Kritika

Időpazarlás – Az Adam-projekt

Ryan Reynolds időutazós családi filmje, Az Adam-projekt tökéletesen betartja a játékszabályokat, amit egy ilyen könnyed, Netflixre készült alkotástól elvárunk – és pont ettől olyan unalmas és kiszámítható.

Történetírók számára az időutazás kiváló eszköz arra, hogy karaktereiket szembesítsék saját legmélyebb valójukkal, korábban elkövetett hibáikkal és sorsukkal. A legtöbb esetben döntés elé is kényszerülnek ezek a szereplők, ráadásul olyan információk birtokában, melyek a sci-fi koncepció nélkül nem lennének tudhatók. Képesek megváltozni a tetteik következményének tudatában, vagy akár a saját magukkal történő találkozás következtében.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Megannyi lehetőség van arra, hogy az időutazás izgalmas gondolatkísérletét használják, nem is meglepő tehát, hogy a filmgyártás annyira pörög erre az ötletre és minden évben jön egy-két újabb próbálkozás. A sci-fi elem pedig mozgatott már akciófilmet, horrort, romantikus drámát, krimithrillert és jelen esetben egy családi mozit, ami rendesen merít Steven Spielberg régi kalandfilmjeinek hangulatából, de vajmi keveset a tartalmából. A ’80-as évek retrót dupla csövön árasztó Stranger Things egyik rendezője, Shawn Levy ült a volán mögött, és ezúttal az E.T. és a Harmadik típusú találkozások atmoszféráját szerette volna átadni a sokat látott nézőseregnek, miközben vegyítette azt korunk popcornfilm-gyártásának slágerelemeivel.

Az Adam-projekt nagy ötlete, hogy egy 2050-ből szalajtott időutazó pilótát (Ryan Reynolds) összehoz tizenkét éves önmagával (Walker Scobell), és ketten vállat vállnak vetve szállnak szembe a zsarnok nagyvállalattal, miközben saját közös traumáikra is feloldozást keresnek. Egy elveszett szerelem, egy elvesztett édesapa – ezek mozgatják a főszereplőket, akik ugyanazt a karaktert, Adamet alakítják.

Shawn Levy a Free Guy után ismét Ryan Reynoldst helyezte a fókuszba, akivel úgy tűnik, végérvényesen egymásba szerettek – állítólag legközelebb egy közös Deadpool-filmet szállítanak a közönségnek. A rendező visszatért az Éjszaka a múzeumban trilógiában vagy a Vasökölben megtapasztalt családi mókához, hiába próbálta egy-egy aspektusában komolyabbra venni a figurát. Reynolds pedig a legkevésbé kockázatmentes választás ehhez a produkcióhoz. Hiszen milyen Adam idősebb korában? Jóképű, kigyúrt, szarkasztikus, állandóan be nem áll a szája és a legnagyobb hősiességgel veti oda magát bármilyen helyzetbe. Hol is láttuk ezt korábban? Minden egyes Ryan Reynolds filmben, ami az utóbbi években kijött.

Az Adam-projekt tehát újra előadja nekünk ugyanazt a Ryan Reynoldst, akit karrierje feltámasztása óta – tehát kb. hat éve – nézünk minden egyes filmben.

Hiába, a kanadai színész karizmája bőven elég ahhoz, hogy elvigyen egy történetet a hátán, de lassan felháborítóvá kezd válni, hogy nem képes mást nyújtani, csak a szokásos nagypofájú, de szerethető fickót. A forgatókönyvírók pedig Reynolds köré írták a filmet, ugyanis a kisebb Adamet játszó fiatal színész is ugyanezt igyekszik nyújtani – csupán idősebb variációjának sármja nélkül, ami így sokszor bosszantóvá válik. Kettejük adok-kapokja mesterkélt, és meglepően kevés érzelmet hordoz magában. Pedig a film megszállottan szeretne megható lenni.

A két Adam tudós apjuk (Mark Ruffalo) elvesztése miatt kesereg: az öreg feltalálta az időutazást, majd balesetet szenvedett. Találmányának használatával viszont újra találkozhatnak vele, ám egy-egy könnyesnek szánt jelenetet azonnal megszakít a csipkelődő és olykor fájdalmasan szájbarágós popkulturális reflexiókkal megtűzdelt humor, amit a Marvel-filmeknél is tapasztalhattunk – 2022-ben még mindig a szuperhős landolás kifigurázásán kell nevetnünk?! Shawn Levyék nem ásnak a figurák mélyére, így alig ismerjük meg Adamet pár bemondott részleten túl, pedig kettő is van belőle. Viszont kapunk helyette iskolai bántalmazók fenyítését, párás szemű szülői monológokat és egy fénykardhoz hasonlító űrszerszámot, amivel az ellenségeket lehet püfölni meggondolatlanul.

A produkció látványos, bőven elférne a mozivásznakon is, hiába szánták kisebb képernyőkre. Az Adam-projekt izgalmi faktorát növelve egy gonosz brigád is előtérbe kerül, akik üldözik a hősöket. Őket a megalomán cégvezető, Maya Sorien (Catherine Keener) vezeti, és a funkciójuk az, hogy néha felbukkanjanak, majd a pozitív karakterek látványosan elpáholják őket. Semmiféle feszültséget nem jelent az időutazást kordában tartó magánsereg, csupán eszközök pár mutatós, de összességében értelmetlen akciójelenethez. A fő ellenfél erőtlen, az első emberénél pedig képtelenség, hogy bármilyen szempontból felvehetné a harcot az Adam-csapattal. A már említett vizuális effektek egyetlen esetben buknak hatalmasat és okoznak nem várt parát:

Catherine Keener botrányos, CGI-vel fiatalított mása könnyen kelthet rémálmokat a legkisebbeknél.

Mit szolgál az időutazás, mint koncepció felmutatása a filmek történetében? A klasszikus Vissza a jövőbe során Marty McFly segít pereputtyának kitörni az elnyomott, lúzer státuszból. A Terminátorban a szintén a lecsúszott karakternek kell felismernie, hogy nagyobb sorsra hivatott és családalapítása a bolygó sorsát is megváltoztathatja. Korunk grandiózus időutazós filmje, a Csillagok között tudományos szempontból magyarázta meg a jelenséget, miközben a család nélkül töltött idő fájdalmát emelte interplanetáris szintre.

Az Adam-projekt, bár látszólag az apa elvesztésének feldolgozásáról szól, valójában egy botegyszerű kalandfilm, és az időutazás Ryan Reynolds főszereplővé tételét szolgálja, hisz egy újabb alkotásban mutatkozhat vagánynak és viccesnek egyaránt. Emellett nincs komoly konfliktus a két főszereplő közt, a sci-fi világ híján van az ötletes megoldásoknak, csupán az ismerős elemeket keverik újra és találják egy fogyasztható, de tartalmatlan formában.

Shawn Levy Netflix-filmjénél nem lesznek nagy csavarok, szinte mindent előre tudhat a néző, aki látott már valaha hasonló témájú mozgóképet.

Ezen Ryan Reynolds sokat látott alakítása nyilván nem tud emelni, de a mellékkaraktereket alakító színészek is csak takaréklángon égnek. Az Adam-projekt egyes elemeiben szórakoztató ipari termék, mely idővel a feledés homályába merül – és könnyen lehet, hogy ez már a megtekintés utáni héten megtörténik.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés