Kritika

Merev alvás a nézőtéren – Amikor lehunyod a szemed

Metaforikus történetmesélésnek lehetünk tanúi: miközben az Amikor a lehunyod a szemed az alvásparalízisről szól, azalatt elhozza számodra az élményt a moziteremben. Ennél vegetatívabb filmnézést nem élhetsz át idén.

Megszokhattuk, hogy a horrorfilmek készítői mindig a hétköznapok félelmetes és rejtélyes dolgait igyekeznek összekapcsolni egy-egy paranormális elemmel, megtöltve ezzel a tudatalattinkat iszonyattal környezetünk tárgyai iránt. Így tett a japán A kör a televízióval, a Gyerekjáték a legkisebbek figuráival, a Gonosz halott a félreeső erdei vityillókkal. Egy fokkal nehezebb, amikor megfoghatatlan, paranoiát képező élményekhez társítanak megalapozott félelmet, mint az üldözési mániától fűtött Valami követ, vagy a kívülállóság okozta feszélyezettség a Tűnj el!-ben. Az Amikor lehunyod a szemed azt a különleges érzést használja a horror eszközeként, amit úgy hívnak: alvásparalízis.

Többen a vérnyomás-ingadozással magyarázzák az élményt, mikor ébredés után pár percen át az illető csak a szemét képes mozgatni, végtagjai merevek. Sokan ilyenkor még mindig félálomban vannak, így tehetetlenül végig kell nézniük, ahogy a tudatalattijuk által projektált rémképek körbeveszik őket. Az élénk hallucinációk miatt sokan úgy érezték, kapcsolatba léptek a szellemvilággal.

Jelenlegi filmünk erre a rémületes impulzusra alapozza történetét, viszont az alapfelvetést megtoldotta egy lusta horrorfilmes klisével: dobott az egészre egy démont, ahogy azt szokás. Hiszen nem lehet pusztán a kiszolgáltatottságtól tartani, kell valami extrán rémisztő, amiről a popcornfogyasztó átlag mozinéző is tudja, hogy

félelmetes – mert csúnya.

Az Amikor lehunyod a szemed démonja egy Mara nevű hórihorgas szörny, aki a melledre ül és kiprésel belőled minden szuszt. Ha felvontad a szemöldöködet, vagy akár elmosolyodtál, nem véletlen. Ennyire komolyan vehetetlen a szituáció.

Kate Fuller (Olga Kurylenko) kriminálpszichológus megpróbáltatásait követjük, aki egy rendhagyó sorozatgyilkosság során igyekszik profilozni. Könnyű dolga azonban nincs, ugyanis az áldozatok alvás közben hunynak el, külső behatásra nem utal nyom. Kisebb magánnyomozás után rá kell jönnie, hogy köze van az eseteknek pár alvási bénulást átélt emberhez, akik ugyanazt a szörnyet látták a paralízis során: Marát.

Az eset feltárása során Fullert is érik hasonló impulzusok, melyek során találkozik a démonnal. Így napjai meg vannak számolva. A Rémálom az Elm utcában forgatókönyvét átvéve a cél innentől, hogy bármi áron ébren maradjon.

Mintha csak a Google keresőjét ütötték volna fel a készítők „para dolgok” után kutatva, és a harmadik találatból filmet gyártottak.

Clive Tonge elsőfilmes rendező olyan felszínességgel vezet be minket az alvásparalízis világába, mint a Wikipédia megfelelő szócikkének első két mondata. Nem mozdulhatsz, teljes a kiszolgáltatottság. Ennyire botegyszerű a helyzet, viszont eme passzivitás csupán ismétlődő jeleneteket eredményez, ahol hősünkre egy kanapén, egy fotelben vagy a fürdőkádban tör rá a felismerés, hogy nem tud elfutni a rém elől.

A film legijesztőbb pontjainak tartott jelenetek egy-két percig tartanak, és mindig az előző, hasonló jelenetek másolatai. Mara minden egyes alkalommal közelebb és közelebb ér, de ezt a feszültséget a néző heves óranézegetéssel fogja csak meghálálni. Ezen pedig a karakter- és történetépítéssel foglalkozó jelenetek sem fognak segíteni. A legközhelyesebb krimisablonokkal találkozhatunk, így a hatáskörén túllépő nyomozó és az elégedetlenkedő, de végső soron inkompetens főnöke közti konfliktus rendre visszatér. A nyomozó pedig az ígérete megszállottjává válik, melyet egy áldozat hozzátartozójának tesz.

A hangulatépítéssel a rendező annyira nincs tisztában, hogy egy szemhéj levágása is inkább röhejessé válik, mint rémületessé.

Olga Kurylenko ennél sokkal tehetségesebb színésznő, annak ellenére, hogy modellként kezdte karrierjét – ezt a filmet azonban még az ő korrekt színészi alakítása se menti meg, mert nincs szerep, amit játszhatna. Kate Fullerről csak annyit tudunk meg, hogy egy rettenetes pszichológus, aki nem érti, mi a szerepe. Pácienseinek és a gyanúsítottaknak bátran kitárulkozik, és csak ezekben a jelenetekben ismerhetjük meg, mi is jár a fejében, milyen volt az előélete.

Minden negatívum ellenére nem lehet elmenni amellett, hogy a film elhozza az alvási bénulás kiszolgáltatottságának élményét. Mikor a moziteremben ülsz, és nem tehetsz semmit a film kikapcsolása ellen, az egy igen nyomasztó és kétségbeesett élmény tud lenni, főleg ha ilyen horrorokat kell nézni közben. Köszönöm, film!

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com