Kritika

Alien a gyök alatt – Élet

Jake Gyllenhaal, Élet (Daniel Espinoza, 2017)

A hetedik utas a Halál: a Nemzetközi Űrállomáson elszabadul egy lény, és kiirt minden eredetiséget a filmből. Az Élet töltelékfilmnek jó két erősebb sci-fi/horror között.

Az „újszülöttnek minden vicc új” elv alapján ez egy elfogadható film; egész jól rakták össze – rakták volna, ha ez az egy sci-fi horror/thriller létezne. (Régebben horror lett volna, de most nem vagyok biztos a státuszában.) Viszont abban a világban, amelyikben az Alientől a Halálhajón és A gömbön át a Napfényig sorakoznak a filmek (és a kisebbek: Az Európa-rejtély vagy a Mars – Az utolsó napok), nos, abban a világban ez épp csak elmegy.

Az Élet ígéretesen nyit: erős atmoszféra-teremtéssel, feltűnően jó zenével és egy sokat ígérő témával, az első idegen egysejtű élet felfedezésével. „Minden sejtje egyszerre izom, ideg és fotoreceptor”, mondja imádattal a biológus; én ennek a filmnek hajlandó is lennék elhinni bármit az első félórában, ahogy az Aliennek is a savas vért.

Élet (Daniel Espinoza, 2017)

Különösen, mivel az Élet a látvánnyal is elbűvöl – eleinte. A kissé a jövőbe helyezett Nemzetközi Űrállomást a maga reális zsúfoltságában és indusztrialitásában mutatja meg. Az effektusok visszafogottak, célszerűek (kivéve egy-egy kirívó hologramot); a film a bezárt hangulat ábrázolásának kedvéért még azt is elköveti, hogy az egyik legfőbb látványosságot, a Mars-szonda elkapását egyszerűen nem mutatja, mert az belülről nézve épp takarásban van. (Egyébként a film dicséretesen fenntartja a helyszín egységét; egyetlen komolyabb külső jelenete van, a finálét leszámítva.) Maga a lény is innovatív jószág mind megjelenésében, mind tulajdonságaiban (amíg meg nem nő és egy-pont-nullás Sztenderd Csápos Űrszörny nem válik szegényből).

És egyvalami igazán különleges: a kameramunka. A súlytalanság akrobatikáját még nem láttam ilyen alaposan kihasználni – kivéve az úttörő Gravitációt, ami viszont még mindig verhetetlen,

az Élet minden ügyessége dacára nyomába sem ér Cuarón és Lubezki művészetének.

De ha már Gravitáció: annak a filmnek a súlyát az adta, hogy őszintén aggódhattunk Sandra Bullock lassan, alaposan felépített karakteréért. Itt viszont hiába Jake Gyllenhaal (aki amúgy ritkán nyúl mellé), és az egyébként elfogadható többi színész is, üres lap marad mindegyikük, kaja a lény étlapján, egy rántott szelet személyiségével. És ahogy beindul az akció, Daniel Espinoza rendező kihajítja szépen a légzsilipen a visszafogottságot, az ígéreteket és az odafigyelést.

Élet (Daniel Espinoza, 2017)

Az egészről persze messziről lerí, hogy az Alien inspirálta (nyilatkozták is valahol; no persze merték volna nem nyilatkozni). Érdekes, hogy harminc évvel az űrhorrorok atyja után még mindig nem világos mindenki számára, hogy emberi történet és karakterek nélkül lehetetlen hatásos horrort gyártani. Ijesztgetni lehet, de az nem horror. Vagy akkor az is horror, ha elbújok az ajtó mögé és rád kiáltok.

Filler film két ambiciózusabb sci-fi között: nemrég láttuk a vizuálisan sokkal merészebb Utazókat, a jövő héten pedig itt a Ghost in The Shell premierje. A filler filmek léte szerencsés jel, a tágabb zsáner egészségének tanúsága: a kétezer-tízes évek sci-fi újhullámának egyik legszebb jele, hogy a nagy művek között elférnek az Élethez hasonló felejtős darabok is. Ennek jegyében kívánok neki minél szebb bevételt; forgassák vissza érdemesebb művekbe.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com