Kritika

Apátlan vidék – Hasadék

A Magyar Mozgókép Fesztivál idei fődíját elnyerő Hasadék alternatív szerelmeslevél Erdély megrendítő helyszíneihez. Krasznahorkai Balázs első filmje egy elfeledett vidékre száműzi apát és fiát, hogy azok újra egymásra találhassanak.

Krasznahorkai Balázs első egészestés nagyjátékfilmje mindenekelőtt egyértelművé tette: az utóbbi évek magyar filmiparát rabul ejtette Erdély és e vidék robosztus jellege, egzotikus kétnyelvűsége és nem utolsó sorban törékeny szimbiózisban élő kultúrái. A forgatási helyszín azonosságán túl az olyan filmek mint a Valan Az angyalok völgye, a Víkend vagy a Hasadék  műfajt is társítanak a transzilván havasokhoz, ráadásul nem is akármilyet. Erdély a krimi és a thriller műfajainak lencséjén keresztül sejlik fel előttünk ezekben a filmekben, ahol nem csak a természet definiálódik félelmetes és vad terepként. Izolált falvak, korrupt vezetők vagy éppen földi törvényt nem ismerő helyiek lakják be ezt a tájat, melyben az Anyaországból érkező magyar – még ha pálinkával is kínálják – turista marad.

A Hasadék tiszteletreméltó örököse ennek az idézőjeles erdélyi új hullámnak,

ugyanakkor Krasznahorkai rendezésében megvan az a dramaturgiai finomság és metaforákra épülő költőiség, ami az előző filmekből hiányzott.

Az erdélyi származású, Budapesten orvosként dolgozó Grassai Bálint (Molnár Levente) és felesége gyermeket vár. Azonban a családalapítás otthonos hangulatát távoli sorscsapás töri meg. Bálintnak – csaknem 20 év után – haza kell utaznia a Máramarosi-havasokba, édesapja temetésere. Szülőfalujában többen ellenszenvvel fogadják, különösen elárvult és elhagyott fia, Simon (Babai Dénes) nem tűri meg maga mellett. Bármennyire is próbálna visszakozni, Bálint saját múltjával és múltbéli hibáival kényszerül szembesülni. Simonnal folytatott kapcsolatteremtési kísérletei pedig felfedik előtte, hogy Simon a falu legkegyetlenebb bűnözőjével, Dumitruval (Orbán Levente) került piszkos ügyletekbe.

Az európai, alapvetően szerzőifilmes gyártási berendezkedéshez képest a Hasadék forgatókönyve mögött nem csupán rendezője, Krasznahorkai áll, hanem az a Lengyel Balázs és Lovas Balázs, akik közösen jegyezték a Lajkó – Cigány az űrben és a Kojot forgatókönyeit. A Hasadék utóbbiból hoz többet, hiszen Krasznahorkainál is adott a vidéki környezet helyszíne, valamint az apa-fiú kapcsolat központi témája. Összességében azonban a nézői benyomás azt sejteti, hogy a Lengyel-Lovas szerzőpáros leginkább a Hasadék műfaji jegyeit, thriller jellegét erősíthette. Ezt kiegészítendő Krasznahorkai feltehetőleg a többletjelentések gazdája lehetett.

És valóban kevés fikció tálalja olyan találóan az apa és fia közötti kommunikáció lehetetlenségét, mint a Hasadék.

A „nem egy nyelvet beszélünk” tétele egyszerre jelenik meg szószoros értelemben és metaforaként

abban, ahogy Bálint magyarul beszél fiához, akitől viszont kizárólag román nyelvű válaszokat kap. A kettejük közötti bizalom restaurálódását ehhez mérten az szimbolizálja, hogy a film előrehaladtával Simon is apja nyelvét kezdi el beszélni.

A nyelvhasználat kapcsán további érzékeny problémát vet fel az, hogy a Hasadék – dialógusaiban, helyzeteiben, helyszíneiben – ugyan realista filmnyelvet hoz, de a casting részben felülírja ezt a törekvést. Molnár Levente valóban erdélyi származású színész, ahogy a film főgonoszát alakító Orbán Levente is, de fontos különbség, hogy utóbbi román anyanyelvű karaktert alakít. Molnár pazarul helyt áll a főszerepben, játéka nem erőszakolja ki a néző szimpátiáját – és ez felettébb fontos Bálint vegyes megítélésű karakterénél. Színészi játékával lassan nyit meg egy szelepet, aminek révén Bálinttal egyre könnyebben tudunk empatizálni.

Másfelől Orbán lebilincselő karizmával és rengeteg veszéllyel tölti fel Dumitru karakterét, akcentusa szinte észrevehetetlenül suhan át a jeleneteken, mégis törést okoz Krasznahorkai világában (és mindez nem a színész felelőssége), ami kinyilatkoztatásszerűen köteleződne el a dokumentarizmus mellett. Ezzel együtt a Hasadék az az alkotás, amely az utóbbi évek hasonló filmjei közül a legmeggyőzőbben vitte vászonra az erdélyi létérzést: az otthonba való keserű kapaszkodást és az elvágyódás maró harcát.

A Hasadék másik érdeme, hogy nagyszerűen kihasználja a történet helyszíni adottságait, dramaturgiai eszköztárat faragva a szereplőket körülölelő erdőkből és hegyekből. Lényegében a természet és annak életveszélyes elemei az apa-fiú kapcsolat helyrerázódását idézik elő. A tériszonytól szenvedő Bálintnak fia segít félelme legyőzésében, míg a klausztrofóbiás Simont apja mozdítja ki bénultságából. Ami különösen izgalmas, hogy

a Hasadék nyomokban a western műfajának bináris oppozicióját, a természet-civilizáció szembenállását hordozza magában,

egy frappáns csavarral. Krasznahorkai képletében a vad és fenyegetésekkel teli természethez nem pusztán a sötét erdő tartozik, de Bálint szülőfaluja is, ahol az alvilági emberek ténylegesen úgy tesznek, mintha az emberi – civilizációt reprezentáló – törvények felett állnának (lásd a rendőri korrupció motívumát). A civilizáció megtestesítője pedig egyértelműen Magyarország és az a Budapest, ahová Bálint fiatalkorában elmenekült, ahol a családalapítás felelősségét is magára tudta vállalni.

A film operatőre, Réder György, aki legutóbb a Spirál révén alkotott emlékezetes képi világot, most sem okoz csalódást. A Spirálhoz hasonlóan, a Hasadékban is rendkívül fontossá válik a természet és annak képi megfogalmazása. És Réder ismételten azzal veszi le a nézőt a lábáról, ahogy megmutatja a karakter perspektíváját a kamera lencséjén keresztül. Bálint múltbéli és jövőbeli félelmeit markánsan hozzák vissza azok a kézikamerás, bizonytalan képek, melyek az elhatalmasodó természetet fedik fel szemeink előtt.

Krasznahorkai filmje mindössze az utolsó méteren látszik botladozni. A Hasadék narratívája útnak indítja az apa-fiú kapcsolat drámai szálát és a végső jelenetben elegánsan el is varrja azt, azonban a thriller műfaji fonaláról mintha megfeledkezett volna. Ettől függetlenül a Hasadék kiemelkedőnek bizonyul a magyar film idei felhozatalában. Érzékenysége és igényessége remélhetőleg megadja Krasznahorkai számára a kellő lendületet egy második nagyjátékfilm megrendezéséhez.     

Farkas Boglárka Angéla

Farkas Boglárka Angéla a kolozsvári Sapientia EMTE fotó-film-média szakán végzett 2019-ben. Jelenleg a Sapientia mesterszakán filmtudományt hallgat, valamint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem alkalmazott médiatudományok mesterszakán tanul. Írásai a ’tekercsen kívül a Filmtetten is megjelennek. Szereti a szerzői és az indie filmeket, továbbá nagy rajongója a coming-of-age történeteknek és a látványon túlmutató sci-fiknek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés