Fókuszban Kritika

Jégmezők és bankettek unalma – Amundsen

Elméretezett életrajz: az Amundsen mindent be akar mutatni a címszereplő sarkkutatóról, így lexikoncikk válik belőle film helyett.

Attól, hogy a sarkkutatás hőskorában egy felfedező élete jórészt az unalomról szólt – évekig tartó bezártság egy befagyott hajón, vagy ami még rosszabb, adománygyűjtő gálavacsorák vigyorgó hülyékkel – a róla szóló filmnek még nem kellene átadnia ezt az unalmat. Az Amundsen mégis így tesz. Két órája semmivel se lenne kevesebb a felébe sűrítve.

A film Norvégia egyik nagy nemzeti eposzának készült: a címszereplő Roald Amundsen, a Déli-Sark, az Északnyugati-átjáró és az Északi-Sark meghódítója természetesen hősnek számít a hazájában (ahogy világszerte), és életútjával bőven kiérdemelt egy nagyjátékfilmet. A kihívást Espen Sandberg rendező vállalta.

Sandberg ezidáig egyenetlen teljesítményt nyújt. Max Manus című filmje a norvég ellenállásról egészen nézhető volt; a 2012-es Kon Tiki Oscar-jelölést kapott a legjobb külföldi film kategóriájában és ugyanebben megnyerte a Golden Globe-ot, azonban nagy hollywoodi filmje, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja már katasztrofálisan rossz lett, és most az Amundsen is követi a leszálló trendet.

Az Amundsen körül-belül húsz percet szán a déli-sarki expedícióra. Nagyon kevés idő ez az emberiség egyik legjobban megtervezett, legdicsőségesebb felfedező eredményére; a század elejének holdraszállására; arra az expedícióra, aminek párja, a sokkal nagyobb hírverés közepette elinduló angol Scott-küldetés fagyhalálba torkollott – egy egész nagyfilmre kívánkozó eseményre; és onnantól az ehhez hasonlóan túl rövid jelenetsorok váltják egymást a túl hosszúakkal; az ötperces expedíciók a tízperces dumafolyamokkal. Mert

Amundsen egész életét felvonultatja a film. Ami pocsék döntés.

Egy ekkora élethez vagy többórás sorozat kell, vagy ha mozifilm készül, akkor erős szerkesztés és válogatás. Olyasféle, mint például az utóbbi évtized legizgalmasabb életrajzi filmje, a Steve Jobs, ami hagyományos életrajzi út helyett mindössze három eseménysort mutat be a főszereplő életéből és mégis betekintést nyújt extravagáns személyiségbe, nagy fordulópontjaiba, és még történelmi jelentőségébe is. Ezt érdemelte volna Amundsen.

De Sandberg filmje semmit sem válogat. Így lett tudatosan szerkesztett mű helyett egy mozgóképpel illusztrált Wikipedia szócikk – ahogy írták róla a fölöttébb dühös norvég kritikusok.

Azért vannak erényei is szegény elméretezett filmnek. Az egyik a színészi játék; az Amundsent alakító Pål Sverre Hagen úgy is képes jellemet érzékeltetni, hogy mélység bemutatására nincs valódi esélye a nagy kapkodásban. A másik a látvány, amiért bizony megérheti megnézni:

a léghajók és sarki hegységek és kutyaszánok és századeleji repülő csónakok fantasztikuma.

Kár, hogy ezt teheti tönkre a legkönnyebben a hazai moziminőség; és valóban, a sajtóvetítésen alig derengett valami a filmből, a sötétek összemosódtak, a világosaknál pedig még a nézőtér is fényesebb volt. (Ez releváns, nem kritikusi puffogás. A film egyetlen mentő erényét törlik az igénytelen vetítések. Ha egy fehér sarki panorámakép helyén a gyéren megvilágított és amúgy is csíkozott vásznat látod, oldalról meg szemedbe tűz egy vészlámpa, akkor nem beszélhetünk sarkkutatós moziélményről.)

Az Amundsen életét átható tragédia az lehetett, hogy a világ extrém sarkait felfedezni vágyó kalandornak a hétköznapi társadalomban, a szenzációéhes köznép és az üresfejű elit köreiben kellett támogatást koldulnia; és hogy míg a lelke a jégmezőkre vágyott, mégis folyton ki kellett egyeznie a nála csekélyebb személyiségekkel. Azonban ez fordítva is tekinthető. A normális életre, hajlékra, pénzügyi biztonságra vágyó család és a neki kiszolgáltatott társak sose számíthattak rá, mert mindig önös érdekei vezérelték, bárki más kárára.

Mindebből vajmi kevés érezhető a filmben. Pedig, tessék, dráma. Fel lehetne rá fűzni egy kiváló életrajzi alkotást. Remélem, készítenek még filmet Amundsenről, mert megérdemli úgy is mint hős és úgy is mint figyelmeztető példa: hogy a hősök vonzáskörében lenni kellemetlen élet.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Tárca rovatot vezeti. havasmezoi@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..