Kritika

Az angyali operaénekes, a bukott humorista és a bábu – Annette

Leos Carax legújabb agymenése a Cannes-i Filmfesztiválon nagy sikert aratott, de az Annette nem lesz mindenki új kedvenc filmje. Musicalnek közepes, drámának bizarr, lázálomnak tökéletes.

Nem lehet könnyű Leos Carax-nak, vagy amit azt illeti, bármely olyan alkotónak, aki provokáló, formabontó művészetéről híresült el. Mi lesz a következő dobása, és az vajon még meghökkentőbb, még különlegesebb lesz, mint az eddigiek? Vannak elvárások, nem is kevés, amikkel szembe kell nézni. A Holy Motors című filmjével nemzetközi elismerést kiváltó Carax nem siette el a dolgot: 9 év kellett, hogy összehozza legújabb ámokfutását. Az eredmény: rendezői karrierjének legambiciózusabb filmje, egyben az első angol nyelvű és az első musical, amit valaha készített. 

2021 musical-kínálata igazán kecsegtetőnek ígérkezik: a kortárs zenés darabok csillagának, Lin-Manuel Mirandának tollából egyszerre két film, az In the Heights és a Tick, tick… boom! érkezik. Az év vége felé várható még Steven Spielberg nagyszabású West Side Story-ja, és a Kedves Evan Hansen is, Ben Platt főszereplésével. A sorból egy cseppet kirí az Annette, ami a többi alkotással ellentétben nem Broadway-es hagyományokból táplálkozik. A zene és szöveg itt Ron és Russell Mael érdeme, akiket páran a Sparks nevű poprock együttesből ismerhetnek. Ők környékezték meg Carax-ot musical-ötletükkel egy cannes-i találkozás után, amire a francia rendező rögtön ráharapott.

Végül mindhárman a filmben végezték. Az első, egyébként zseniális jelenetben, ami mintegy előszóként funkcionál, Carax egy zenei stúdióban ül a keverőpultnál. A banda bent hangol és melegít, amíg a rendező hangja félbe nem szakítja őket: „Akkor kezdhetünk?” És felcsendül a musical legütősebb dala, a So May We Start (Akkor kezdhetünk?), ami arról szól, hogy… hát, hogy kezdődik az előadás. Az utcára kivonuló éneklő bandához csatlakoznak a film színészei, Adam Driver, Marion Cotillard és Simon Helberg, még civil ruhában. Dalolva beharangozzák, hogy egy tabuk nélküli mese következik a haragról, és megkérik a kedves közönséget, hogy fogják be és üljenek le. Majd mindenki megtalálja a helyét, és indulhat az előadás.

Ami ezután jön, az egy bizarr, eszeveszett, álomból rémálomba csapódó keringőzés a sötétlő örvény felé.

Egy valami biztos: nyitott elmével kell nekiülni ennek a filmnek. Engedni kell a sodrásnak, hagyni, hogy vigyen magával, ringasson és dobáljon. Az Annette tragikus történetet beszél el: egy stand-up komikus és egy operaénekesnő végzetes kapcsolatának, és szerelmük szerencsétlen gyümölcsének sorsát. Henry McHenry (Adam Driver) egy fanyar humorú, megosztó humorista, aki maga se hiszi el, hogy a csodaszép, gyengéd és tehetséges Ann Defrasnoux (Marion Cotillard) beleszeretett. Kapcsolatuk a világ szeme láttára bontakozik ki, rajongók és bulvárújságírók hada követi figyelemmel életüket. Rövidesen megszületik gyermekük, Annette, akit a film nagy részében (figyelem, itt lesz szükség a nyitott elmére!) egy bábu alakít. 

Boldogságuk nem tart sokáig. Valami elromlott, dalolja szomorúan a szopránó Ann, s az a valami Henry. A „komplikált”, belső forrongását sötét humorral leplező férfi szép lassan elborul és saját maga és környezete pusztításába kezd. Egy idő után ráébredünk, hogy az Annette egy musicalbe oltott thriller, amiben az elénekelt párbeszédek csak fokozzák az egyre eldurvuló sztori félelmetességét.

A mérgező férfiasság témája erősen jelen van,

ékes példája egy #MeToo jelenet, amitől kifejezetten tudatosnak, önreflektívnek tűnik a film. Eközben az arthouse alkotásokra jellemző módon nem az ítéletmondásra fekteti a hangsúlyt, nem rág szájba vagy állít fel fekete-fehér, jó-rossz dichotómiákat. Az értelmezést a nézőre bízza, akire így az az élvezetes „feladat” hárul, hogy kibogozza, mit is látott az imént.

Viszont azt kell mondanom, hogy az Annette kevésbé eredeti, mint ahogy azt Leos Carax-tól vártam volna. A Holy Motors izgalmas kiszámíthatatlanságának nyoma sincs. Mivel a sztori Henry személye körül forog, amint rájövünk a karakter esszenciájára (ami jószerivel az elején megtörténik), már ki tudjuk találni, hogy végződik az egész. Igazából főleg Adam Driver intenzív, mindenféle allűrtől mentes játéka tartja bennünk a lelket. A kimondottan hosszú játékidejű, 140 perces film a második felében így is ellaposodik, s egyre inkább untat. Nem segít rajta a zene sem, ugyanis az unos-untalan ismétlődő sorok és dallamok egy idő után elvesztik újdonságukat. 

Nem szerencsés dolog, ha egy musicalben nem üt a zene. A már fent említett So May We Start mellett a We Love Each Other So Much a másik (egyébként szintén irtó repetitív) szám, ami élvezhető. A többi igazából fantázia-szegénységben szenvedő, énekelt dialógus. Fáj egy kicsit Marion Cotillard kihasználatlansága, aki kettejük közül mégis a képzettebb énekes, bár igaz, Drivernek sem kell szégyenkeznie. Mégis, Cotillard-nak a Piaf után itt egy szembeszökően vérszegényebb szerep jutott: karaktere túl tökéletes és emiatt egysíkú, háttérbe szorul férje mellett. A zongorista mellékszereplőt alakító Simon Helberg viszont egy pozitív meglepetés. Az Agymenők sztárja komolyságát bizonyítva szerepéért tényleg megtanult karmesterkedni, s alakítása kellemes színfolt ezen a dadaista festményen.

Az Annette egy tipikusan olyan film, amiben nehéz megkülönböztetni, mi a szándékos, mély értelmet rejtő művészi fogás, és mi nem.

Ékes példája a bábu-baba Annette, ami lehet Pinokkiót akarja idézni, de engem inkább Chucky-ra, az életre kelt horrorbabára emlékeztet. Vajon miért egy bábuval játszatja el a címszerepet Carax? Vajon ez egy okos utalás arra, hogy a gyermek szép lassan apja bábjává válik, aki kihasználja tehetségét? Vagy csak azért van ott, hogy megtolja a „furcsaság faktort” és legyen min hüledezni? Vagy egyszerűen nem volt kedvük igazi gyerekkel bajlódni a forgatáson? Bármi lehet a válasz. Mindenesetre bármennyire is az ő nevét viseli a film, Annette a legkevésbé érdekfeszítő szereplő. Persze ez lehet szándékos művészi húzás. Vagy nem. Vagy… na, itt abbahagyom.

Leos Carax vad, különös rockoperája, bár néha döcög, azért tele van zseniális elemekkel. Adam Driver stand-up előadása, amint zöld fürdőkabátban, mikrofont lóbálva rohangál zabolátlan a színpadon, felejthetetlen. Az Annette-ből nem hiányzik a humor, a sztárokat övező rajongás és üres csillogás kifigurázása és pellengérre állítása. Kár, hogy a zene és maga a sztori kiszámíthatósága aláássa a filmet. A világgal és magával haragban álló férfi romboló ámokfutását már elég sokszor láttuk képernyőn, s bár itt most énekelt, újat mondani mégsem tudott.

Takács Janka

Janka jelenleg elsőéves hallgató a párizsi Sciences Po egyetem média és kommunikáció szakán. Mozifüggő, legfőképp a régi hollywood-i filmeket és az indie filmeket kedveli, de egy ütős filmzenével bármikor le lehet venni a lábáról.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés