Kritika

Az alkoholizmusról őszintén − Szárazon

Szarazon Aaron Paul WinsteadAz alkoholizmus nem új keletű téma, ám a Szárazont kevésbé a függőség fizikai része, sokkal inkább a mögötte zajló emberi történetek érdeklik, amelyet nyers és keresetlen ábrázolásmódjával képes elénk tárni az abszolút glamour-mentes hétköznapi szereplőkön keresztül.

A film

A film egy fiatal házaspárról szól, akiket szerelmükön kívül az alkohol is összeköt, ám Kate olyan eseményekbe keveredik, ami közben fokozatosan ráébred, ez már több mint az egészséges „meló után egy sör”. Az alkoholproblémákkal járó stádiumokat már nem egy filmben (Ha a férfi igazán szeret) láttuk, s ezen a téren a Szárazon sem hoz sok újdonságot: a boldog részeg mámort követi a ráébredés, az Anonim Alkoholisták és a gyógyulási folyamat, a dramaturgiai szempontból szinte elkerülhetetlen visszaesés, majd a kilábalás reménysugara. Mindezt árnyalja, hogy Kate családján és férjén keresztül csupa rossz példa veszi körül, ráadásul további nyomást gyakorol rá, hogy tanító néniként nem csak példamutató felnőttként kellene az osztály előtt mutatkoznia, de a saját gyerekkel járó felelősségvállalást is helyettesíti számára a húsz fős osztály.

Szarazon Smashed Winstead

Szerencsére a film legfontosabb problémakörét nem a másnapossággal járó fejfájás, hanem a Kate és férje közt fokozatosan kibontakozó konfliktusok adják, mivel csupán a pár egyik tagja dönt a leszokás mellett. A kapcsolatukban felbukkanó döccenőket szépen ragadja meg az alkotás, ami egyrészt a formanyelvnek, másrészt a színészeknek köszönhető. A kézi kamera használata ugyanis nem csak a független filmes környezet szükségszerű velejárója, hiszen a kép folyamatos billegése Kate részeg imbolygását vizualizálja, valamint a tompított és kissé régiesre csiszolt színek is a hétköznapiság felé lökik a filmet – szemben a hollywoodi mainstreamre jellemző hibátlanul bevilágított, stúdiószerű képi világgal. A cselekményben történő időbeli ugrások esetén sokszor nem tudjuk eldönteni, hogy mihez képest mennyi idővel később játszódnak az események, amely megoldás reflektálhat Kate állapotára, akit szintén teljes időzavarban látunk egy-egy átbulizott éjszaka után.

Mary Elizabeth Winstead őszinte játéka tökéletesen belesimult ebbe a világba, hozzá képest Aaron Paul (Breaking Bad) csak kiegészítőként van jelen a vásznon. Winstead amúgy ügyesen lavíroz a független (Grindhouse – Halálbiztos) és a fővonalas filmek közt (A dolog, Die Hard – Drágább, mint az életed), de ha más nem ezzel a filmmel mindenképpen bebizonyította, hogy nemcsak képes eljátszani, de jól is állnak neki a komolyabb szerepek. A rendező (James Ponsoldt) pedig azt mutatta meg, hogy nem csak a férfiakon keresztül érdemes az alkoholfüggőségről beszélni (első nagyjátékfilmje, az Off the black Nick Nolte-val a főszerepben is e probléma körül forgott), mivel a nők legalább annyira veszélyeztettek, a hazánkban is minden tizedik embert érintő problémával szemben.

A lemez

A Szárazon meglehetősen informatív kiadványon látott napvilágot hazánkban. A lemez tartalmát néhány kimaradt jeleneten és egy werkfilmen kívül egy audiokommentár is gazdagítja, s akkor még nem is említettük a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon lezajlott beszélgetés videóanyagát.

Avatar

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..