Az HBO szemfelnyitó dokumentumfilmje, az Álhíres (Fake Famous) egy kísérlet keretében mutatja meg, hogy a mai világban bárkiből lehet hírességet csinálni, csak az illető ne lepődjön meg, ha a hazugsággal szerzett siker nem lesz valódi. Vagy mégis?
Mi akarsz lenni, ha nagy leszel? 20 évvel ezelőtt teljesen mást válaszoltak erre a gyerekek, mint most. Sportoló, űrhajós, orvos, tanár, mérnök és még hosszú a sor. Híres akarsz lenni? Erre persze már akkor is sokan rávágták a határozott igent, de egyáltalán nem úgy, ahogy most. Már nem is filmsztárok vagy rocksztárok akarnak lenni, hanem influenszerek. Az idősebb generáció csak értetlenül kérdezi, hogy azok mit is csinálnak pontosan. A társadalom egyik része lenézően ingyenélőnek tartja őket, vagy nem is foglalkozik a jelenlétükkel. A másik része, főleg a legifjabb rétegek pedig imádják őket, és minden lépésüket figyelik a közösségi portálokon – és természetesen ugyanolyanok akarnak lenni, mint ők. Hiszen ki ne akarna elegáns éttermekben enni, álomutazásokra járni, márkás ruhákat kapni és tökéletes alakkal rendelkezni?
De hogyan lesz valaki híres influenszer? Mitől lesz egyáltalán híres? Miért jó ez nekünk, hogy ő azt csinálja, amit csinál? Hol a produktum? (Kérdezhetnénk kicsit „puzsérosan”.) Abban viszont szemernyi rejtély sincs, hogy kinek éri meg ez a kreált álomvilág: elsősorban a cégeknek.
De hogyan lehet egy eszméletlenül hatalmas iparágat kiépíteni emberek exhibicionista és nárcisztikus viselkedésére alapozva? Hogyan lehet bekerülni a márkaprostituáltak megtévesztő világába?
A közösségi média korában félelmetesen egyszerűen.
Az HBO stábja és Nick Bilton rendező négyezer sikerre éhes fiatal közül választott ki három átlagos, a célra megfelelő kísérleti alanyt, hogy a semmiből álhíressé varázsolják őket. A „Fake it ’til you make it” taktikát, azaz a „Játszd el, amíg meg nem valósul” módszert most élesben is kipróbálták. A kezdő színésznő, a kitörni vágyó divattervező és a szintén hírnévről álmodozó ingatlanügynök a tipikus amerikai álmot kergetve érkeztek pár éve Los Angelesbe, és nagy lelkesen vágtak bele a projektbe. Hiszen ők is azok közé az irigyelt emberek közé akartak tartozni, akiknek az oldalát pörgetve a képeiket mások irigykedéssel mérgezett csodálattal lájkolgatják, és akiknek minden héten tele a postaládájuk különböző cégek ajándékaival.
A hamis hírnévhez vezető úton természetesen kell egy kis trükközés. Itt nem csak a képek hamisak, hanem a követők is. A Photoshop kispályásoknak való, az Álhíres készítői nagyobb sunyiságokra vetemednek: kamubarátokat vásárolnak, hogy növeljék a rajongótáborukat.
A bothadsereg könnyedén növelheti a statisztikát, de a lelkesedésük átragad a valóságra is? Vajon kipukkad a köréjük fújt csillogó szappanbuborék?
Vagy az Instagram szemet huny a csalás felett, és hagyja, hogy a cégek, majd idővel az emberek is bedőljenek a tökéletesen megszerkesztett látszatnak?
Az Álhíres nem pusztán arra vállalkozott, hogy egy kísérlet keretében megpróbálja elhitetni a külvilággal három teljesen átlagos személyről, hogy ők népszerű és befutott influenszerek. A dokumentumfilm leleplezi az Instagramon millióknak pózoló hírességek trükkjeit, hogyan tévesztenek meg mindenkit, és talán saját magukat is lassanként. Szakemberek és valódi influenszerek segítségével némi bepillantást kapunk a kulisszák mögé, hogyan is működik a rendszer, mennyire brutális összegek mozognak a piacon, milyen hatással lehetnek a botok akár a politikai életre, akár az emberek véleményének befolyásolására.
Mert ha elhisszük, hogy az a halom nem létező felhasználó jogosan istenít egy személyt, miért ne hihetnénk el, hogy a többség által leírt nézetek a mi érdekeinket szolgálják?
Bár nem olyan baljóslatú a hangulat, mint a The Social Dilemma esetében, így is felszínre kerül számos probléma, amelyeket pusztán az okoz, hogy rengetegen elhiszik: akiket a képernyőn látnak, azoknak valóban ennyire tökéletes és irigylésre méltó az életük. Amitől persze a sajátjuk kicsit fakóbbnak és unalmasabbnak fog tűnni minden egyes alkalommal.
Mind a három kísérleti influenszer igen tanulságos utat jár be: van, aki teljesen aláveti magát a készítők akaratának, mást nehezebb betörni. A kezdeti lelkesedés hamar akadályokba ütközött. Szembesülni a szorongással, a trollok reakcióival nem mindenkinek való. Aggasztó látni, hogy a látszólag önbizalomtól kicsattanó ifjú hirtelen azon stresszeli magát, hogy nem létező emberek nem elég gyorsan lájkolják a tartalmát vagy mit gondol róla valaki, akit szinte alig ismer. Más résztvevőn pedig nem a klasszikus közösségi média okozta szorongás tör ki, hanem már ő érzi magát rosszul, hányszor kell hazudnia a cél érdekében. Teljesen joggal gondolja nevetségesnek, amikor kamu magánrepülőn kell pózolnia, de talán rossz platformon van, ha önérzeteskedni szeretne ebben a „szakmában”.
A legsikeresebb utat bejáró kísérleti alany eléri az áhított első lépcsőfokot: mikroinfluenszer lesz.
Eleinte rettenetesen élvezi a helyzetet és az ezzel a státusszal járó kiváltságokat, mert a valódi karrierjére is kihatással lesz. Idővel mégis egyre kellemetlenebbül kezdi érezni magát. Hiszen belül tudja: ő csak egy kakukkfióka a többiek között.
A projekt céljából való kiábrándulást, pedig csak tetézi egy olyan nem várt esemény, amire senki sem számított. Amitől még groteszkebb színben tűnt fel az egész Insta-celeb társadalom. Egészen új szintre hozták a valóság megmásítását, ezt pedig már a legsikeresebb kísérleti nyúl sem tudta feldolgozni tiszta lelkiismerettel a kreált kis személyes dimenziójában. A folyamat, amin mind a hárman végigmentek, rávilágít a rendszer hibáira és visszásságaira.
A nézők egy része nem fogja jobban érezni magát, hogy bepillanthatott az influenszerek világába. Valószínűleg eddig is sejthették a dokumentumfilm nélkül is, hogy filterezve van minden élmény, attól még vágyhatnak a látszatra. Mert a nap végén csak az számít, hogy mit mutatnak a számok. A hamis bálványok ledöntéséhez talán már túlzottan belebolondult a társadalom a tökéletesség hajszolásába és olyan megváltó dolgot nem sikerült az HBO-nak mutatnia, amitől ez a folyamat visszafordulna.
A siker módszerei sosem tiszták, és ezt nem mindenkinek sikerül egykönnyen lenyelnie. Hiszen tőlük csak azt kérdezték, hogy híresek akarnak-e lenni. Nem pedig azt, hogy hogyan. Talán okot adhat a reményre, hogy idővel mind ugyan arra jutottak: képtelenek ennyit színlelni. De a világ mikor fog eljutni idáig?
