Az Annabelle 2: A teremtés – címe ellenére – nem szól semmiféle teremtésről, de egy horrorműfaj-boncolgató gondolatot legalább sikerült belegyömöszölni az egyébként totális klisétengerbe.
Előzménytörténetet forgatni egy olyan filmhez, aminek már az első része sem volt túl sikeres? Bátor vállalkozás. De talán épp ez a bátorság kellett David F. Sandbergnek (aki tavaly az Amikor kialszik a fény című horrorral debütált a nagyvásznon), hogy kísérletezzen kicsit a horror műfaji jegyeivel, és egyedi, nem túl szokványos álláspontra jutva valósítsa meg második nagyjátékfilmjét. Az Annabelle 2: A teremtés jó filmnek nehezen nevezhető, de azért megállja a helyét, és legalább egy olyan gondolatot tartalmaz, amit érdemes kicsit elemezgetni.
Az alább látható előzetes egyébként nagyjából le is fedi a film történetét. Egy vidéki tanyán lévő hatalmas házba beköltözik hat árvaházban nevelkedett lány és apáca nevelőjük, Charlotte nővér (Stephanie Sigman). A lányok furcsa, földöntúli dolgokra lesznek figyelmesek, mígnem kiderül, hogy a Mullins házaspár (Miranda Otto és Anthony LaPaglia) 12 éve elhunyt lánya kísérti démoni alakban a ház lakóit. Hogy hogyan költözött az egykori Annabelle lelke egy babába, miért pont abba a babába, és hasonló kérdésekre az égvilágon semmiféle választ nem kapunk abból a cirka félperces dialógusból, amit ennek a témának szenteltek a filmben.
Eredettörténetnek tehát nehezen nevezhető az Annabelle 2: A teremtés, a szűk kétórás játékidejéből legalább egy mégis a felvezetésre, atmoszférateremtésre megy el – ami horror esetében nem indokolatlan, de talán egy picit azért mégis sok. Aztán jön a fordulat és az utolsó háromnegyed óra, amiben végre
retteghetünk, ijedezhetünk és fuldokolhatunk a félelemtől, mert ez a rész tényleg egész jó lett.
Különösen, ha figyelembe vesszük azt a fentebb már említett újító húzást, amivel a rendező a műfaj bizonyos konvencióit felrúgva inkább egy hitbeli álláspontot tett magáévá.
Aki a története miatt (is) néz horrort, az hagyja ki ezt a bekezdést, mert erről csak némi SPOILERrel lehet írni! A film második felében valóságos slasher hangulat uralkodik el a történeten, az áldozatok azonban nem a – műfajtól megszokott módon – rosszabb életű szereplők (esetünkben ők a szexualitásra nyitott, arról fantáziáló, kevésbé vallásos, valamivel idősebb lányok) lesznek. A démon elsőként ugyanis a legártatlanabb és egyben az egyik legfiatalabb, mozgásában is korlátozott lányt (Talitha Bateman) riasztgatja, majd teszi magáévá. Ez a műfajidegen húzás erős párhuzamot mutat azzal a vallásos körökben elterjedt meggyőződéssel, miszerint a gonosz annál erősebb kísértések elé állít, annál inkább próbára teszi a hitedet, minél jobban Istennek szenteled életedet (lásd a Bibliában Jézus megkísértését a pusztában: „Akkor a Lélek elvezette Jézust a pusztába, hogy megkísértse az ördög.”). A logika azon alapszik, hogy aki eleve távol van Istentől, azt nem kell nagyon kísérteni, hiszen az ő lelke már így is közelebb áll a kárhozathoz, mint az üdvözüléshez.
Az Annabelle 2: A teremtés egyébként is erősebb szálakon kötődik a valláshoz, mint az első rész. Ez alatt nemcsak az apáca nevelő jelenlétét vagy a lányokat a tanyára vivő pap személyét kell értenünk, hanem a többszöri imádkozásokat és gyónásokat, valamint a lépten-nyomon elszórt keresztény szimbólumokat is. Ez egyfajta koherenciát is teremt a történetben, ami egyáltalán nem volt elmondható a 12 évvel később játszódó, sátánista rítusok és önfeláldozások között ide-oda csapongó első részről. Ahhoz képest ráadásul félelmetesebb is, ami részben valószínűleg a gyerekszereplők törékenységének köszönhető.
Igaz, az ő törékenységük sajnos már-már szokásosnak mondható egysíkúsággal és gondolkodásmentességgel is párosul. Semmi különösre nem kell gondolnunk, csak a tipikus „Most miért nem fut el?”, „Miért nem szól valakinek az éjszaka közepén, hogy ne egyedül menjen oda?” és hasonló logikátlanságokra. Sandberg érdeme azonban, hogy ennek ellenére is feszültté tudta tenni a film végét, sőt, az utolsó néhány perc ügyesen köti össze a két rész cselekményét is. Ráadásul az Amikor kialszik a fény vontatottságából és menetrendszerűségéből is vissza tudott venni. Ki tudja, talán James Wan további produceri támogatása mellett még a végén egy kifejezetten jó horrort is látunk majd tőle.
