Sokszor annyira magasan van a léc, hogy azt képtelenség megugrani. A Ragyogás közvetlen folytatása, az Álom doktor ezzel tisztában is van, így inkább okosan megkerüli.
A tiszta és jólelkű Danny Torrance-ből, jólelkű, de masszív alkoholista Dan (Ewan McGregor) vált. 30 éve menekül múltjának kísértetei elől, és úgy fest, végre békére lelt egy parányi városban. Sikeresen legyőzte alkoholizmusát, ám 8 évvel később újra elkezd ragyogni. Kapcsolatba kerül a fiatal Abrával (Kyliegh Curran), aki beavatja őt egy gyermekrablás részleteibe. A szálak egy titokzatos fél-halhatatlanhoz, Kalapos Rose-hoz (Rebecca Ferguson) és az Igaz Kötés nevű lélekfaló szervezethez vezetnek.
Nem kis rizikót vállalt a Warner Bros. Stephen King bestsellerének adaptálásával. Ez a művelet önmagában is nehéz próbatétel, hiszen a számtalan feldolgozás között arányaiban véve kevés igazi remekművet lehet találni, mint amilyen a Carrie vagy a Tortúra – a többségnek erőteljesen megosztó fogadtatás volt a jussa. Csak idén erre már háromszor volt példa: a kevésbé ismert A magas fűben mellett, sem a Kedvencek temetője, sem pedig az Az: Második fejezet nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket.
Azonban itt van egy érdekes eset, az Álom doktor, ami az adaptálási nehézségek mellett egy sokkal keményebb próbatételt kellett kiállnia.
Minden idők egyik legjobb King-művének tartják (s tartjuk mi is) A ragyogást, Stanley Kubrick pedig megrendezte belőle a legmegosztóbb feldolgozást. Gyökeresen változtatta meg az alapanyagot, így Mike Flanagan elé az a hálás-hálátlan feladat hárult, hogy egyszerre kell elkészítenie mindkettő folytatását. Ezzel el is érkeztünk a forgatókönyvi szemponthoz, ami szerint az Álom doktor mesteri munka.
Flanagan úgy gyúrt össze két alapanyagot (a két Ragyogást), és kapcsolta össze a jelen művel, hogy egy koherens egészet alkotnak. Amit anno Kubrick megváltoztatott, azt most ő az eredetihez közeli formában adja vissza egy hasonló, de egy 40 évvel később játszódó, teljesen más történetben. Ráadásul úgy, hogy a cselekmény alakulása ezt teljesen indokolttá teszi. Ezer szállal kötődik a filmhez és legalább ennyivel a regényhez.
Nemcsak saját karaktereit árnyalja, hanem a nagy előd, főleg annak főszereplőjének retrospektív értelmezéséhez is hozzájárul.
Nem ismeretlen biológiai, pszichológiai jelenség, hogy egy utód a felmenő hibás génjeit, attitűdjét is örökli. Danny az alkoholizmust, az Álom doktor pedig az alapanyag lényegi átírását, ami a rendezői elv, a dupla folytatás igénye miatt elkerülhetetlen lépés volt. Ezt persze nem szó szerinti hibaként rovom fel, csupán járulékos veszteségként könyvelem. Hiszen, ha Flanagan szimplán az adott regény adaptálását tűzte volna ki célul, úgy sokkal több időt tölthetnénk az igazi, Kingtől származó világban, ám nem lennénk tanúi egy parádés struktúraépítésnek.
Olykor mégis az az érzés kerített markába, mintha Flanagan rendező énje kissé megfáradt volna, a kimerítő írás után meg-megpihenne dirigálás közben. A két és félórás játékidejéből bőven le lehetne csippenteni: kezdve a sok-sok hosszú beállításból és a raklapnyi tájképből. Szépek, de értékes perceket vesznek el a ragyogás és a másik természetfeletti összetevő, a pára bővebb ismertetésétől, az univerzum szabályrendszerének megértésétől.
Félreértés ne essék, külön öröm napjaink agyatlanul rohanó horrorjai között egy olyan lassan és megfontoltan építkező, inkább lelkizős, semmint hentelős pszichológiai thriller, mint az Álom doktor.
Ez a leíró elbeszélésmód csak azért számít helyenként problémásnak, mert a fentebbi alkotói szándék már önmagában redukálja a cselekmény mozgásterét, az alapanyag képi kiteljesedését.
A kissé vontatott történetmesélésért azonban kárpótol Flanagan King-ismerete, azok az apró kis easter eggek, amelyek nyilvánvalóan a rajongókat célozzák meg, de egy kis magyarázattal ellátva nagyszerű kiegészítőkké válnak. Vannak kevésbé funkcionálisak. A Ragyogás a regénybéli 217-es szobát 237-esre cserélte, ezt az Álom doktornak is követnie kell, de Danny egyik első sorsfordító pillanata egy 217-es számú helyiségben zajlik. Másoknak fontos narratív szerepük van. Kubrick legendás agymenését, az ominózus lépcsős jelenete kockáról kockára újraforgatva új értelmet nyer egy szerepcserével. És végül ott vannak az ártalmatlan egysorosok, amelyek a projekt szempontjából talán a legfontosabbak. Frappáns körítésben említődik meg a Netflix, ami a rendező-író-vágó Flanagan karrierjének fontos állomása: több általuk forgalmazott film (Hush, Mielőtt felébredek) között ott van a szintén King-adaptáció Gerald’s Game, ami döntő ajánlólevélnek bizonyult a Warnerhez.
Flanagan tiszteli, de ami fontosabb, szereti az alapanyago(ka)t. A megfelelési kényszer olykor rátelepszik a filmre, lanyhul a tempó, de meg nem áll. A kitaposott útról többször letér, újabb és újabb ösvényeket vájva, de fél szemmel mindig figyeli merre kell haladnia. King már korábban is elmondta, mindegy, hogy A-ból B-be hogyan, csak jussunk el. Sikerült Danny Torrance-nek is eljutni a végére az Álom doktor feloldozásáig.
