Kritika

Az animáció legjei között – Így neveld a sárkányodat

Nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy az Így neveld a sárkányodat a 2000-es évek egyik, ha nem a legjobb Hollywoodban készült animációs filmje. Szerethető karakterek, izgalmas kalandok, különleges lények egy különleges kultúrában, csodaszép táj és zene jellemzi ezt a mesét, mely nemcsak szórakoztató és tanulságos, de tökéletesen leképezi egy mindennapos tinédzser problémáit is, ezzel jutva még közelebb a közönség egy nagy szeletéhez.

A film

Az, hogy a DreamWorks alkotása a vikingek birodalmába kalauzol, több szempontból is nagyon üdítően hat. Érdekes az északi kultúrába betekinteni, még akkor is, ha a szokások nagy része inkább a mesét építi, minthogy a valós történelmi és társadalmi tényeket sorakoztatná. Gyerekszemmel viszont így is újdonság lehet látni, hogyan élnek, öltözködnek, étkeznek vagy harcolnak az örökösen szarvakkal díszített sisakban mászkáló, hatalmas emberek. Másrészről kevés hitelesebb helyet lehet elképzelni a sziklák és vizek uralta terepnél, ha egy sárkányok által fenyegetett helyszínt keresünk. Egyszerűen összeillik a két világ, ezáltal pedig a történet is kevésbé lesz meseien kitalált vagy eltúlzott.

A fiatal Hablaty igazi különcnek számít otthonában. Vézna és ügyetlen, nem tud harcolni, és állandóan csalódást okoz édesapjának, aki mellesleg a nép vezére. Egy olyan világban pedig, ahol a sárkányok és emberek örökös harcban élnek, nem leszel valaki, amíg meg nem ölsz egy fenevadat. Hablaty azonban még akkor se képes erre, amikor egy sérült, lekötözött sárkánnyal találja magát szembe. Ehelyett segít rajta és barátság alakul ki közöttük, amely révén a fiatal viking új és szokatlanul szelíd technikákat fedez fel a korábban erőszakos és veszélyesnek hitt sárkányok megszelídítésére. Persze a nagyobb feladat a több évszázados téves hiedelem megváltoztatása, illetve egy közös ellenség legyőzése, de nem árulok el nagy meglepetést, hogy mindkettő sikerül.

Alapjában véve átlagosnak is érezhetnénk a történetet, de ha felismerjük benne a fiatal generáció problémáinak pontos és szórakoztatóan ötletes bemutatását, máris több a film egy kalandos és szépen elkészített animációnál. Noha utóbbi két elem is igen fontos és kiemelkedően minőségi az Így neveld a sárkányodat című alkotásban.

Hablatynak több téren is meg kell birkóznia a tinédzser kor nehézségeivel. Testalkata nemcsak a férfiastól van távol, de jócskán eltér a kortársaiétól is, ami csak egy újabb ok, hogy azok kinevessék és kiközösítsék. Ügyetlen mindabban, amit a barátai, a nép és saját édesapja elvárna tőle, ráadásul még az érdeklődése is szöges ellentétben áll az átlagétól. Az első szerelem képe is feldereng, amikor az ember bármit megtenne, hogy lenyűgözze a kiválasztottat, és amikor ez a bármi sehogy sem akar összejönni. Végül eljön a sorsdöntő pillanat, amikor döntenie kell, hogy apja nyomdokaiba lép-e, annak elvárásait kielégítve, és önnön akaratának ellentmondva, vagy saját lábára áll, és új utat választ. Kinek ne lennének ismerősek ezek a kérdések és vívódások. Amitől viszont ennyire jó lesz a film, hogy ezeket bár szépen sorban bemutatja, nem válnak szájbarágóssá vagy unalmassá, esetleg klisékké a felnőtté válás apró lépéseit lekövető jelenetek.

A látványvilág szintén sok szempontból kiemelkedő, a vikingek és a táj ábrázolása teljesen jól eltalált, nem érezzük se túl átlagosnak, se túl karikaturisztikusnak. És bár hálás feladatnak gondolhatnánk a sárkányokkal való animálást, hiszen nincsen egy adott, konkrét kép, amely alapján elvárásaink lennének, ha belegondolunk, talán éppen ettől olyan nehéz az a feladat. Ha csak egy halvány elképzelésünk van valamiről, jóval bonyolultabb a jó végén megragadni annak ábrázolását. És ez nemcsak, hogy sikerül a filmnek, de olyannyira ügyesen rajzolták meg a lényeket, hogy egy-egy szemvillanás alatt a valóban ijesztő és dühös sárkányok szelíd és édes kisállatokká válnak. Leginkább igaz ez a főszereplő Fogatlanra, aki sárkány létére is magasan az egyik legaranyosabb és legszerethetőbb figura az animációk történetében.

Az Így neveld a sárkányodat képei és zenéje is megragad és elvarázsol, sokszor pedig tényleg csak ámulunk a két barát felhők feletti lebegésén, vagy a csillagokig jutásán. Továbbá elengedhetetlen dicsérni a plánok erőteljes váltakozását és a jó ütemben cikázó, pörgős és az izgalmat fokozó kameramozgást. Ha egy mesében is kitűnik az igényesség ezen foka, az már tényleg jelent valamit.

Külön érdeme még a filmnek, hogy megvan benne az a bátorság, ami szintén nem sok animációra jellemző, és amely jó szokását szerencsére a folytatásban is megtartja. Bátorság alatt pedig azt a lépést értem, hogy a realitáshoz való kötődést erősítendő, a film legvégén Hablaty is megsebesül, csak úgy, mint a film elején Fogatlan, ezzel egyébként kettejük összetartozása is gyönyörűen leképeződik. És bár a sérülés igen komoly, mégsem érzünk szomorúságot vagy szánalmat, hiszen az egész korábban átélt másfél óra már tökéletesen megtanított rá, hogy a teljes élethez nem szükséges a tökéletes test.

Az Így neveld a sárkányodat végtelenül kedvesen, szórakoztatóan és gyönyörű képekkel tanít meg arra, hogy különbözni nem bűn, hogy merj változtatni, és hogy a belső értékek igen is legyőznek minden külsőséget. Tökéletes mese ez, hiszen rólunk szól: azokról, akik éppen ebben a korban vannak, azokról, akik egyszer lesznek, és bizony még azokról is, akik valaha fiatalok voltak, mert a családi szeretet és barátság sohasem korfüggő.

A lemez

A kiadványra tett extra werkfilm segítségével a kulisszák mögé, az animációs filmkészítés berkeibe tekinthetnek be az érdeklődők.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..