Kritika

Lakhatási botrány – Aquarius

A brazil Aquarius egyszerre igyekszik bemutatni egy lakásért folytatott küzdelmet és egy női életutat. Vajon sikerrel jár, vagy csak a bemutatója körüli botránysorozat miatt marad emlékezetes Kleber Mendonca Filho második nagyjátékfilmje?

Kleber Mendonca Filho igazi lokálpatrióta rendező: ami Woody Allen számára New York, az neki a Brazília északi részén fekvő Recife. Filho legtöbb filmjének nem egyszerűen ez a helyszíne, hanem a város és annak problémái kiemelkedően fontos szerepet játszanak a cselekményben. A rendező készített már dokumentumfilmet a focivébé lenyomatáról, illetve rövid áldokumentumfilmet a klímaváltozás hatásairól az itteni életkörülményekre. Az Aquarius ugyancsak szorosan kötődik a nagyvároshoz, de más motívumait is megelőlegezik Filho korábbi filmjei.

Filho eredetileg újságíróként és filmkritikusként indult, mivel a kilencvenes években alig létezett brazil filmgyártás – majd a lehetőségek bővülésével rövidfilmekkel és dokumentumfilmekkel kezdett kísérletezni. Több műve is a lakhatás, a modern otthon témáját dolgozza fel (például a szatirikus Eletrodoméstica, illetve első nagyjátékfilmje, a Neighboring Sounds), a Vinil Verde-ben pedig kulcsszerepet játszanak a bakelitlemezek. Második nagyjátékfilmje, az Aquarius összegzi, egyben meg is haladja a korábbi ötletmorzsákat, közben viszont kissé túl merész vállalkozásba fog.

A nemzetközi filméletben is ismert Sonia Braga köré épített Aquarius egy nyugdíjas zenekritikus, Clara szemén keresztül mutatja be Recife átalakulását. A filmben végig érződik Filho kötődése az egyébként nem túl népszerű városhoz – ugyanakkor a környezet és a történet is azt sugallja, hogy az Aquarius voltaképpen a sosemvolt régi szép időket siratja a város és a főhős életében egyaránt. Ez a finom megfigyelés önmagában is kitöltene egy filmet, Filho azonban barokkosan túlzsúfolja a művét egyéb részproblémákkal, amelyek rátelepednek a törékeny magra, és a film hangsúlyait, tulajdonképpeni mondanivalóját is elmaszatolják.

Végeredményben a „nem mindegy, hol lakunk” egyszerű üzenetét kapjuk útravalóul, ami két és fél óra után elég kevés.

Az Aquarius fő konfliktusforrása az volna, hogy Clara lakását meg akarja venni egy ingatlanügynökség, ő viszont nem akar kiköltözni a régi, Aquarius nevű épületből, amelynek immár ő az egyetlen lakója. Az ingatlanosok megdöbbentően durva módszereket vetnek be, hogy jobb belátásra bírják a makacs nőt, ő viszont végül leleplezi a vadkapitalista vállalatot, illetve bosszút is áll rajtuk. A leírás alapján a brazil Erin Brockovichnak is tűnhetne az Aquarius, de egyáltalán nem az: a lakásküzdelemmel párhuzamosan a film ugyanis Clara életéről is képet akar adni. E kettős törekvés viszont nem találkozik, a film összefüggéstelen problémadarabkák halmaza marad.

A harc a lerombolásra váró lakásért ismerős filmtoposz, a legemlékezetesebb példa rá talán Keleti Márton Hattyúdal című filmje. De míg a Hattyúdal világosan (sőt, kissé didaktikusan) a régi és az új küzdelmeként írja le a folyamatot, az Aquarius üzenete nem egyértelmű. Clara nagyon is modern nő, akit kizárólag az emlékei kötnek a lakáshoz – ezek közül viszont főleg negatívakat mutat be a film. Clara özvegy, ráktúlélő, a gyerekeivel való kapcsolata nem túl harmonikus, azaz az Aquarius nem indokolja meg kellőképpen ezt az önfejű ragaszkodást a helyhez, ami nem sok örömet nyújtott/nyújt neki. Filho így végül két szék között a pad alá esik: a lakásháború egyszerűen nem tölt ki egy ilyen hosszú filmet (illetve nem világos, miért kell hozzá ez a szerteágazó körítés), az élettörténetnek viszont nem látjuk a vezérfonalát.

Filho ugyanis sok mindent felvillant Clara életében, tehát sokfelé elindulhatna, de nem teszi.

A nő szenvedélye az úszás iránt, kapcsolata az úszómesterrel, a gyerekeivel, barátnőivel, a párkapcsolat utáni vágyakozása, a rák hatása harminc évvel később epizódok csupán, amelyek nem segítik a teljes kép kirajzolódását. Még annak sincs jelentősége, hogy Clara zenekritikus volt – csupán a hangsúlyos diegetikus zenehasználatban érhető tetten, az pedig még inkább érthetetlen, miért egy harminc évvel korábbi születésnapi zsúrral indul a film. A végén ugyan felpörög a lakástéma, és Clara csattanós választ ad a zsarolóinak, ez viszont már túl későn történik ahhoz, hogy bevonjon a film. Így gyanítom, hogy a film kritikai és közönségsikere elsősorban politikai okokra vezethető vissza: a 2016-os Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott Aquarius körül ugyanis sok furcsaság történt a brazil kormány jóvoltából, igyekeztek mellőzni a filmet, válaszul pedig a stáb a Cannes-i vörös szőnyegen kezdett politikai kampányba. Persze, szép dolog kiállni egy film mellett, azonban még szebb lenne, ha nem Sonia Braga alakítása lenne az egyetlen emlékezetes és vitathatatlanul nagyszerű vonása.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com