Kritika

Az angyalról – A másik én

the brave oneLaza, céltalan dobás, a labda megpattan az alagút íves, tompafényű felületén, majd eltűnik a Central Park sötétjében. Curtis, a kutya utána szalad. Gazdái, Erica és David, hiába szólongatják, aggódva és gyanakodva követik az alagútba.

Amikor Erica Bain (Jodie Foster) a kómából fölébred, idegen világban találja magát. Barátja halott, régi hétköznapjaik romjai fullasztó levegőt árasztva ölelik körül. Visszatér ugyan régi munkájához: New York utcáit járja, rögzíti a város hangjait, jegyzetel, elmélkedik, újra dolgozni kezd a rádióban, s rövid esszékben foglalja össze tapasztalatait. Hiába próbálja azonban felépíteni új életét. A New York minden porcikáját átjáró erőszakkal állandóan szembesülnie kell. Mintha az alagút, ahová – kutyáját keresve – belépett, átszívta volna Alice csodaországába, ahol azonban nem az „árnyi röpte bróz” világa, hanem a film noir sötétebb tónusai várták.

Erica Bain a Central Parki támadás óta kényszerek között él, és aszerint formálja új életét. Alakja angyali, abban az értelemben, ahogy azt az ókori keleti világ kitalálta az isteni és az emberi mellett egy harmadik kategóriaként: alakját a megtépázott szabad akarat – ahogy két súlyos szárnya – a földre nyomja, s pallosát esetlen lengetve áll bosszút. Jodie Foster riporter alakja emlékeztet a képregények magányos szuperhéroszaira is, a Denevéremberre, a Hollóra, és legfőképpen a Macskanőre, mégsem láthatjuk ahogy szemmel ver, szikrát hány vagy hálót vet. Sőt még háztetőkről sem ugrál, Erica Bain esszét ír.

A riporternő angyalos szerepe természetesen csak akkor válik – a műfaji határokon belül – hitelessé, ha kiegészül, akár Raszkolnyikov, Porfirij Petrovics vagy Jean Valjean, Javer alakjával. Fel is tűnik Mercer (Terrence Howard), aki a New York-i alvilágot büntető rejtélyes gyilkos után nyomoz. A tettes-nyomozó páros közötti feszültséget a riporternő elvesztett és vágyott szabadsága szítja, amit azonban – a műfaj törvényei szerint – egyedül a bosszú adhat meg neki.

„New York, mint bármelyik metropolisz.” A rádiós esszé mondatai ehhez a valósághoz kötik a rendezőt (Neil Jordan: Interjú a vámpírral), s néhány pillanatig nehéz eldönteni vajon a képregény stilizált világát fűszerezi a szokásos lélektani elemekkel, vagy egy esszéregényt próbál képregényre adaptálni. A végeredmény azonban nem hagy kétséget: egy jól szerkesztett, a műfaji határokon belül maradt thriller született.

Szentpály Miklós

Szentpály Miklós a Filmtekercs egyik alapító tagja. Magyartanárként és újságíróként végzett a PPKE bölcsészkarán, doktori címet szerzett. Több folyóiratnak ír irodalomkritikákat, magyar mint idegen nyelvet tanít. Specializációja a filmtörténet, a filmnyelv lehetőségei, a szépirodalmi adaptációk, a sci fik, képregényfilmek és szerzői filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com