Kritika

Hollywood, hiányzol! – Alkalmi randevú

Mi van, ha a karácsonyi vacsoránál egyedül neked nincs párod, és a rokonaid azon versenyeznek, ki tud a legtapintatlanabbul pasit szerezni neked? Vagy mi van akkor, ha ugyanezen a karácsonyon egy szinte ismeretlen csaj máris a lökött családjába fogad, csak mert egyszer már megvolt neked? Emma Roberts és Luke Bracey például felfogadják egymást szabipárnak az Alkalmi randevú (Holidate) című filmben, csak hogy senki ne nyaggassa őket ünnepekkor. Egy ilyen életszerűtlen helyzetből akár nagyszerű film is lehetett volna.

Sloane (Roberts) és Jackson (Bracey) összeszólalkoznak a plázában, amikor éppen a karácsonyra kapott, teljesen használhatatlan ajándékaikat próbálják visszacserélni egy üzletben. Beszélgetni kezdenek, majd kiderül, hogy ugyanattól szenvednek. Egyedül vannak minden nagyobb ünnepen, végül ahelyett, hogy randiznának, egyezséget kötnek: csak ünnepekkor találkoznak mint egymás randipárjai. Persze végül kisebb-nagyobb akadályokon túljutva egymásra találnak, de láthatóan két defektes ember próbál az érzelmek zavaros mocsarában halászni. Minden adott volt egy igazán remek romantikus vígjátékhoz – miért nem jött mégis össze?

Az egyetlen eredeti ötlet a készítők fejében az volt, hogy legyen a filmjük a Barátság extrákkal, csak szex nélkül.

Pedig annyi mentális problémával, félelemmel és lelki nyomorral küzd manapság az emberiség, amit fel lehet dolgozni vígjátékként (minek sírjunk, ha nevethetünk is?), és annyiféle megközelítési lehetőség van, ha egy forgatókönyvírónak van tehetsége, akarata és IQ-ja elgondolkodni ezeken. Ott van az elszigetelődés problémája, a párkeresés kínjai, a felelősségvállalás nehézségei – ezek tökéletes vígjátéki alapok lehetnek, ha lazán és könnyed hangvételben közelítik meg. Az Alkalmi randevú meg is próbálkozik vele, de egy-két mondat után elkanyarodik inkább a kötelező körök felé: hülyét csinál főhőseiből, helyzetbe hozza őket, hogy egymásba szerethessenek, összerúgják a port, végül mégis egymáséi lesznek.

Ezekkel a kötelező körökkel nincs probléma mindaddig, míg a tálalás szórakoztató és hiteles. A romantikus vígjáték legfontosabb ismérvei közé tartozik ugyanis, hogy minimum szórakoztató, és elhiteti a nézővel minden blődsége ellenére, hogy amit lát, megtörténhet. Elvégre melyik univerzumban jöhet össze Katherine Heigl és Seth Rogen, hogy aztán gyereket csináljon és családdá váljon? A Felkoppintva világában. Vagy hányszor láttuk Matthew McConaughey-t 90-100 perc bonyodalom és küzdelem árán megszerezni Hollywood legjobb nőit, mielőtt rájött, hogy ő igazi színész, és inkább Oscar-várományos alkotásokban vállalna főszerepet? Kellenek a romantikus vígjátékok az ember lelki nyugalmához, mert addig sem kell a világ terhein gondolkodni. Pont ilyennek szánták az Alkalmi randevút is.

Az a legbosszantóbb a filmben, hogy nem akar semmilyen módon egyedi lenni.

A sztoriját nagyjából a már említett Barátság extrákkal című kilencéves alkotásból és random karácsonyi filmekből szedte, még a mozi végi nagyjelenetet is a 27 idegen igen című filmből nyúlta, ahol a nő egy épületnyi ember előtt mikrofonban vall szerelmet a férfinak. A két főszereplőről gyakorlatilag semmit nem tudunk meg: Sloane dolgozik valamit home office-ban, Jackson pedig állítólag profi golfjátékos, de golfozni csak egy virtuális játékban látjuk. Azon túl, hogy mindketten súlyos kötődési problémával küzdenek, szinte semmi nem derül ki róluk.

Mentális betegségnek divatos ugyan, és érdekes filmet is lehetett volna a témáról forgatni, de a készítők inkább lerobbantották Jackson ujját egy tűzijátékkal július 4-én, és beszaratták Sloane-t halloweenkor. Ezt szánták humornak. Meg olyan teljesen felesleges mellékszálakat, ahol Sloane négygyerekes családanya nővére egy bulin csókolózik Jackson barátjával – ami akkor lenne érdekes, ha Sloane erre reagálna valahogyan, de csak annyit látunk, hogy az egész család előtt elárulja nővérét, mint egy óvodás.

Will There Be a 'Holidate 2' on Netflix?

A filmet jószerivel Luke Bracey sármja menti meg. A színész bár kissé hivalkodóan jóképű, bármeddig nézhető bármilyen helyzetben, és egészen humoros olykor. Ugyan eleve elbaltázott gondolat, hogy bele tudna szeretni egy olyan semmitmondó arcú nőbe, mint Emma Roberts, akiben az égvilágon semmi érdekes nincs, ő viszont bántóan sótlan. És a romantikus filmek legfontosabbika, a kémia sem vonzza egymáshoz a két színészt. Pont úgy néznek ki, mint aminek indulnak: két ismeretlen, akik annyira kétségbe vannak esve saját félresikerült érzelmi életük miatt, hogy még azt is jobbnak látják, ha együtt ütik el az időt a végtelen unalom helyett. Viszont Bracey-nek egy fokkal jobban áll a hősszerelmes gúnya, mint Robertsnek a meghódítandó virágszálé, így nagyjából

a férfi főhős húzza az egész filmet maga után igáslóként – minden romantikus vagy vicces pillanatért vért izzadva.

Valószínűleg azért is lett ennyire tévéfilmes hatású, mert a rendezője John Whitesell inkább televíziós produkciókban dolgozik nagyvászon helyett, nagyjátékfilmes munkái között jobbára csak a Gagyi mami 2. vagy az 1993-as Marilyn mosolya lelhető fel. Persze eleve tévére és monitorra készült a film, nem mozivászonra, így ez csupán vágyakozás a mozizás öröme után, amikor az ember nem a térdére fektetett laptoppal tölti el az időt. A hollywoodi álomgyár futószalagján legördülő filmek bár sokszor szintén jellegtelenek, a nagyszabásúbb moziélmény és -hangulat hiánya mintha a film minőségére is rányomná a bélyegét, és ettől csak még kisszerűbbnek hat a főhősök problémája.

Könnyű kikapcsolódást ígért a film, és ezt a funkcióját hellyel-közzel be is tölti. Bár humort csak nyomokban tartalmaz, egyetlen alkalommal nevettem, mikor Sloane volt fiúja és annak új barátnője azt ecsetelik, hogy egy születendő gyerek nem fogja megváltoztatni az életüket, Sloane nővére szívből jövő kacajjal fogadja az eszmefuttatást. Ennyire őszinte reakciót az ember maximum a barátnőjétől hallhat stikában, nem a nagyvilág előtt. Ebben az egy röhögésben sűrűsödött össze az anyaság minden fáradalma és nehézsége; ha ilyen poénokból lett volna több, az agyatlanokból pedig leheletnyivel kevesebb, kifogástalan egyszeri szórakozás lenne az Alkalmi randevú. Így megmaradt ígéretnek.

Kovács-Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés