Kritika

„Anya, valaki lő ránk!” – Utoya, július 22.

Valós életbeli tragédiákról, tömegmészárlásokról mindig nehéz és veszélyes filmet készíteni. Erik Poppe filmje, az Utoya, július 22. brutális őszinteséggel, egyben maximális tisztelettel adózik az áldozatok és a túlélők előtt.

2001. szeptember 11-e az egész világgal megismertette a terrorizmus rettenetét. A World Trade Centerbe csapódott repülőgépek látványa után Osama bin Laden neve egyet jelentett a lelketlen kegyetlenséggel. Sokan az iszlámot mint primitív és barbár világnézetet okolták a történtekért, miközben a gyűlölet ideológiája a békés Norvégiában is utat talált. 2011. július 22-én egy norvég férfi, Anders Behring Breivik 69 ember életét oltotta ki hidegvérrel egy baloldali párt ifjúsági rendezvényének helyszínén, Utøya szigeten, miután Oslóban követett el robbantásos merényletet, melyben 8-an haltak meg.

Játékfilmesek számára egy ilyen esemény feldolgozása több okból is rendkívül ingoványos, a legfontosabb viszont a kegyelet és a hitelesség kérdése. Be lehet-e mutatni átélhetően egy ilyen borzalmat anélkül, hogy esztétizálnák a valós események szörnyűségeit?

A rendező, Erik Poppe formabontó megközelítéssel élt. Filmje lényegében egyetlenegy hosszú snitt (hasonlóan a német Victoria című filmhez), ami rendkívül megnöveli a néző realitásérzetét. A film forgatásra öt nap állt rendelkezésre az Utøyával szomszédos szigeten, végül a rendező a negyedik napi termés használata mellett döntött (a harmadik napi felvételt egy napszél tette tönkre). A hosszú snitt a zseniális operatőri munkának köszönhetően végig érdekfeszítő marad, és gyakorlatilag egy pillanatra sem érezzük a vizuális kimerülést. A kamera sokszor a legképtelenebb helyekre is követi szereplőit és nem törekszik arra, hogy öncélú művészi ábrázolást nyújtson. A szubjektív nézőpontban egy fiatal lány, Kaja szemszögén keresztül követhetjük végig a megrázó történéseket, aki lánytestvérét akarja megmenteni a szörnyűségek közepette.

Ez a film tulajdonképpen csúcsra járatja azt az elvet, amit Nemes László is alkalmazott a Saul fia forgatásakor. Anders Breiviket legfeljebb csak messzi távoli sziluettként látjuk, leginkább csak a pokoli hangerejű lövésekből sejthetjük, hogy a gyilkos valahol a közelben van. Az alkotók fenomenálisan játszottak a hangokkal is, melyek valódi feszültséget teremtenek.

Minden kis zaj, zörej, lépés külön értelemmel bír.

A Saul fiához hasonlatosan ez az alkotás sem mutatja meg szemtől szemben a gyilkosságokat. Nem látunk látványos találatokat, vértengert, a lövés nyomán elrepülő embereket. Ezzel szemben viszont a film könyörtelenül ábrázolja a haldoklást és a lőtt seb okozta iszonyatos kínokat.

A fiatal szereplők mindegyike tökéletesen autentikus alakítást nyújt, és a belőlük sugárzó félelem szinte tapintható (elsősorban a Kaját alakító Andrea Bertzen). Ez főleg a telefonos segélyhívásokból érződik legjobban. Az alkotók okosan és bölcsen kerülik azt is, hogy a filmet „az igaz történet alapján” címkével adják el. Bár forgatókönyvhöz természetesen felhasználták a túlélők beszámolóit is, a konkrét szereplők és a cselekmény a képzelet szüleménye, ami egy ennyire felkavaró téma esetében így van rendjén.

Olyannyira, hogy Anders Breivik még a film eleji és végi dokumentarista kiírásokban sincsen nevesítve, ábrázolva. Mintha az alkotók el akarták volna kerülni azt, hogy a nézőben gyilkos indulatok keljenek a mészárlás elkövetőjével szemben. Ez azért is fontos, mert Breivik semmit sem bánt meg abból, amit tett. Jelenleg is bohócot csinál a norvég jogrendszerből és a börtönkörülmények között is jobban él, mint egy átlagos egyetemi kollégista Magyarországon (a cellájában még X-Box is található). A rendező ehelyett inkább névtelen, arctalan szörnyként ábrázolja Breiviket – akinek torz személyiségére és tettére semmilyen ideológia sem ad magyarázatot, se felmentést –, és inkább az általa képviselt eszméket teszi a tömeggyilkosság valódi felelősévé.

Poppe filmjének egy másik, szinte észrevétlen szereplője maga a sziget, Utøya.

A rendező hatásosan használja ki a különböző terepadottságokat, az időjárást, a fák és a part sziklái nyújtotta fedezékeket. A film egy kulcsjelenetében még egy aprócska szúnyog is különös jelentőséggel bír (a rovar feltűnése a véletlen játéka volt a forgatáson). Csak nagyon kevés alkotó képes arra, hogy az elemeket is ennyire markánsan, szinte önálló karakterként bemutatva ragadja meg. A sár, a kosz, az izzadtság szinte sminkké változik a szereplők bőrén.

Vitathatatlan, hogy a Európában és a világban is megfigyelhető a szélsőséges ideológiák előretörése, mely szomorú aktualitást adnak ennek a darabnak. Az Utoya, július 22. azzal is szembesít minket, hogy nem árt, ha a saját házunk táján is körbenézünk terroristák után, mielőtt jogosan vagy jogtalanul idegen kultúrákra mutogatnánk, ahogyan azt az extrémisták is teszik. A legriasztóbb azonban az, hogy amint az ilyen erők hatalomra kerülnek, a Breivik félékből válnak a rendszer elsőszámú nehézpáncélosai.

Mindent összegezve az Utoya, július 22. egy zseniális filmtörténeti alkotás, mely maradandó és kitörölhetetlen nyomot hagy nézőjében. Velőtrázó prezentációja egy igazi tragédiának és tiszteletteljes adózás az áldozatok és túlélők előtt. Bár a közeljövőben Paul Greengrass is érkezik egy az utøyai mészárlást feldolgozó filmmel a Netflix égisze alatt (July 22), nem hinném, hogy képes lenne majd jobban megragadni az eseményeket – hacsak nem a tragédia utóhatásának bemutatásával –, mint Poppe tette.

Gueth Ádám

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. A Károli Gáspár Református Egyetemen történelem szakon végzett. Jelenleg az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányos tanulója, főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a sci-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya