Kritika

Különleges kirándulás – Almanya, a török paradicsom

Road movie, ahogy még nem láttuk. Végy egy német-török vendégmunkást, egy mikrobuszt, vedd nyakadba az egész pereputtyot és meg se állj Törökországig – természetesen mindezt az elmaradhatatlan multikultival, kellő mennyiségű öniróniával és annál is több humorral nyakon öntve.

Hüseyin Yilmaz az egymillió egyedik németországi török vendégmunkás, aki miután sikeresen beilleszkedett és letelepült választott új hazájában, nagypapakorában úgy dönt, ideje megismertetni népes családjával a valódi gyökereket. Házat vesz Törökországban, és az őszi szünet kellemes programjaként bepakolja az egész pereputtyot egy kisbuszba és meg sem áll velük a szülőhazáig. Az utazás persze rajta kívül olajszállítónyi teher mindenkinek, kivéve talán Hüseyin unokáját, a teljesen összezavarodott Cenket, aki így talán végre megtudhatja, a német vagy a török oldalra álljon-e az iskolai focimeccsek alkalmával.

Az Almanya egyszerre egy utazás a múltban és a jelenben, a multikulturalizmus kezdeteitől egészen a már asszimilálódott török-német bevándorló-leszármazottakig. A multikulti a XXI. század talán legdivatosabb kérdése: sokan támadják, még többen támogatják, éppen csak azoknak a véleményét hallani a legkevésbé, akik a főszereplői. A Yilmaz család minden tagja másképp áll hozzá ehhez a történethez, a német útlevéllel is török lelkű nagypapától kezdve az angol sráctól teherbe esett unokáig – ahány szereplő, annyi választ kapunk erre a meglehetősen kényes kérdésre. A filmben a család minden tagjának megvan a maga külön-külön története, mégis megtaláljuk az egységet a nagypapa személyében, aki mint egy földöntúli összetartó erő igazgatja a família sorsát akkor is, amikor testben már nem lehet velük többé.

Az Almanya mégsem egy egyszerű, tucatszámba menő multikulti film: a megfelelő pillanatban elsütött humor, a kiválóan adagolt önirónia és a különböző emberi lelkek finom feltárása nem várt, a puszta szórakoztatásnál magasabb dimenziókba emelik a filmet. Ha pedig már a hasonló tematikájú filmeknél tartunk: az Almanya egyedisége abban is rejlik, hogy nem pusztán a következményeket jeleníti meg, hanem feltárja előttünk a török-német lét egész folyamatát az egymillió egyedik török vendégmunkásként való regisztrációtól kezdve a beilleszkedésen át az anyaföldre való hazatérésig, mindezt pedig egy baromi szórakoztató road movie köntösbe öltözteti. Azt már eddig is tudtuk, milyen nehézségekkel szembesül nap mint nap a németországi török bevándorló, de hogy milyen út vezetett odáig, arról már jóval kevesebb szó esik. Yasemin Samdereli rendezőnő jóvoltából már arra is van rálátásunk, hogy törökként a boltban kenyeret nem, tejet ellenben kis zökkenőkkel ugyan, de lehet vásárolni; hogy az állampolgárság megszerzésekor csak rémálmainkban töm meg bennünket disznóhússal a hivatalnok; de ami a legfontosabb, hogy a gyökereiket még az idegen országban sem felejtik el az emberek, legyen szó annak az egymillió ikszedik vendégmunkásnak akárhányadik leszármazott generációjáról.

Angela Merkel pár hónapja még azt nyilatkozta, hogy a németországi multikulturalista modell megbukott. Az Almanya azt a hitet ébreszti fel bennem, hogy a kancellár tévedett.

Almanya – A török paradicsom (Almanya – Willkommen in Deutschland)
színes, fekete-fehér, német vígjáték, 97 perc, 2011

rendező: Yasemin Samdereli
forgatókönyvíró: Yasemin Samdereli, Nesrin Samdereli
zeneszerző: Gerd Baumann
operatőr: The Chau Ngo
producer: Annie Brunner, Andreas Richter, Ursula Wörner
vágó: Andrea Mertens

szereplő(k):
Rafael Koussouris (Cenk Yilmaz)
Fahri Ögün Yardim (a fiatal Hüseyin Yilmaz)
Demet Gül (a fiatal Fatma Yilmaz)
Vedat Erincin (az öreg Hüseyin Yilmaz)
Lilay Huser (az öreg Fatma Yilmaz)
Denis Moschitto (Ali Yilmaz)
Petra Schmidt-Schaller (Gabi Yilmaz)
Aylin Tezel (Canan Yilmaz)

IMDb
http://www.almanya-film.de/

Zsély Csilla

2007 szeptemberétől koptatom az ELTE-BTK filmes tanszékének padjait, és mint minden rendes bölcsész, én is igyekszem mindig (legalább) két lábbal a föld felett járni. Habár a filmezés gyakorlati oldala mindig is jobban foglalkoztatott (az amatőr filmkezdeményezéseket mostanra már szerencsére leváltották a kiforrottabb művek), 2009 őszén egy szép napon mégis az írásra adtam a fejem, és megpályáztam egy helyet az akkor épp munkaerő-frissítésen munkálkodó Filmtekercsnél. Azt pedig, hogy a filmezés és az arról való írás milyen békésen megfér egymás mellett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabban már szorgosan igyekszem elsajátítani a sajtóakkreditációk minden csínját-bínját, mint a fesztivál rovat vezetője.

Filmek: Az animációs filmek iránti már-már beteges rajongásom talán életem első moziélményére, a Toy Story 1996-os megtekintésére vezethető vissza, a forma iránti lelkesedésem azóta töretlen, és újabban egy animációs blog elindításához vezetett. Egyébként nagyjából mindenevő vagyok, bár szívszaggató melodrámák, kaszabolós horrorok és zombifilmek kerüljenek. Abszolút kedvencként Tim Burtont említeném, A majmok bolygója kivételével.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com