyileg ugyan gyarapodik, de jellemváltozás esetében korántsem figyelhető meg. A kényszeresen egykedvű, disztingválási nehézségekkel küzdő karakterre nemcsak odafigyelni nehéz, de még megértése is körülményes. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Sorkin híres, sziporkázó dialógusai ezúttal is működnek – különösen igaz ez a nyitójelenet internetes csevegéseket imitáló találkozójára –, s a mellékkarakterek is életszerűre sikeredtek. A történetet egyszerre uraló pénzközpontúság és szentimentalizmus azonban értelemszerűen egymás ellen dolgoznak. S innentől a cselekmény szempontjából már csak az a tény válik szembetűnővé, hogy ezek a tehetséges fiatalemberek bizony nem látják a fától az erdőt: dollármilliók és potenciális felhasználók lebegnek szemeik előtt a kommunikációs forradalom értelmezése helyett.

A fényképezésre ugyanakkor nem lehet panasz. Jeff Cronenweth operatőr zsúfolt közelképei illetve pásztázó totáljai jól érzékeltetik Mark Zuckerberg magányát, miközben antiszociális egyéniségének nyomasztó kisugárzása a filmkockákra is átragad. A színészek közül pedig meglepetésre nem a valóban tehetséges Jesse Eisenberget, hanem a dalkirály Justin Timberlake-et illeti a legnagyobb dicséret Sean Parker, a Napster kiötlőjének paranoid alakításáért.

A Facebook alapítói természetesen tiltakoztak egyetemista éveik illetve konfliktusaik megkérdőjelezhető feldolgozásáért. Mindenesetre a filmbéli Mark Zuckerberg boldogságának biztosítását a mozi elhagyása során egyedül abban láttam volna, ha lemond egykori kedvese profiljának frissítgetéséről, felkászálódik az ügyvédi iroda épületének tetejére, s leugrik onnan. Talán akkor szembesül anyagi gondok nélküli, ámde elhibázott életének hibás döntéseivel, ahogy David Fincher egy korábbi thrillerének, a Játsz/mának főhősével mindez már megesett.

Kiss Tamás

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

1 komment

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..