Kritika

Amerikai elnökválasztás 2016: Válassz hülyékből! – A megtisztulás éjszakája: Választási év

the_purge_election_year-hdNem gondoltam volna, de A megtisztulás éjszakája harmadik része láttán visszasírom az elsőt. Ráadásul a címben szereplő Választási év pusztán marketingfogás – rá lehet húzni ugyan az idei elnökválasztásra, de akkor az egyetlen üzenete annyi: ezek mind hülyék.

Három és fél évvel ezelőtt elemi erővel robbant a szuperhősökből és mesefigurákból, folytatásokból és feldolgozásokból álló, megszokott nyári kínálatban A megtisztulás éjszakája. A film, amely a home invasion (otthonostrom) műfaját egy késhegynyi posztapokaliptikával fűszerezte meg, épp csak annyival, amennyi pikantériára szükség volt a zsánerben. Hogy aztán mégsem lett belőle jó horror, az már inkább a rendező bátortalanságának volt köszönhető.

A második rész aztán szintet lépett, az események már nem egy ház körül, hanem Los Angeles utcáin játszódtak. A megtisztulás éjszakájának társadalmi-politikai hátteréről is többet tudtunk meg, csakhogy épp ez érdekelt a legkevésbé. Az alternatív univerzum ugyanis a műfaj rajongói számára a Fűrészekben kimaxolt, gátlástalan erőszak lehetőségét kínálta, ehelyett kapták a nézők a moralizálást Az éhezők viadalasíkján. És sajnos ezt a vonalat vitte tovább a harmadik rész.

„A vázolt kép alapján úgy tűnik, a megtisztulás éjszakájának intézménye egyetlen hatással volt csupán az amerikai társadalomra: mindenki hülyévé vált.”

A történet szerint a megtisztulás éjszakája fantázianevű intézkedés egyre jobban megosztja az amerikai társadalmat, az egyik elnökjelölt át is vette a vezetést a közvélemény-kutatások alapján, pusztán azért, mert az eltörléssel kampányol. A hatalom ezért megszünteti az állami tisztviselők védettségét. A szenátor házát megtámadják, őreit lemészárolják, a politikus menekülni kényszerül. Egy afroamerikai férfi üzletében talál óvóhelyet, ahol a tulaj mellett a bevándorló alkalmazott is védelmébe veszi a legesélyesebb jelöltet és utolsó testőrét.

lincoln-memorial-in-the-purge-election-year

Természetesen aztán onnan is menekülniük kell, így a megtisztulás éjszakája a főszereplők vándorlásával telik. A támadók mindig nagyon stílusos szerkóban tűnnek fel, láthatóan többet foglalkoztak a megjelenésükkel, mint a fegyvereikkel. A logikai hibáktól függetlenül a smink és a jelmez a film kisszámú erényei közé tartozik. A másik pozitívum – bár ez talán nem olyan egyértelmű – a videojátékokra emlékeztető betétek sora. A játékok terminológiájával élve: a különböző „pályák” között az új főellenséget rendre bemutatják egy lassú snittben az akció felvezetéseként.

A támadók divatorientáltsága is azt mutatja, a filmben egy fikarcnyi logika sincs – se a főszereplők tettei, se a politikai fejlemények tekintetében. Egyértelmű, hogy az éjszakát egy védett, védhető helyen lehet a legjobban átvészelni – na, ez senkinek nem jut eszébe. A kockázatvállalás minden karakter részéről teljességgel megalapozatlan, mindenki hősködik, holott ez egyáltalán nem fakad a jellemükből (kivéve talán a Kis Halál becenevű nőt). A történet politikai síkján a legostobább: mindenki úgy viselkedik, mintha a megtisztulás éjszakája semmiféle hatást nem fejtett volna ki a társadalomra: a szavazók hozzáállásán vagy épp a politikusok viselkedésén egyáltalán nem látszik, hogy 18 (!) éve minden esztendőben elhull a lakosság egy része.

the-purge-election-year-cast

A tengerentúli Halloween-jelmezekre jellemző aprólékosság, a számítógépes játékokra jellemző felépítés és az alternatív valóság szélsőségesen felületes megközelítése egyaránt arra utal: ezt a filmet tiniknek készítették. A logikátlanságot látványelemekkel palástolják, csakhogy ez is felszínes, voltaképpen A megtisztulás éjszakája: Választási év nem is durva, az erőszakábrázolás mindig a háttérbe szorul, lényegében pusztán hangulatteremtő eszköz (azaz videóbetét). Márpedig ez (is) a témában rejlő lehetőségek tekintetében egyértelműen csalódás.

És ha már választási év: a filmben egy idős, fehér férfi, aki a gazdagok hatalmát védi, indul az elnökjelöltségért, miközben valójában a szegényeket szó szerint kizsigerelő rendszer fennmaradásáért küzd. Vele szemben áll az a női jelölt, aki a bevándorló hátterű egyéneket, a megélhetési nehézségekkel küzdő elesetteket védi. Ismerős? Az aktuális elnökválasztással mutatkozó párhuzam persze nem pusztán véletlen egybeesés, valós indulatok állnak mögötte. Csak éppen az egész kivitelezése annyira gagyi, az értékütköztetés annyira ostoba, hogy az bármiféle következtetés lehetőségét elveti. A vázolt kép alapján úgy tűnik, a megtisztulás éjszakájának intézménye egyetlen hatással volt csupán az amerikai társadalomra: mindenki hülyévé vált.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com