Kritika

Nem gazdagít – Arany

Arany

Az aranyat viseljük. Az aranyat ajándékozzuk. Aranyba fektetünk, arany Oscar-figurákat osztogatunk, aranyat viszünk a zaciba. Néhányan pedig aranyat ásnak, meg aranyat kutatnak, bányásznak. Matthew McConaughey új filmje, az Arany épp az utóbbi kevesekről szól, azokról, akik a földben rejlő sárga fémet eljuttatják azokhoz, akik aztán költik, viselik, zaciba viszik.

A filmekben az a jó, hogy ablakot nyitnak egy másik világba. Más korokba és helyekre visznek el, különös eseményeket, kultúrákat, szubkultúrákat mutatnak meg – általában nagyon érdekesen, feszülten és drámaian. A Sziriánát rendező Stephen Gaghan pedig ezúttal a nyolcvanas évekre és az érckutatók világába nyit ablakot.

Arany

A kettő közül az első a kevésbé érdekes: a harsány retrót, ami a nyolcvanas évek mai szemmel leginkább ízléstelen csillogását mutatja meg, már számtalan filmben ellőtték. Ami sokkal érdekesebb, az az érckutatás. Hogyan működik, kik csinálják, hogyan, mennyi pénz van ebben, kik és miért foglalkoznak ezzel? Sajnos a film nem győz meg arról, hogy teljesen hitelesen tudja ezt megmutatni – annak ellenére sem, hogy milyen hangsúlyosan szerepel, hogy igaz történet alapján készült. Sok szál valóban hihető, de mások (főleg a terepi munka és a geológiai háttér) elég elnagyoltak. Kíváncsi lennék egy igazzy érckutató véleményére a filmről – de az, hogy kíváncsivá tett, és elkezdett foglalkoztatni ez a történet, ez a környezet, ez a világ, máris egy érdeme a filmnek.

Bár sokan azt gondolják, a nagy aranyláz generációkkal korábban volt, és különben is, az „aranyláz” csak egy elvont fogalom, de a film szerint ez egy létező dolog – ha nem is betegség, de legalábbis módosult tudatállapot. Tényleg van olyan ember, aki számára az, hogy ez a csillogó sárga anyag ott van valahol a földben, és meg lehet találni, ki lehet szedni onnan,

olyan szenvedélyt jelent, mint mondjuk a szerencsejátékos számára a fogadás.

Kenny Welsh olyan ember, aki ebben az aranylázban szenved. Mellesleg alkoholista is, de egyértelműen látszik a filmből, hogy ez a kevésbé káros szenvedélye… A „lázat” és az érckutató céget apjától örökölte, de amíg a cég elsorvad a kezei között, az aranyláza annál magasabbra szökik. Ez az égető, forró érzés az, ami ráveszi, hogy barátnője aranyóráját zaciba csapva elrepüljön Indonéziába, és ott minden pénzét – szó szerint minden egyes centet – rábízzon egy geológusra, akinek tudományosan sosem alátámasztott elmélete van arról, hol van az arany.

Arany

A lelőhely megtalálása, kiaknázása borzasztóan küzdelmes és veszélyes feladat, fel is őrli kettejüket rendesen, és bár úgy tűnik, minden rendben van – az arany tényleg ott van, a befektetőket meg lehet győzni, a csőd közelébe jutott kis aranykutató cég pedig szárnyal –, a háttérben sötét titkok rejlenek. Gyűlnek a viharfelhők, és amikor robban a feszültség, az emlékezetes pontja marad a filmnek.

Kár, hogy más szempontból meg egyáltalán nem lesz emlékezetes. Persze, Matthew McConaughey játéka tényleg fantasztikus – ha más filmekben nem láttuk volna már, hogyan alakul át ilyen tökéletesen egy-egy ellenszenves, harsány, mégis hiteles és szerethető figurává, akkor emiatt sokat emlegetnénk az Aranyat. De sok más, ennél jobb filmben is megcsillogtatta már a tehetségét – így ezt nem kirívó esetként fogjuk emlegetni, hanem inkább példaként, hogy

a színészóriások nem csak óriási filmekben szoktak szerepelni.

Hanem átlagosakban is. Az Arany ugyanis minden felszíni különbözőség dacára egy sokszor látott történetet mesél el a pénzről, a sikerről és az átverésről; a korszakról, amiben játszódik, manapság évente jönnek ki filmek, így egyedi korrajznak sem mondhatni, az eszközei pedig kicsit sem formabontóak – mint láthattuk, még McConaughey amúgy tényleg zseniális játéka sem az. Egy jó értelemben vett iparosmunka a film, de kevés van mögötte, nincs mélysége, és hiába nyúl nagyon érdekes témához, nincs hitelessége sem. Azért McConaughey elrondított arcát bármeddig elnézegeti az ember, és felkelti az ember érdeklődését a valós események iránt, ami alapján készült – de ennél többet nem tud nyújtani. Hiába az Arany csillogása, igazából nem tud gazdagítani…

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés