Ez a perverzitásból, sztereotípiákból és undorból táplálkozó nagyon is agyas vígjáték újabb mérföldkő Sacha Baron Cohen küldetésében: ismét kitágítja a komédia határait, ismét megdöbbent. El ne engedj rá 18 éven alulit!
Az Agyas és agyatlan amellett, hogy szép terméke a magyar címadás művészetének, egy akció-vígjáték: egy titkosügynök-paródia (Mark Strong) és egy lumpenproletár-paródia (Sacha Baron Cohen) testvérpárosának kalandja. A magyarra tájparaszt szlenggel szinkronizált, eredetiben alighanem cockney-stílusú angol prolit segélyből élő népes családja köréből ragadja ki rég nem látott, Bond-Bourne-keverékké érett kisöccse, hogy a fél világon át taszigálják egymást alantasabbnál alantasabb szituációkba.
A film humora alulmúl mindent, amit SBC eddig alkotott (igen, még a Brünót is). Ám a primitíven öncélú testnedv-komédiákkal, példul a Nagyfater elszabadullal szemben értelmesen teszi: a proletárcsalád és -városka bemutatása mindjárt olyan poénáradat, ami éppen az előítéleteket figurázza ki South Park-módra. (És Borat-módra – Grimsby városkája csakúgy szívére vette a „lejáratást”, mint Kazahsztán.)
Fura érzés ilyen perverz alkotást dicsérni. Értékrendem berzenkedne ellene. Dehát nem minden filmnek feladata az értékközvetítés (vagy a józanság, vagy a tanítás, vagy bármi fennkölt): akad, amelyik csak kísérletezik. Az Agyas és agyatlan azon dolgozik, hogy a szélesvásznú humor eddig ismeretlen területeit fedezze fel, akárcsak Sacha Baron Cohen korábbi művei: az Ali G-karakter, a Borat és a Brüno (a jóval enyhébb A diktátor itt nem játszik). És a film igenis SBC-é: bár a rendező Louis Leterrier (A szállító, Szemfényvesztők, Titánok harca), Sacha Baron Cohen írta a sztorit és minden apró poén, minden komikus megoldás az ő keze nyomát viseli.
Szóval – felfedezőút, behatolás sötét mélységekbe, különösebb síkosítás nélkül.
A sötét humor ismert világegyetemét sokféleképpen lehet bővíteni. A Rick and Morty a csavaros-intelligens fekete vígjáték új szintje egy új generáció számára. A Black Mirror néhány epizódja kíméletlen szociális (és sci-fi) kommentárként használja a komédiát. Louis C.K. gonosz stand-up comedyje nemrég magyar moziban is futott. És még a Dumb és Dumberből is lehet tanulni, ha mást nem, hát kritikusi alázatot. De az Agyas és agyatlanhoz hasonló, a nézőt sokkoló művet ezidáig csak egyszer láttam – a Movie 43 máig ható pofon volt az agyamnak, kitágította, amit a vígjátékról tudni véltem és átpasszírozott a szürreális ilyen-nem-létezik komédia egy egészen másik világába.
Hát most az Agyas és agyatlan is átpasszíroz dolgokon – hogy finoman fogalmazzak. Az eszköze, akár a műfaj egész tárgyalt fejlődési irányának, az érzéketlenítés. Könnyedebb társadalmi szatíra és (látványos) akciófilm-paródia után szép fokozatosan vezet el az alpári humor új és új mélységeibe: ez a fokozatosság az egyik legokosabb része ennek a magát agyatlannak reklámozó filmnek. A végére úgy deszenzitiválódunk, hogy amikor lehajítanak a korlátról egy izraeli-arab szülőktől származó, mozgássérült, HIV-pozitív kisfiút (aki egyúttal béke-nagykövet), az alig regisztrálódik kisebb poénként a sokkal őrültebb ötletek tűzijátékában.
Ezért szigorúan 18 éven felüliknek való a film: a deszenzitiváció hatása miatt. Egy egészséges lelkivilágú felnőtt ember lerázza magáról az egész bolondságot és hazasétál, némiképp döbbenten (aztán kicsit toleránsabb lesz a kemény humorral szemben – de az ízlésvilág tágulása önmagában pozitív). Egy fejlődésben lévő psziché számára viszont az érzéketlenítés maradandóvá válhat – úgy valahogy, mint a kemény pornó a kamasz számára; ha csak effélét néz, gondjai lesznek az egészséges szexualitással.
És mégis – a film a felnőtt lélek számára sem kifejezetten kényelmes. Magam például azért voltam kénytelen leírni ezt a sok elemzést, mert ésszerűséget kell találnom a perverzitásnak ebben az áradatában, különben bűnösnek érezném magam, hogy élveztem. Még a South Parkon és társain nevelkedett lelkivilágomnak is mélyütés Sacha Baron Cohen újabb műve. Ami már önmagában művészet.
[author_bio author=”havasmezoi”]
