Az An Elephant Sitting Still, Tarr Béla tanítványának első és egyetlen nagyjátékfilmje az egyén és a külvilág kilátástalan viszonyáról mesél. Egy olyan lehengerlő élmény, amit nem könnyű elfelejteni.
Azt rebesgetik, hogy Kína északi részén Manzhouli városában, a helyi cirkuszban egyhelyben, mozdulatlanul ücsörög egy elefánt. Az emberek hiába adnak neki enni, hiába döfködik villával, a külvilág nem képes kizökkenteni őt nyugalmából. Sem támadásra, sem etetésre nem rezzen meg. Ez az attrakció egyre népszerűbb lesz a térségben, egyre többen és egyre messzebbről kívánnak elzarándokolni ehhez a megrendíthetetlenül üldögélő állathoz. Talán több is már, mint egy egyszerű cirkuszi mutatvány.
Az An Elephant Sitting Still a kínai rendező, Hu Bo monumentális, 3 óra 50 perc hosszúságú nagyjátékfilmjében egyetlen nap eseményei elevenednek meg négy karakter egymást folyamatosan keresztező történetszálain keresztül.
Ők a suli rosszfiújával balhéba keveredő gimnazista srác, az osztálytársnője, aki a tanárával kerül romantikus viszonyba és az alkoholista anyjával küszködik, az akarata ellenére öregotthonba kényszerített nagypapa, valamint a legjobb barátja feleségét elcsábító, piti gengszter. Egyenként és egymástól függetlenül a nap folyamán mind a négyen úgy döntenek, hogy elszöknek ebből a fojtogató atmoszférájú, leépítés alatt álló, kínai külvárosból azért, hogy elzarándokoljanak Manzhouliba.
A cirkuszi állat passzív rezzenéstelensége irigylésre méltó: nem tudni, hogy csöndben tűri a szenvedést, vagy pedig meglelte a tökéletes békét. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy ez az elefánt a külvilág megállíthatatlannak látszó csapásaival szemben egy igazi mozdíthatatlan tárgy. Ezzel az attitűdjével egyfajta különös példaképpé tud válni. Szüksége is van valamiféle iránymutatásra ezeknek az embereknek, ugyanis a saját környezetük csalódással és szenvedéssel teli. Ezek a karakterek belevetve a létezésbe nem képesek arra, hogy célokat fogalmazzanak meg, változásokat érjenek el, hogy bárkiben is megbízzanak. Ez nem is csoda, hiszen érzéseik és gondolataik nyílt kommunikációja legjobb esetben is csak megtűrt. Bármiféle kételyre, ártatlan kérdésre, vagy akár a jogos önvédelemre ugyanúgy felel az idegen és a legközelebbi rokon is: pofonnal.
Az emberek közötti elsődleges kapcsolódási mód ezen a sivár vidéken az abúzus lett.
A négy főhős végtelenül magányosan, kudarcról kudarcra kóborol a meg nem nevezett város fakó utcáin. Ezek az utak erőszakkal és csalódással vannak kikövezve. Életük egy lefelé tartó spirál. A több szálon futó cselekmény rendkívül népszerű narratív szerkezet, sokféle műfajban kipróbálták már (, mint például a Magnólia című Paul Thomas Anderson-filmben, az Igazából szerelem című romantikus vígjátékban, vagy a Felhőatlasz című egzisztencialista science-fictionben). Ennek ellenére legtöbb példával ellentétben az An Elephant Sitting Still-ben a cselekményszálak összefutása gyakran inkább véletlen-, mint sorsszerű. A fordulatok visszafogottak, kisszerűek és antiklimatikusak.
A sajátos szerkesztés egy rendkívül kiforrott filmnyelvi eszközhasználattal párosul. Kicsi mélységélességgel dolgozik a film. A Saul fiához hasonló képszervezésben a négy fő karaktert folyamatosan közeliken keresztül mutatja meg a kamera, kitakarva a körülöttük történő események nagy részét. Általában mi nézők a konkrét történéseket nem, csak a szereplők reakcióját láthatjuk. A háttér és előtér viszonya egy olyan sűrű atmoszférát teremt meg, ami Hu Bo legfontosabb kifejezőeszközévé válik. Amíg a karakterek és a néző intim közelségbe kerül, addig a háttér kizárásával járó információdeficit megakadályozza a film világában a néző problémamentes tájékozódását.
Az így létrejövő negatív tér olyan hatalmas, hogy minden egyes pillanatot és érzést megfertőz a hiány kínzóan nyilvánvaló és nyilvánvalóan meghatározó jelenléte.
A képi kompozíciók által mesterségesen kreált hiányérzet újrateremti a karakterek mindennapi tapasztalatait és viszonyát a környezetükkel.
A szereplők ilyen radikális kiemelésével a képek előtere és háttere úgy viszonyul egymáshoz, mint az ismerős belső és az idegen külső. Hu Bo a közelikkel nézőjét a szereplőkkel egy olyan homogén rendszerbe köti össze, aminek köszönhetően az An Elephant Sitting Still egy komplex, érzéki élménnyé válik. Ez az intim közelség elhárít minden akadályt a karakterekkel való azonosulás elől. És minden jelenet egyetlen snittből áll, ezért a vágások nem idegenítenek el, van esély a különböző szituációk fokozott érzelmi megélésére.
Ebbe a néző és szereplő alkotta belső világba kíván folyamatosan betörni a kegyetlen külső világ. A társadalomban írott és íratlan szabályoknak kell megfelelni. Az An Elephant Sitting Still kínai társadalmában nem a hatóságok ellenőrzik az emberek „helyes” viselkedését, hanem az emberhez legközelebb álló családtagok és barátok kérik számon az egyént a külvilághoz való igazodásában. Ez különösen intenzíven jelenik meg egy olyan társadalom esetében, ahol az embereknek évezredek óta fennálló kulturális normáknak kell megfelelni.
Az An Elephant Sitting Still főhősei egytől egyig olyan karakterek, akik alapértelmezett helyzetüknél fogva nem képesek a kínai társadalom alapvető elvárásaival összhangban működni és ez a különbözőségük okozza keserves helyzetüket.
A gimnazista fiú kénytelen lopni a szüleitől; a gengszter nem szereti testvérét, akinek halálát meg kell bosszulnia; a bácsi lánya családjával él, de ez a család nem védi őt meg a zaklatástól; a gimnazista lány családját elhagyta a családfő.
Az ilyen ellentmondásokból fakadó feszültségek különösen látványosak egy olyan országban, ahol az együtt élő generációk kulturális, szociális és politikai szempontból rendkívül eltérő jellegű közegekben szocializálódtak. A legidősebbek a maoizmus időszakában; a középgeneráció a Mao Ce-tung halála után a Reform és Nyitás időszakában; a fiatalabbak pedig a globális piacgazdaság uralma idején. A főhősök többsége inkább a fiatalok közé tartozik, akiknek mindennapi tapasztalata az információs technológia fejlődésével járó posztmodernkori elidegenedés. Hiába köti össze őket minél több eszköz, ennek ellenére végtelen magány az osztályrészük. Az életlen háttérben az összes kínai társadalmi hatás egy egységes, ártalmas masszává válik. Az előtérben lévő szereplőkkel összezárva a néző pedig még fogékonyabbá válik az elkeseredettséggel való együttérzésre és a befelé fordulásra.
Tehát a háttér és az előtér komplex szervezése nemcsak a nézők mindennapi tapasztalatát és hiányérzetét igyekszik megjeleníteni, hanem egyben a (kínai) társadalmi elvárások egyénre gyakorolt, fojtogató nyomását is.
A rendező, Hu Bo a film utómunkálatai során követett el öngyilkosságot. Az alkotás tragikus utóélete ellenére, az anyag egészét átható hangulat és témák ellenére mégis találkozhatunk némi reménykedéssel az An Elephant Sitting Still lezárásában. Hiába mestermű a kínai rendező filmje és hiába fedezhető fel benne egy kiforrott vízió és vizuális nyelv, nem hibátlan. A történet második felében számos alkalommal már inkább hajlik paródiába a túlzó szenvelgés. Ennek ellenére egy elképesztő sodrással bíró, immerzív atmoszférájú, monumentális mestermű az An Elephant Sitting Still.
Az An Elephant Sitting Still megtekinthető Budapesten a Corvin moziban 2023. szeptember 9-én, illetve a pécsi Apolló Moziban szeptember 22-én a Cinema Niche szervezésében.
