Fókuszban Kritika

Kapitalista kultúrsokk – American Factory

Az American Factory nemcsak két homlokegyenest szemben álló kultúráról mutat egy rendkívül informatív és érdekfeszítő képet, hanem egy kifejezetten szívszorító dokumentumfilm is a munkásosztály fokozatos elsorvadásáról és a feláldozható kisemberekről. Külön érdekesség, hogy az Obama házaspár egy, a Netflixen ugyancsak megtekinthető mozgóképes kommentárral is a film mögé állt.

2008-ban beütött a világgazdasági válság. Vállalkozások ezrei mentek csődbe, nagy múltú cégek kerültek a tönk szélére, gyárak sora zárt be. Sokak szemében ez volt az az esemény, ami teljesen térdre kényszerítette az Amerikai Egyesült Államok nehéziparra szakosodott államait, a „Rozsdaövezetet”, ahol rekordszintű lett a munkanélküliség, a középosztály elszegényedett, a munkások pedig munka nélkül maradtak. Az American Factory is ezzel indít, név szerint a Ohio állambeli Dayton városában, ahol 2008-ban a General Motors húzta le a rolót, amivel több ezer ember munkája szűnt meg és ugyanennyi család egzisztenciája lett kérdőjelbe téve. A Netflix dokumentumfilmjének nincs szüksége játékfilmes hatáskeltő eszközökre

a gyár utolsó napjának megmutatásával képes éreztetni a helyzet tragikumát és a dolgozók kétségbeesését, akik tényleg nem tudják, mit hoz nekik a holnap.

A mentőövre sokáig kellett várniuk a munkájukat és sok esetben otthonukat is elvesztő, segélyre szoruló daytoni lakosoknak. 2015-16-ra jutott el végre oda a helyzet, hogy a helyszínt évek óta előkészítő, KÍNAI beruházók végre komolyabban is befektessenek. Az autós üvegelemekre, szélvédőkre specializálódott Fuyao cég volt az első, ami felépítette az új gyárát a városban, ezzel új munkahelyek ezreit megteremtve. A Fuyao nemcsak állást kínált, hanem reményt is. Egyrészről a padlón fekvő, elkeseredett amerikai közösségnek, másrészről a Kínából érkező munkásoknak is arra, hogy egy új országban, a lehetőségek és az önálló érvényesülés országában dolgozzanak, ahol talán többre is vihetik, mint az anyaországban. A kezdeti eufória természetesen hamar eltűnt és helyét adta a különféle kulturális és korporát ellentéteknek, amiket részletesen be is mutat a film.

Steven Bognar és Julia Reichert párosa (akik maguk is daytoni lakosok), éveken keresztül figyelték a gyárban és a városban zajló eseményeket. Ott voltak a GM fájdalmas bezárásánál, amikor az utolsó autó legördült a futószalagról. Ott voltak a Fuyao nagyszabású nyitóünnepségén, ahol már meg lett ágyazva a későbbi konfliktusok gyökere, amikor az egyik cégvezető elejtett pár szót a lehetséges szakszervezetekről, amit a kínai vezetés azonnal elutasított. Ott voltak az amerikai és kínai munkások mindennapjainál. Kinek jól, kinek rosszabbul alakult a sorsa. Volt, akit elbocsátottak, volt, aki túlélte a viharokat. Barátságok szövődtek, konfliktusok és harcok mentek végbe.

A Fuyao ajtói mögött két ország teljesen más elképzelése csapott össze a munkáról, a munkamorálról, és magáról az individuumról,

a filmkészítő páros pedig erről készített egy nagyon alapos, ugyanakkor személyes és intim alkotást.

Az American Factory rengeteg társadalmi kérdést és vitát hoz a felszínre azzal, hogy két teljesen más gondolkodású kultúrát ütköztet egymásnak. Egyik oldalon ott van az egyéni jólétet, érvényesülést, biztonságot képviselő amerikai individualizmus, ami az önerőből való talpra állást hirdeti és mindenkinek egyenlő esélyt akar adni. A másikon pedig a kínai kollektivizmus, amiben mindenki egy nagy organizmusnak a része. Legyen szó az államról, vagy akár a munkát adó cégről, mindenkinek teljes erejéből az organizmus minél hatékonyabb működésért kell tevékenykednie. Erőn felül, ha kell hétvégén is 12 órát dolgozva.

Nagy erénye a filmnek, hogy látjuk a különböző nézőpontokat, az azokat képviselő egyes embereket, az érveiket, a háttértörténeteiket. Egy percig sem akar egyik oldalra se állni a film, még akkor sem, amikor a második felében felerősödik a szakszervezet-párti amerikaiak szála. Érezzük, hogy a film inkább őket mutatja szimpatikusnak, de meghallgatja az ezt ellenző csoportot és az ő érveiket is. Tulajdonképpen a néző kezébe helyezi a döntést, hogy kit mennyire lát szimpatikusnak vagy ellenszenvesnek:

vajon csak az amerikaiak túl lusták, vagy a termelést mindenek fölé helyező kínai munkakultúra embertelen?

A film még az eleinte abszolút negatív figurának tűnő, kínai vezérigazgatót is képes emberi oldalról megmutatni, amikor az egyik jelenetben azon gondolkodik, valóban megérte-e annyi gyárat építenie és ezzel tönkretennie azt az idilli, zöldebb környezetet, amiben gyerekként felnőtt.

Bognar és Reichert remek érzékkel válogatta ki a jeleneteket és építette fel a film struktúráját. Egymást váltják a vicces, megható, drámai és szürreálisan hétköznapi pillanatok, beszélgetések és mindennapos konfliktusok, amik akár nálunk is lejátszódhatnak. A gyár felhalmozódó problémai (biztonsági kérdések, balesetek, alacsony fizetés) abszolút univerzálisnak érződnek, ahogy a benne dolgozó munkások is. A közöttük lévő társadalmi és kulturális ellentétek ábrázolása pedig minden csak nem fekete-fehér. Még a félelmetesen abszurdnak ható, kínai kommunista vállalati ünnepség mögötti gondolatmenetet is értjük, ha szimpatizálni nem is tudunk vele.

A szakszervezeti jogokért és a jobb körülményekért való küzdelem ad egy drámai ívet az American Factory-nak, a harc végeredménye pedig eleinte kiábrándítóan reálisnak tűnik.

De az igazi csattanót a lezárás adja, ami megmutatja az igazi veszélyt az alsóbb rétegek munkalehetőségeire: a megállíthatatlan technológiai fejlődést, az automatizációt.

Gépek, amik képesek két-három ember munkáját is elvégezni. Gépek, amik a film feliratai szerint az elkövetkezendő 30 évben 375 millió ember munkáját fogják felváltani. Ami elkezdődik Amerikában, Kínában, de majd begyűrűzik mindenhová, mindenhol ugyanazokat a problémákat generálva. Mi lesz majd a sok emberrel, akik helyett gép dolgozik?

Erre a végkövetkeztetésre fut ki ügyesen és okosan az American Factory. Lehet, hogy nyelv, kultúra, országhatár, kontinens választja el a népeket, de csak idő kérdése, hogy minden ország munkása ugyanabban a hajóban evezzen, és az ő megélhetésükért, jobbulásukért közösen kell tennünk. Mert mindannyian csak ugyanezt akarjuk: megbecsült munkával elért jó életet magunknak és családunknak.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..