Kritika

Amerikai Afrika – Fekete Párduc

Chadwick Boseman visszatér az esőerdőkbe

A Marvel-univerzumtól már megszoktuk, hogy hoz egy bizonyos szintet: látványos akciók, izgalmas történet, elgondolkodtató tanulságok, ízig-vérig moziélmény, így a Fekete Párduc első önálló filmjénél is pont erre számítottunk… de sajnos hiába.

A Fekete Párduc felbukkanására a Marvel Cinematic Universön belül éppoly sokat kellett várni, mint eredetijére a képregények világában: már egy gondosan kiépített univerzumban kellett (volna) megtalálnia a helyét, ahol az elvárások bizony magasan vannak. Persze azt tudhattuk, hogy ez most kicsit más lesz, márcsak azért is, mert a megszokottakkal ellentétben nem egy afféle amerikai hőseposzt kapunk, hanem valami „egzotikus” kalandot, és ha valamit, az egzotikusságot végül sikerült is teljesítenie.

A történet egy afrikai apró ország, Wakanda királyának történetét mutatja be: T’Challa (Chadwick Boseman, akit a Amerika Kapitány – Polgárháborúban már megismerhettünk) apja halála után veszi át a trónt a királyságban, mely a kívülállók számára az egyik legelmaradottabb országnak tűnik, valójában azonban egy hihetetlenül fejlett térségről beszélhetünk az idegen eredetű vibrániumnak köszönhetően, aminek révén a mindenkori király emberfeletti képeségekkel is rendelkezik. Csakhogy az ebből fejlesztett technológiát rejtve tartják a külvilág elől, hogy megőrizzék birodalmuk szépségét és épségét.

Ez a rejtőzködés viszont egyre többekben okoz ellenérzéseket, hiszen a tudásuk és technológiájuk megosztásával rengeteg emberen tudnának segíteni, főként a szegénységben és elnyomásban élő feketéken. És el is érkeztünk az egyik problémához a Fekete Párduccal kapcsolatban. Mert ugyan jó az üzenet, miszerint az említett problémák ellen küzdeni kell, de a

Marvel filmektől ilyen nyílt politikai és társadalmi állásfoglalást még nem láttunk.

Ezzel még nem is lenne feltétlenül gond – hiszen magát a karaktert is a feketék polgárjogi küzdelmeinek köszönhetjük részben –, ha a film kidolgozott lenne, csakhogy helyette inkább olyan úgyis-mindenki-érti módon veti elénk a gondolatokat. Jó, persze, értjük, de azért egy kicsit illett volna árnyalni a karakterek átalakulásait, vagy árnyalni őket annyira, hogy a „főgonoszunk” ne csak egy ostoba, dühös kölyök legyen. Főként igaz ez annak tükrében, hogy ezek a képregényadaptációk már messze nem csak az amerikai közösségnek készülnek, ahol ezek még ma is mindennapos jelenségek.

De tegyük fel, hogy a társadalmi érzékenység hirtelen elönti a teljes magyar közönséget (igen, szorítkozzunk most csak a hazai nézőkre), és tökéletesen azonosulni tudnak a problémákkal. Hogyan tovább? Egyfelől megbabonázva fogják nézni, hogy a törzsi hagyományokhoz még a legnagyobb fejlettségben is ragaszkodó wakandaiak milyen szép rituálék közepette élik a mindennapjaikat; másfelől pedig értetlenkedve azt, hogy miért beszél minden modernebb fekete úgy, mint egy a vagánysági státuszért kétségbeesetten küzdő 13 éves kissrác. A kettő között sajnos nincs átmenet: feketeként vagy hagyománytisztelő egzotikum vagy, vagy pedig gettóban növekedett szabadságharcos. Az alkotók igazán csak az első miatt okolhatók, a második sajnos már a magyar szinkron hibája. Egyszerűen nem sikerül átadni azt a – feltételezem, hogy jó – nyelvezetet, amit a fiatalabb, „elnyugatiasodott” generációk képviselnek a filmben, helyette egy rém kínos bratyózás lengi be az egészet. De a lényeg, hogy

ha már a feketék jogaiért és jólétéért folyó küzdelmet mutatja be a film, illene az ilyen sztereotipizáláson túllépnie.

Mindezeken túl élvezhető-e a Fekete Párduc mint film? Hát, nehézkesen. Igen, vannak benne durván jól koreografált akciójelenetek, gyönyörű tájak, fantasztikus CGI, de legfőképpen csodaszép emberek. (És akkor itt most megint visszatérhetünk a fekete-problémához, ugyanis az elmúlt években egyre nagyobb hangot kap a néger nők és férfiak túlszexualizálása elleni küzdelem, amit ez a film csak akkor nem rúg fel, amikor éppen Martin Freemant vagy Andy Serkist mutatja.) Szóval látványnak jó, de sajnos unalmas.

A Fekete Párducot nem véletlenül hasonlítják sokan egy királydrámához, valóban erről van itt szó, csak sajnos nagyon hosszú játékidőre nagyon kevés tényleges fordulat vagy esemény jut, és míg a királydrámákban izgalommal követjük végig az egyes szereplők lelkiállapotának, gondolatainak változását, itt ebből vajmi kevés jut a nézőnek. A Marvel-filmekre jellemző humor még menthetné a helyzetet, csakhogy ezt is kispórolták belőle (valószínűleg a téma komolyságához nem illett volna), így tényleg alig marad valami, ami lendületet vihetne a közel két és fél órába.

Ha a Fekete Párduc lett volna az első film, amivel a Marvel nekilát a ma már gigászi filmes univerzumának kiépítésébe, bizony gyorsan a végére is ért volna a folyamatnak, mert ez a film csak ott maradhat talpon, ahol a nézők valóban társadalmilag érintettek, de globálisan nézve csak egy százszor elmesélt történet látványos, de unalmas új verziója. A rajongóknak viszont nem árt megnézni, mert ugye tudjuk jól, hogy „A Fekete Párduc még visszatér a Bosszúállók: Végtelen háborúban.”

Avatar

Wehli-Nardai Dorina

Wehli-Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya