Kritika

Harry Kókler – Artemis Fowl

A koronavírus hatása alatt megrogyó filmipar jól megfontolt lépésekre késztette a hollywoodi stúdióóriásokat, így a Disney inkább kisképernyőre küldte hányattatott sorsú projektjét, az Artemis Fowl-t. Bölcs döntés, Egérke! Vagy épp botor? 

Eoin Colfer író magnum opusának adaptációja valóságos kálvárián van túl. A fiatal bűnözőzseni, Artemis Fowl megfilmesítési jogaira nem sokkal a megjelenése után a Miramax gyorsan lecsapott és elkezdték a forgatókönyv fejlesztését. A regényfolyam rajongóinak bánatára a film egészen addig sínylődött a produkciós pokol legmélyebb bugyrában míg a Disney 2013-ban be nem jelentette, hogy nekilát a megvalósításának. Megváltást azonban ez sem jelentett, ugyanis egy kis lépéssel feljebb is csupán a purgatórium leledzik. A beköszöntő további hét szűk esztendőben az események csiga tempóban haladtak, majd a Disney a jogokat birtokló Weinstein Company-t a producerként jegyzett Harvey-val az élen kirúgta, mint macskát székelni, idén pedig beütött a pandémiakrach.

Közel 20 évet és számtalan premierdátumot követően viszont megjelent az Artemis Fowl – inkább végre, semmint valahára. 

A cselekmény fókuszában a címszereplő Artemis (Ferdia Shaw) áll, aki híres-hírhedt apja (Colin Farrel) eltűnése miatt nyomozásba kezd. A szuperintelligens kölök, szuperintelligens módon kiolvassa őse feljegyzéseit a nagyon is valóságos tündérmesék világáról, és lassan megérti az elsőre hihetetlennek tűnő történetek közötti összefüggéseket. Miután a titokzatos Opal Koboi (Hong Chau) megzsarolja, keresni kezdi az Aculos nevű, varázserejű tárgyat, amivel kiválthatja apja életét. Komornyikja, Domovoi (Nonso Anozie) segítségével foglyul ejti az emberek világában szolgálatot teljesítő rendőrtündért, Holly-t (Lara McDonnell), hogy elvezesse az ereklyéhez. A Root parancsnok (Judi Dench) vezette tündérrendőrség azonban ajtóstul ront az ifjakra, mert ez a forgatókönyv nem annyira szimpatikus nekik. Nos, megértem őket.

Die Hard tündérekkel”. Állítja a regényfolyam írója a regényéről. Kenneth Branagh pedig állítása szerint A keresztapából merített ihletet a filmhez. Nagy szavak ezek. Az eredeti mű olvasatának hiányában nem bocsátkoznék pellengérre állítani az előbbit, de utóbbit kötelességem: ez az ihlet félúton eltévedt. 

Merthogy az Artemis Fowl nem több annál, ami – egy elcsépelt young adult fantasy mindazon ismertetőjegyekkel, amelyek a bukott társait jellemzi. 

Mulch (Josh Gad) egy óriástörpe, akit a film elején kihallgat a rendőrség a Fowl-villa körüli rejtélyes eset kapcsán. Ő a cselekmény narrátora, aki egyrészt poénjai révén próbálja oldani a film hangulatát, másrészt mondandójával váltakoztatja az E/1. és E/3. elbeszélésmódokat, ami egy filmvégi minifordulatnak ágyaz meg. Eddig oké; a mindentudó narrátor feladatkörébe tartozik a felszín alatti összefüggések és a szereplők érzéseinek feltárása, vagyis a befogadói figyelem terelése és fenntartása. Akárcsak az Amélie csodálatos élete vagy épp a Harcosok klubja esetében. A baj az, hogy Mulch a tanúvallomása közben olyan tényezőkre, illetve azoknak hiányára hívja fel a figyelmet, amelyek vagy sokkal érdekesebbek a valósidejű cselekménynél, vagy elengedhetetlenek annak értelmezéséhez.

Kiderül Artemisről, hogy szuperzseni – evidens, hisz könyvet olvas és vernivalóan flegma. Kiderül az is, hogy az emberek és a mesék világa egymás mellett (alatt) él már ezer éve, közös történelmük mégis csupán két hete kezdődött, amikor egy rejtélyes tündér ellopta az Aculost, hogy megvédje mindkét világot. Sőt, az is ebből a tanúvallomásból derül ki, hogy idősebbik Artemis Fowl bűnöző. Csak éppen egyetlen bűnéről hull le a lepel, miszerint ő rejtette el az ereklyét, amivel tulajdonképp ember és emberfeletti világokat ment meg. 

A fantasy darabok örökletes hibája az expozíció hiánya, ez pedig alapjaiban bélyegzi meg az Artemis Fowl-t. 

A műfaj alfája és omegája egyértelműen a Harry Potter-széria. Nem hibátlan, de vitán felül áll, hogy trendhullámot csapott a young adult fantasy medrében, amelyet sokan próbáltak már meglovagolni. A hullám tetején legtovább talán Az éhezők viadala tudott fennmaradni. Néhány ígéretes próbálkozás mellett (pl. a Narnia krónikái- és Az útvesztő-franchise) azonban, többnyire csúnyán lezuttyantak (pl. Percy Jackson és A végzet ereklyéi) a rajongói és az egyetemes filmkészítési elvárásoktól tajtékos fodrokról. 

A Varázsvilág tükrében megmutatkoznak mindazon előbb említett tényezők, amelyek miatt az Artemis Fowl megbukik. És az is látható, mire van szüksége a mesének, mint epikai műnemnek a mozgóképi megjelenéséhez. 

A Potter-franchise noha nem tökéletes, de világos szabályok szerint működik. Léteznek átjárók a világok között és használják is, a mugliknak pedig azért nincs tudomásuk a varázslókról, mert nincs meg hozzá az erejük, hogy lássák a cselekedeteiket. Ezzel szemben Artemis világában soha nem tudjuk meg, hogy milyen szabályrendszerek szerint él titokban egymás mellett a két világ már ezer éve. Bár Marika néni muskátliöntözés közben kipillantva az ablakon is képes lenne kiszúrni a szomszéd sikátorban portyázó 10 méter magas trollt, amint szétbarmol egy utcabált.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy egy franchise első darabjáról beszélünk, (ámbár sokat sejtető, milyen óvatosan nyilatkozott a lehetséges folytatásról a rendező). Az ifjú Harry első küldetése egy ismeretlen gonosz megakadályozása a halhatatlanságot kölcsönző és újjászületést jelentő Bölcsek kövéért folytatott harcban. Artemis célja, hogy megszerezze az Aculost, amiről soha nem tudjuk meg, hogy mi a jó isten, és hogy mire képes. Vagyis a történet egzakt tétje, nem több egy csilivili aranymakknál, amire mindenkinek fáj a foga. 

A számtalan (z)űr mellett a legnagyobb fekete lyuk: soha nem tudjuk meg, hogy ki a gonosz.

Persze, ott van a csuklyás mocsok, aki fogva tartja Artemis apját, és ott van a rendőr, akit kémnek bérel fel. Ketten együtt sem kapnak többet 5 perc játékidőnél, bruttó 1 darab dimenziónál és néhány lehetőségnél, ahol jobb híján vágóképként használva őket kicsit késleltetni lehet az egyébként is csak másfél órás kalandot.

Ezzel szemben Voldemort úgy tud fenyegetést jelenteni az egész világ jövőjére nézve, hogy jobbára egy sötét pacaként és egy ráncos tarkóként jelenik meg kettő darab egyperces szekvenciában. Hogy miért tud működni? Mert van cél, van a cél eléréséhez szükséges tárgy és van erő, amit látunk megjelenni. Artemis nemezisei nem jelentenek veszélyt, ameddig annyit tudunk róluk, hogy kisebbségi komplexusuk és megalomániájuk miatt sértődötten pusmognak a háttérben és állítólag nagyon rosszak.

Na, de akkor kik harcolnak? Artemis és csipet csapata, valamint az ereklyéjüket elvesztő tündérek, akiknek tulajdonképpen közös céljuk megszerezni a varázstárgyat. Vagyis, ha a tinizseni egy picit is használná az eszét, az első adandó alkalommal vázolja a helyzetét a foglyul ejtett tündérlánynak. Kiderülne, hogy ki is valójában a közös ellenség, és akkor… nos, akkor nincsen cselekmény. 

Abba pedig már nem is szeretnék belebonyolódni, hogy Holly, a tündérlány, aki az árulónak bélyegzett, halott apja megtépázott becsületét akarja visszaállítani, komplexebb hős Artemisnél.

A fiú azért zárásképp bepózol egy háttérkép erejéig, és bűnözőzseninek titulálja magát, csak azért, mert annak volt megírva eredetileg. Noha passzív, és semmi rosszat el nem követő szemlélője volt saját történetének. 

Summa summarum: a Disney egy kiadós pofontól kímélte meg magát azzal, hogy a streaming-platformjára száműzte nehéz szülését. Ezzel nem kap akkora sajtóvisszhangot a mérhetetlenül hazug marketing-gépezetének bukása. Ez persze azt is jelenti, hogy biztosan nem is fogja visszahozni a költségeit, ám így nem lett világraszóló bukta a jegypénztáraknál a 125 millió dolláros büdzséből készült Artemis Fowl, ehelyett a pár dolláros előfizetés fejében bárki előkaphatja a CGI-ámokfutások tetemes árnyékából, akinek kedve van egy másfél órás önmarcangoláshoz.

Avatar

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya