Kritika

Xenomorph vagyok, ments ki innen! – Alien: Covenant – Kontra

Az Alien: Covenant egy minden eredetiségtől mentes, álomgyári tucatszemét, az egykoron félelmetes xenomorph pedig titoktalan celeb lett! De kinek a bűne ez?
SPOILERMENTES VÉLEMÉNY!

Nem!

Az Alien: Covenant annyira felbőszített, hogy nem fogok írni történetről, színészi alakításokról, furulyázó androidokról, cowboykalapos pilótákról vagy űrbéli amazonokról! Nem fogok mesélni arról, hol helyezkedik el a Covenant a Prometheushoz vagy A nyolcadik utas: a Halálhoz képest! Nem fogok írni hagyományos kritikát, mert a Covenant ezt egyszerűen NEM ILLETI MEG! Így kedves olvasó, ha információkra vagy kíváncsi, kattints tovább bátran! Amit nyújtani tudok, az egy elfogult, támadó hangvételű, de kikezdhető véleménycikk, amiben ütök-vágok, akit érek: Ridley Scottot és rajongót egyaránt!

Mert az Alien-szériának új irányt adó Prometheust is ütötték-vágták a kritikusok és a rajongók egyaránt. A magam részéről viszont üdvözöltem létrejöttét: a biztos középszert bőven felülmúló, látványos és helyenként kreatívan véres sci-fi-horrorként tekintettem rá, ami a kor divatjával némileg szembemenve nem a korábbi részeket jelenetről jelenetre másoló remake-ként működött, de nem is évtizedes titkokkal azonnal szembesítő prequelként. Örültem, hogy Ridley Scott a xenomorphok mellé egy másik félelmetes monstrumot is teremtett, a „Teremtő” lényeket.

Örültem, mert az Alien-univerzum kitágítása megszámlálhatatlan új kérdést hozott magával, és ez megszámlálhatatlan folytatást ígért. A növekvő terjedelem és az újdonsült vetélytárs pedig elodázta annak lehetőségét, hogy a közeljövőben eloszlik majd a nyolcadik utast körüllengő rejtély és misztikum. Sokan épp ezt fájlalták. Nem látták, hogy az egész franchise-ra jellemző változatosság, erény. Nem látták, hogy a megosztó vallásos maszlag az időhúzás miatt még a legfanatikusabb rajongóknak is csak részben árt. És most ihatják/ihatjuk a levét!

Mert az Alien: Covenant egy megbocsáthatatlan bűn: a teljes mozgóképes széria leggyatrább darabja – és még a másodvonalbeli crossovereket is beleszámoltam.

A franchise legnagyobb sztárjának nem Sigourney Weaver, hanem a popkulturális ikonná vált xenomorph számít. És a H. R. Giger által megálmodott űrlény tényleg klasszikus értelemben vett sztár volt! Jól ismert, ikonikus tulajdonságokkal (savas testfolyadék; a fekete és nyálkás páncélzat; az undorító „második száj;” parazita arctámadó állapot) rendelkezett, ugyanakkor tele volt misztikummal, rejtéllyel és utánozhatatlansággal. Ahogy a klasszikus sztárok rendre egy-egy archetípust testesítettek meg, úgy a xenomorph is tökéletesen hozta a pusztítás archetípusát. E téren valóban tökéletes lény volt!

De mindemellett az volt a rendkívüli a xenomorphban, hogy valamennyi színrelépésekor és kifejlődésének valamennyi állapotában tudott egyedi és tiszteletet parancsoló lenni! Akár Ridley Scott (igen, még a Prometheusban is!), akár James Cameron, akár David Fincher, akár Jean-Pierre Jeunet rendezte a lényt, kitartott jelenetek garmadáját és kidolgozott mellékalakok elpusztítandó sokaságát biztosították a számára. Így vált a mellkasszaggató megszületés a filmtörténet egyik megkerülhetetlen jelenetévé, és így ruházódhatott fel a lény anyai tulajdonságokkal. De az epizódok folyamán tekinthettünk rá a halál angyalaként, perverz vágytárgyként vagy akár a nagyvállalatokkal sikeresen dacoló, befoghatatlan hősként is.

Ám ami a Weyland-Yutani társaságnak 5 epizódon keresztül nem, az az új évezred megkérdőjelezhetetlen algoritmusokkal dolgozó stúdiórendszerének 2 rész után sikerült: befogták a félelmetes xenomorphot, és sokszorosítható tucattermékké silányították. A Covenantban felbukkanó lények ugyanis már a titoktalan sztárok, magyarul a celebek jegyeit viselik. Mindinkább kiteregetik róluk a szennyest, az összes apró-cseprő titkot, áruvá degradálják jellemvonásaikat, és ezzel el is vesztik az őket körbeölelő misztikumot.

A Covenantban a xenomorphoknak ideje sincs félelmetessé válni. Egyrészt, mert Scott csak az ismerős paneleket játssza ki: pl. van olyan epizód, aminek attól kellene hátborzongatóvá válnia, hogy a néző tudja, hogy mi történik, ha valaki megérint egy tojást. Másrészt ezek a köztudomású panelek az esetek többségében villámgyorsan le is zajlanak. A xenomorphok gyilkosságai ócska epizódok csupán – véresnek, ugyan véresek, de a felpörgetett tempó és az érdektelen áldozatok okán veterán horror-rajongók előtt valószínűleg hatástalanok. Tökéletes bizonyíték erre a trailer alapján pikánsnak ígérkező zuhanyzós szex-jelenet: nem elég, hogy felesleges karakterek felesleges, finálét megakasztó halálát mutatja csak be, de még bevállalósnak sem nevezhető – oly gyorsan és prűden zajlik le az „akció,” hogy a kezdő kamaszok is elszégyellik magukat.

És jelzek egy egyszerű analógiát: ha a xenomorph egyedi jellemvonásokkal rendelkezett, az adott Alien-epizód is különlegesnek számított. Most a xenomorphok ürességükkel tüntetnek, és a Covenant is üres film lett. Az egykoron megfejtésre váró teremtmények a megköthetetlen alkotói kéz, a szerzőiség átütő diadala (Scott és Cameron) vagy éppen felcsillanó reménye (Fincher és Jeunet) helyett most a tömegtermelést szimbolizálják. A xenomorphok sorra halnak meg és gyártódnak újra a történet folyamán. És mindegy, hogy arctámadóról, frissen született vagy felnőtt lényről beszélünk, a Covenantben valamennyi szörny eldobható és újra legyártható tucatdarabnak tűnik – önhitt gazdájuk is csak saját tervének végrehajtására használja fel őket.

És hogy ki ez az önhitt gazda? A spoilerveszély miatt nem árulom el, viszont önreflexív értelemben ellentmondásos rendezői alteregónak tűnik. Aki vagy Istent játszva teremteni szeretné a lényeket, de csak tenyészteni tudja – lásd a legtöbb hollywoodi iparos sorsát; vagy aki meg tudná teremteni ugyan a lényeket, de bosszúálló mindenhatóként inkább öncélú sokszorosítással zavarja meg sok ezer kolonizáló néhány éves krioálmát. És ha a 80 éves Ridley Scottra, mint bizonyított, nem egyszer értékes gondolatokat megfogalmazó művészre gondolok, bizony az utóbbira szavazok. A helyében én sem hagynám, hogy milliónyi, pár évente felébredő, laikus rajongó beleszóljon a koncepciómba! Inkább elkövetném a fanatikusok legnagyobb rémálmát!

Az Alien: Covenant kudarc és mítoszrombolás, de könnyen lehet, hogy szándékos kudarc és szándékos gyilkosság! Ha viszont így van, ez nemcsak Ridley Scott, hanem az örök elégedetlen rajongók bűne is!

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya