Angelina Jolie első rendezői munkájában olyan témához nyúlt, amelyhez eddig csak keveseknek volt bátorsága. A délszláv háború részletét feldolgozó mű szándékában figyelemre méltó, kivitelezésében problémás.
Egy nő ordít némán a havas tájban. Fájdalmát nem halljuk, csak érezzük. Fiatal lány morzsolja az ujjait, húzgálja koszos pulcsiját – talán ma nem erőszakolják meg. Jolie szándéka szerint egy szerelmi történetet mesél, pontosabban arra keresi a választ, hogy túléli-e a szerelem a háborút, ám úgy tűnik, az anyag ellenáll ennek, és valami másról szól. Ennek számos oka van, de nézzük előbb a történetet. Ajla (Zana Marjanovic) és Danijel (Goran Kostic) egy mulatóban randevúznak, összebújva táncolnak, mosolyognak egymásra. Robbanás. Egy erőszaktáborban találkoznak újra, amelyben Alja fogoly, Danijel pedig a szerb csapat katonája, ilyen módon a nő fogvatartója. A férfi – amennyire ez lehetséges – kedvezni próbál szerelmének, és amikor áthelyezik egy másik támaszpontra, elárulja, miként tud Ajla elmenekülni. Másodszorra sikerül is a szökés, és ismét találkoznak. Ezúttal Danijel házi festőjeként tartja fogva a nőt. A tragikus vég felé haladó love story azonban egyre kevésbé köti le a nézőjét.
Jolie habár nyilatkozatai alapján számtalan nő háborús történetét végighallgatta, mégsincs birtokában bizonyos információknak. Amit viszont megtudott az előkészítés során, azt mindenféle cizellálás nélkül illesztette filmjébe. Az USA szerepvállalásának kritikája, a szerb parancsnok sztereotípiája, a szereplők közötti suta dialógusok (csak, hogy néhányat említsek) egyszerűen leesnek a vászonról. És nem azért, mert a rendezőnő nem nyúlt eléggé érzékenyen az anyaghoz, sokkal inkább azért, mert túl távoli számára ez az egész balkáni katyvasz. Ezt támasztja alá az is, hogy a mellékszereplők, az apróbb történések egyike-másika egészen kiváló és sokat mondó. Ajla nővérének szomorú története, a szerb katonák kegyetlenkedése mögött megbújó páni félelem, vagy a szexrabszolgaként együtt élő nők kapcsolata mind olyan mellékszálak, amelyek sokkal erősebb szövetet képeznek a fő szálnál. A két főhős kapcsolatáról ugyanis eleve nagyon kevés információnk van, egyszerűen nem tudunk meg semmit arról, hogy mit éreznek egymás iránt. Az árulás kontra szerelem probléma így súlytalanná válik. Ezt pedig csak súlyosbítják azok a párbeszédek, amelyek már-már komikumba hajlóan idegenek a közegtől. Hozzáteszem, nyelvi oka is van ennek.
A filmet ugyanis kétféle hanggal forgatták, vagyis van egy verzió, amelyben a szereplők saját anyanyelvükön beszélnek, és van egy másik, amelyben angolul. Nálunk a második változat látható, hogy miért, az rejtély. A film, egyébként tehetséges szereplői tehát egy számukra idegen nyelven szólalnak meg, emiatt beszédük sokszor bizonytalan, lassú és egész egyszerűen nagyon furcsa.
A humanitárius szándék, hogy felhívja a figyelmet a háború női áldozataira, a nemi erőszakra, valamint az elkövetett bűnök rettenetes kegyetlenségére, mindenképpen dicséretes és bátor dolog. Egy olyan háborúról beszélni, amelynek emlékeit és következményeit a mai napig magukkal cipelik a régió lakói, még egy tapasztalt rendező számára is nagy falat. Ha Jolie következő rendezésében közelebbi témát választ, egészen biztosan kevesebb marad a kérdőjel a nézőben.
A vér és méz földje (In the Land of Blood and Honey)
színes, feliratos, amerikai háborús filmdráma, 127 perc, 2012
rendező és forgatókönyvíró: Angelina Jolie
operatőr: Dean Semler
vágó: Patricia Rommel
zeneszerző: Gabriel Yared
szereplők:
Goran Kostić (Danijel)
Zana Marjanović (Ajla)
Rade Šerbedžija (Nebojsa)
Vanessa Glodjo (Lejla)
Branko Đurić (Aleksandar)
Nikola Đuričko (Darko)
Džana Pinjo (Nadja)
Feđa Štukan (Petar)
