Kritika

Családtámogatás – Anyát a Marsra

A gyermekkor egy-egy meggondolatlan pillanatában valószínűleg minden embernek kicsúszott már a száján, hogy „bárcsak ne lenne anyukája”. Az Anyát a Marsra alkotói e dühkitörésre felépítettek egy egészestés animációs filmet, Milo édesanyját ugyanis elrabolják a marslakók.

Simon Wells – aki egyébként a Világok harca és Az időgép írójának, H. G. Wellsnek az ükunokája – becsületére váljék, hogy filmjével nem állít kevesebbet, minthogy egy működőképes társadalom alapját az egészséges családok képezik. A Marson ugyanis matriarchális társadalmi rendszer alakult ki, a fiúgyermekek kitaszíttatnak a szeméttelep Taigetoszába, míg a leánygyerekeket a női hétköznapok megkönnyítése miatt földi anyák szellemiségével feltöltött dadarobotok nevelgetik. A totalitárius rendszer érthető módon nem működik, a hippi-kommunák már létrejöttek, s Milon múlik, hogy feltárja előttük a szülői és családi összetartás eszményét. A jól kifundált sci-fi háttér azonban pusztán az említett tanulság kifejtésére alkalmas, Wells ugyanis képtelen megmagyarázni, hogy az egymástól hermetikusan elzárt férfiak és nők légyottjai nélkül, miként is pattanhatnak ki a talajból az űrcsemeték.

Mindenesetre kipattannak, aranyosak és bájosak is, a földlakókkal ellentétben. A főhősök ugyanis túlságosan leegyszerűsítettek, inkább idegesítőek, mintsem szerethetőek. Milo jelleme a nyafogós gyermeklét és a félelmet nem ismerő hősiesség között ingadozik, a Marson ragadt, s időközben felnőtt Gribble erkölcsi fejlődése pedig nem elég ellensúly korábbi önző ripacskodására. A mentőakcióban tehát klisé-szereplőkért szoríthatunk, s a rendezőbe szorult merészség csupán egy félvér párkapcsolat boldog jövőképének előrevetítésében mutatkozik meg.

Az Anyát a Marsra igazi vonzerejét elsősorban a Csillagok háborúját megidéző látványvilág jelenti. A monumentális roncstelep meleg színeiből fakadó otthonosság a felfegyverzett női hadsereg szürke fémfalak közti menetelését ellenpontozza. A hippi-graffitik elkészítése pedig nemcsak szivárványos színpompájával, hanem az underground művészlány kötéltáncával is lenyűgözheti a nagyérdeműt. A 3D-vel felturbózott mélységérzet egyébként is hátborzongató élményt kínál, de a figurák mozgásának és mimikájának realizmusa is lélegzetelállító. A színészeket öntőformaként használó motion capture technológia – természetesen Robert Zemeckis neve is olvasható a stáblistán – alakjai egyre észrevétlenebbül olvadnak bele animált környezetükbe.

Az Anyát a Marsra bemutatását mindenesetre meggyőződésem, hogy rosszul időzítették a forgalmazók. Ha amúgy is el kell fogadnunk, hogy digitális világban élünk, miért ne köszönthetnénk egy animációs filmmel szerető édesanyánkat? Az összes karakter közül ugyanis csak az anyai ösztönöket kifejezni hívatott címszereplő tud szimpátiát kiváltani a nézőkből, önfeláldozó magatartása és hétköznapi megpróbáltatásai miatt ráadásul nem is keveset.

Anyát a Marsra (Mars Needs Moms)

színes, amerikai, animációs film, 88perc, 2011

rendező: Simon Wells
író: Berkeley Breathed
forgatókönyvíró: Simon Wells, Wendy Wells
zeneszerző: John Powell
operatőr: Robert Presley
producer: Jack Rapke, Steve Starkey
vágó: Wayne Wahrman

szereplő(k):
Seth Green (Milo eredeti hangja)
Dan Fogler (Gribble eredeti hangja)
Elisabeth Harnois (Ki eredeti hangja)
Mindy Sterling (Űrlény-nemzet vezére eredeti hangja)
Joan Cusack (Milo anyja eredeti hangja)
Tom Everett Scott (Milo apja eredeti hangja)
Jacquie Barnbrook (Marslakó eredeti hangja)
Julene Renee (Marslakó eredeti hangja)

Imdb-átlag: 4,6.

http://disney.go.com/disneypictures/marsneedsmoms/

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés