Kritika

Sokat akar a szarka – Ava

jessica chastain

A szebb napokat látott Tate Taylor a Mami után megint lukra futott: az Ava óriási csalódás, ami duplán bosszantó tekintve, hogy a karantén utáni érát ez a film kezdi a hazai mozikban.

Tate Taylor korábban olyan filmeket tett le az asztalra, mint A segítség vagy A lány a vonaton, így teljes joggal remélhettük, hogy egy ütős thrillert szállít nekünk a pandémia utáni mozizás első hazai premierjeként. Az Ava azonban vértelen és hiteltelen thriller lett, ami vérlázító elfecsérlése Jessica Chastain, Colin Farrell és John Malkovich tehetségének. Sajnos a rendező nem először nyúl mellé: már a Maminál is voltak gondjai a forgatókönyvvel, és sajnos az írás terén erősen a futottak még táborát erősítő Matthew Newton sem tudott neki tisztességes alapanyagot adni.

Newton történetének középpontjában Ava (Jessica Chastain), a bérgyilkosnő áll, aki egy félresikerült akció után hazautazik Bostonba nyolc éve nem látott családjához. Miközben a cég nagykutyája, Simon (Colin Farrell) igyekszik őt kiiktatni, Avának el kell rendeznie a családjában korábban elvarratlan szálakat is.

Newton két közismert kliséből táplálkozik: a bérgyilkosnő tematikáját a cég számára terhes gyilkológép unásig hallott történetével próbálja ötvözni – ütős kombó helyett azonban két szék között pad alá esik. A bérgyilkosnő karaktere nem új keletű a mozizás történetében: Luc Besson klasszikusa, a Nikita és amerikai feldolgozása, A bérgyilkosnő kijelölték a téma legfontosabb alapköveit, amihez olyan jó és kevésbé jó alkotások tettek hozzá, mint például a Hanna – Gyilkos természet, az Anna vagy az Utánunk a tűzözön. A másik témában az olyan kötelezők által bejárt utat, mint például a Bourne-sorozat filmjei, olyan műfajkeveredéssel operáló darabok fűszereztek, mint a vígjátéki elemeket hozó Red-filmek vagy a sci-fit beemelő a Looper – A jövő gyilkosa.

Jól látszik, hogy külön-külön is sokat kínálna ez a terep, Newton azonban a túlságosan sokat markolás hibájába esve

nem képes megszülni egy valamire való történetet.

És ez a film legnagyobb problémája: az író egyetlen felvetett témáját sem képes kellően kiaknázni, így az egész film megalapozatlan és esetleges történések sorozatává válik. Pedig kifejezetten izgalmas kérdések kerülnek elő: hogyan maradhat egy függő tiszta? Hogyan lehet feldolgozni a családon belüli erőszak és a cserbenhagyás traumáját? Mi vezethet a magunknak és az ellenünk vétkezőknek való megbocsátáshoz? Mit jelent a mentor-tanítvány kapcsolat? Mi a bizalom ára? Hogy csak a legtriviálisabbakat említsem, amivel Newton nem kezd semmit érdemben.

A film egyetlen valamire való jelenetében Ava és anyja (a bérgyilkosnő-szerepben az Utánunk a tűzözön révén maga is járatos Geena Davis) beszélgetnek Ava traumáiról – amint belépnek a háttérben húzódó motivációk és érzelmek világába, a film működni kezd. Mindez azonban csak pár percig tart, így az Ava hátralévő részében csak a logikátlan és érthetetlen kaszabolás megy, ami sajnos nem tudja lekötni a néző figyelmét.

Persze néhány szerethető karakter mentené a menthetőt, de az Ava ilyennel sem szolgálhat. A címszereplőről magáról sem sokat tudunk meg, de amit igen, az alapján nem kedveljük igazán: nyolc éve szó nélkül faképnél hagyta családját és vőlegényét (Common), gyilkos gondolatokat szőtt apja megöléséről, éppen tiszta alkoholista, aki nem bízik senkiben, de sérültségét illusztrálandó, mindenen elsírja magát.

Képtelen voltam megszeretni ezt a nőt,

de ami még ennél is rosszabb, hiába nem áll éppen gyenge színész hírében a kétszeresen Oscar-díjra jelölt Jessica Chastain, képtelen voltam neki elhinni, hogy vérprofi bérgyilkos lenne. És ez sajnos igaz John Malkovichról és Colin Farrellről is: bár a film mindkettőről azt állítja, hogy a szakma legnagyobbjai, szinte önként, évszázados amatőrként sétálnak bele a sorsukat megpecsételő helyzetekbe. Amikor a néző fejében állandóan az „Ez most komoly?” kérdése visszhangzik, félő, hogy rossz filmen ülünk…

 

Nehéz nem kihagyott ziccernek látni ezt a filmet, amiben pedig lett volna potenciál. S bár sejtem, hogy olvasóink hozzám hasonlóan ki vannak éhezve egy friss mozis élményre, most mégis azt mondanám, engedjék elmenni magunk mellett a világpremierként érkezőt Avát, és várjanak még, ha valami igazán emlékezetes filmre térnének vissza a mozitermekbe.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya