Kritika

Olyan akarok lenni, amilyennek hazudtál – Apró mesék

Kerekes Vica Szabó kimmel Tamás az Apró mesék című filmben

Erőszakos apjára fogott fegyvert a 11 éves fiú – lehetne mai újságcikk címe az Apró mesék végső fordulatainak egyike. A háború utáni történet sok szempontból ma is aktuális lehet, miközben a feszültséggel teli jeleneteit sokáig érezzük még.

A berni követ, a Félvilág vagy a Örök tél után Köbli Norbert félig vicces szándéka lehet a 20. század minden évéről forgatókönyvet írni. Fel sem kapjuk már a fejünket, ha egy újabb készülő történelmi filmről hallunk. Az elmúlt évek témába vágó sikerei A vizsga 2010-es megjelenésétől a hazai filmfinanszírozás zivataros éveiben áttevődtek a tévére, hogy a Félvilág már rövid moziforgalmazásba is kerüljön kisképernyős bemutatója után. Az Apró mesék azonban Szász első igazi mozifilmje.

Nemcsak hogy moziba készült, hanem a filmtörténet klasszikusait is megidézi. Az 1940-es években játszódó történet film noir stílusban indul. Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás), talán katona se volt, de családtagjaikat apróhirdetésben keresőknek reményt hazudik, cserébe egy kis pénzért vagy ételért. „Együtt voltunk a Don kanyarban.” „Két éve találkoztunk utoljára, azt mondta, nagyon szereti magát.” „Az ön fia egy hős.” Ilyen és ehhez hasonló illúziókkal kereskedett, amíg a rendőrség hálójába nem került. Hankó karaktere, a nyomozás és egyáltalán az egész pesti légkör közvetlenül a háború lezárása után a noir világát idézi. Szabó Kimmel kisfiús arca ellenére is tud hordozni valami titokzatosságot, a durva gyilkosság és a nyomozás azonban nem jön el.

Képek: Vertigo Média

Hankó ugyanis elkeveredik vidékre, egy kis falu melletti erdei házban köt ki, ahol a vadászt is a frontról várja vissza felesége, Bérces Judit (Kerekes Vica). Annyira azért nem várja, ahogy mondja: „A férjem egy szörnyeteg. Ha visszajön, megölöm.” Ezúttal nem könnyű hát beadni az apró mesét; az asszony nem úgy emlékszik. De amikor megjön a férj (Molnár Levente), valahogy minden másnak látszik. A szerelmi háromszögben már nem lehet tudni, kinek kellene most hinnünk, és mi lenne a következő logikus lépés.

Ez a kettéosztottság talán a leginkább zavaró a filmben. Lehetne itt nézni egy a háború utáni törvényen kívüli idők zavarosában halászó noirt, súlyos és sötét történetekkel. A bombázott Budapest láthatóan jól megterhelte a költségvetést, a karakterek rendben voltak, a feszültség már megvolt, a város adta háttér adhatott volna egy igazi budapesti noirt (csak semmi áthallást!). A film, hosszúra nyúlt bevezetése után, azonban igazán az erdőben folytatódik. Új szereplők, új szituáció. Egy dolog marad: a törvényen kívüli állapot. Ez egy másik külön film lehetett volna.

Mert ebben a törvényenkívüliségben az Apró mesék bőven tartalmazott fordulatokat, vártat és váratlant egyaránt.

A vándor és a háziasszony egymást ölelő karjait jó előre meg lehetett jósolni, ahogy a férj visszatérése sem volt kérdés Jávor Pál klasszikusa, a Két fogoly óta. Annak megvalósítása már annál inkább. A váratlanok talán éppen a férj megérkezése után jönnek, és itt indul be igazán a film: miért mondja ugyanazt a mesét? Miért kellene megölni a férfit? De miért nem akarja Hankó? Hol fog elsülni az első pisztoly? Mert ez a csehovi fegyver bőven ki van helyezve mindenhol, még konkrétan a falon is, ahogy annak idején a drámában meg volt írva. De fegyveren túl mindig időben megjelenik a kés, a nadrágszíj vagy éppen az állatcsapda (vadászház lévén), aminek aztán szerepe lesz.

De szerepe van a kamerának is. Horizontális és vertikális mozdulatai egyaránt gyakran bírnak rendezői koncepcióval is. Nem egyszer a svenk végén tudjuk meg, kinek a kezében van a fegyver, éppen kit akarnak lelőni, honnan jön a veszély, vagy merre van a menekülés lehetősége. A ’40-es éveket megidéző fények mellett ez hozza a modern látásmódot. De ilyen az antikolt főcím is, ahogy a gramofonból is feszt Karády szól.

A törvényenkívüliség azonban leginkább a korban látszódik, annak csak eszköze, lenyomata a film műfaja. A kettő így jár kéz a kézben. A film vége felé megtörtént szembesítésben még a nyilvánvalóan gazfickó vadászt is futni hagyják. Húsra mindig lesz szükség. Csak élhetés legyen, a többi úri huncutság.

Pedig az Apró mesék világában mindenki vágyik egy kis emberségre, még ha nem is ezt teszik. A szegényeknek és ártatlanoknak pénzért illúziót hazudó szélhámos ugyanúgy, mint az otthon erőszakoskodó, az erdő csendjében eltűnő vadász. Aki csak annyit mond a házát és az ágyát elfoglaló csavargónak: „Olyan akarok lenni, mint amilyennek hazudtál.”

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..